Vivobarefoot Stealth futócipő 1000 kilométer használat után

A Vivobarefoot Stealth egy minimalista futócipő, mely utcai használatra, hosszútávokhoz lett kihegyezett. Felépítéséről részletesen írtam az Első gondolataim a Vivobarefoot Stealth futócipőről bejegyzésben.

Három hónapja futok ebben a cipőben és ezalatt 1000 kilométeren keresztül volt társam. Ez elegendő idő és táv ahhoz, hogy a strapabíróság és a kényelem szempontjából véleményt lehessen alkotni róla.

Sajnos a sok marketing mellett sokszor azt hisszük, hogy egy futócipő tökéletes, aztán csak néhány használat után derül ki, hogy biza vannak problémák vele. A Stealth az viszont, ha nem is tökéletes, de a nagyon jó kategóriába tartozik — legalábbis az én lábamon.

Röviden fogalmazva ez az egyik legkényelmesebb cipő, ami valaha is a lábamon járt. Ami pedig a tartósságát illeti, habár itt-ott látszik rajta a használat, nagyon jó állapotban van és távol áll attól, hogy lecseréljem.

Kényelem

Ez a cipő olyan, mintha a lábamra öntötték volna. Immáron féltucat Vivobarefoot márkájú cipő használtam összesen, így pontosan tudom milyen méret jó belőlük. Ez fontos, hiszen a tavalyi Evo Lite cipőm egy számmal kicsi volt és emiatt hamar szakadozni kezdett.

Mezítláb viselem, nem kell egy zoknival védenem a lábam, mint a legtöbb cipő esetében. Néhány helyen kicsit a bőröm keményebb a lábfejemen emiatt — sarok külső része, lábpárna belső része —, de ez minimális és távol áll attól, amit más cipők váltottak ki.

Az előző bejegyzésben erről a cipőről már említettem, hogy kicsit nyomja az Achilles-ínamat. Ez úgy látszik egyedi probléma, mástól nem hallottam. Pár napig sebtapasszal védekeztem ellene, majd a cipő ezen része kicsit megpuhult, és — ilyen sem volt még — az Achilles-ínamnál is kicsit megkeményedett a bőr védekezés képpen. Ez csak a lábfejem szépségét rontja a funkcionalitás érdekében.

A New Balance két minimalista cipője, a Minimus MT10 és Minimus MR00 anno mindenféle vízhólyagokat okozott és a körmeimet is többször tönkretették.

Bármi hasonló távol áll a Stealth-től, minden körmöm ép — immáron egy éve, el se hiszem —, és nem okozott vízhólyagot egyszer sem.

Használom a vele adott talpbetétet, ami a maga 3 mm-erével megduplázza a talp vastagságát. Annyira nem tökéletes a futótechnikám, mint szeretném és néha jól jön ez a minimális szivacsos védelem a talajjal szemben.

Nagyon jól szellőzik, de azért csak beleizzad a láb pár kilométer után. Viszont ilyenkor sem válik kényelmetlenné és nem dörzsöli szét a lábfejet.

Az orrész elején levő keményebb rész kicsit ronda, viszont már többször hasznomra vált. Párszor már sikerült megbotlanom és ilyenkor a cipő megvédte a lábam, különben a lábujjaim sérültek volna.

Hajlékonyság

Ennyire hajlékony talppal még sosem találkoztam. Ami azt illeti jobban hajlik, mint a pár évvel ezelőtt használt huarachem — az pedig csak egy gumidarab volt.

Minden irányba követi a lábfej mozgását. A talpa úgy hossz-, mint oldalirányba könnyedén hajlik, mindezt anélkül, hogy észrevehető lenne a dolog futás közben. Akár fel is lehet csavarni a cipőt, mégha sok haszna ennek nincs is.

Vivobarefoot Stealth: hajlékonyság
Vivobarefoot Stealth: hajlékonyság

A fenti kép csupán a hajlékonyság bemutatása miatt készült. Megfeszített, maximálisan behajlított lábboltozat mellett is simán feszül a talpamhoz a cipő talpa.

