Vivobarefoot Ra II Canvas Winterproof: becsületes cég minimalista hétköznapi cipője

A Vivobarefoot Ra II Canvas Winterproof egy minimalista cipő, ami hétköznapi használatra készült. Hosszú neve ne ijesszen meg, egyszerűen csak részletes, ami elárulja a cipő fő jellemzőit.

A Ra volt a Vivobarefoot legsikeresebb terméke, azt sikerült továbbfejleszteniük és így született meg a Ra II. Többféle verzió létezik belőle, melyek a felső rész anyagában, a belső bélés vastagságában, a talpbetét szigetelőképességében és a vízállóság szempontjából különböznek egymástól.

A felső rész lehet bőr, fordított bőr vagy vászon, mely lehet vízálló is akár. A benne levő talpbetét, akárcsak a bélés, lehet szellőző vagy hőszigetelő.

A vászonból készül, hőszigetelt verziót választottam és hordtam négy hónapon keresztül — az éppen keménynek nem mondható — angliai tél során, novembertől márciusig.

Habár nagyon kedvelem ezt a cipőt, miután a lelket is kitapodtam belőle, tartogatott egy kis negatív meglepetést, ellenben a gyártó nagylelkűen kompenzált érte.

A normál cipőktől a minimalistákig

Immáron három éve annak, hogy első minimalista futócipőmet felhúztam. Mondhatni azonnal megtetszett a hajlékony talp, a kis tömeg és az általa nyújtott nagy stabilitás, de sok időbe telt, amíg sikerült megtaláljam a nekem megfelelőt.

Most már másfél éve hordom szinte kizáró jelleggel a Vivobarefoot cipőit. Az elején még csak a futásaim során, de lassan a hétköznapokba is beférkőztek az elhasznált futócipők.

Innen már csak egy lépés volt egy valódi hétköznapi minimalista cipő beszerzése.

Mivel nyakamon volt a tél, mindenképp vízálló, hőszigetelt cipőt kerestem. A londoni körülményekhez a lehető legegyszerűbb ilyent választottam, így került birtokomba a Ra II.

Téli verzió

A nevében levő winterproof szó utal arra, hogy ez a téli kiadás — ez egy nem létező angol szó, a waterproof módosítása, és lefordíŧva télállót jelentene.

A három milliméter vastag gumitalp minden Ra II-n egyforma. A talpbetétből viszont kétféle létezik, az úgymond normál, avagy nyári, szellőző kiadás, és a téli, hőszigetelt. Mindkettő három milliméter vastag. A téli verzió értelemszerűen a hőszigetelt talpbetéttel van ellátva.

Nem szeretem a bőrcipőket, nehéz őket karbantartani, és hamar tönkreteszem őket a sok botorkálásommal. A fordított bőr még kényesebb, az a víztől is tönkre tud menni. Így felcsillant a szemem amikor megláttam, hogy vászonkiadás is létezik ebből a cipőből.

Méghozzá vízálló!

Hőszigeteltség

Semmi esetre sem egy bakancsról beszélünk, hiába van a tél szó a nevében. A gyártó tavaszi-őszi használatra ajánlja, míg a nem winterproof verziókat nyárra. Télre jobb beszerezni egy magas szárú, jobban szigetelt cipőt.

Ami engem illet teljesen elégedett voltam ezzel a cipővel. Nagyjából olyan minusz 2-3 fokig bírta a lábamat melegen tartani, ha járkáltam. Állóhelyzetben hamar áthűlt. Melegben, napsütésben olyan 10-12 fokig volt kényelmes, afölött túlzottan melegített.

Télen utazgatni a tömegközlekedésen, kimenni az irodából a közeli vendéglőbe ebédelni tökéletes volt. A hűvös pincehelyiségben, ahol először dolgoztam melegen tartotta a lábfejem.

Az eső ellen is megvédett, nem ázott be egyáltalán.

Aztán karácsony után jóval keményebb megpróbáltatásoknak tettem ki, napi több órát sétáltam benne aszfalton és mezőn, erdőn keresztül, néha sárban, néha fagyott földön, máskor vizes fűben. Heteken keresztül.

Teljesen helyt állt, egyedül a