Vízállóság

A jól szellőzhetőség ára, hogy nem vízálló a cipő. Bármilyen víz hamar belejut, legyen az eső, tócsa vagy vizes fű.

Annál vastagabb az anyaga, hogy futás közben kiszáradjon, de a fölös víz hamar kifolyik belőle. Futás közben nem zavaró az átázott, nedves cipő viselése, viszont ha hűvös idő van, kockáztatsz egy felfázást.

Strapabíróság

Akárcsak az eddigi Vivobarefoot cipőim, ez is jól bírja a használatot.

Vivobarefoot Stealth: felsőrész és talp
Vivobarefoot Stealth: felsőrész és talp

A felsőrész nagyon jó állapotban van. Sehol egy szakadás vagy varrat szétbomolva. A fenti képen frissen mosva látható, azért ennél koszosabb szokott lenni.

A legkényesebb pont az a belső részen, a lábpárnánál van — ez látható a bejegyzés legelső képén. Itt hajlik meg a cipő minden lépésnél. 1000 kilométer esetén ez egy millió lépést jelent, mégsem szakadt el az anyag vagy vált el a talptól.

A nyelv és a cipőfűző is kitűnő állapotban van, akárcsak a talpbetét.

A talprészen már jobban látható a kopás. A nagylábujj alatt és a sarok külső részénél lekoptak a kis hatszögek — ezek magassága 1 milliméter körül volt. Még legalább ennyit kell kopjon, hogy átlyukadjon az alig 3 mm-es talp.

Ez egy nagyon strapabíró talp, tartós és hajlékony. Puhább — és természetesen vastagabb — talpú cipőimről simán lekopott fél centi is sokkal kevesebb használat mellett.

Tisztíthatóság

A kivehető talpbetét nagy előny, így hamarabb ki lehet szárítani a teleizzadt cipőt futás után. A talpbetét pedig percek alatt kiöblíthető, ha már zavaró a szaga vagy koszos.

Mivel mezítláb használom, így elkerülhetetlen, hogy ne igya be az izzadtságot. Ez egy idő után kellemetlen szagúvá teszi a cipőket.

Rövid programon, hideg vízzel már többször kimosattam őket a mosógéppel, ami eltüntette a szag nagy részét. Napon kiszárítva pedig szinte olyan lett, mint újkorában. A több napja beivott, odaszáradt koszt, sarat egy ilyen rövid mosás nem tünteti el teljesen, ahhoz áztatni kellene a cipőt — nekem viszont tökéletes így is, nem szépség-, hanem futóversenyekre járok bennük.

A mosógép nem tette tönkre, nem hagyott rajta látható károsodást — a tavaly az Evo Lite-n látszott, hogy kopnak a hatszögek a felsőrészről.

Terep

Többnyire aszfalton használtam, de azért más terepeken is kipróbáltam, legyen az kavicsos út, erdei ösvény, füves ösvény, gabonaföld vagy szekérút. Ezekhez tökéletesen megfelelt, nem éreztem igényt robusztusabb cipőre — pedig kéznél van egy Neo Trail.

A földutakból álló Cambridge Parkrun 5 km-es futáson többször versenyeztem bennük és abszolút elégedett voltam velük.

Igazán vad terepen nem jártam benne, hegyekben, sziklákon, stb.

Csúszós felületen viszont a tapadása zéró. Nagyot lehet esni benne, ha erre nem figyelsz. Ilyen egy vizes fahíd vagy vizes fű.

Megvenném újra?

Már megtettem, hiszen hétköznapi használatra is ilyen típusú cipőt szereztem be. Ez sokat elmond róla, hogy mennyire megkedveltem őket.

Ahogy telnek az évek, úgy a technikám is javul, a lépteim egyre könnyedebbek, így ez is befolyásolja, hogy egyre kevésbé teszem tönkre a futócipőimet.

Az, hogy neked mennyit fog tartani egy ilyen pár cipő, nehéz megmondani. Mindenképp egy nagyon strapabíró és kényelmes cipőről van szó.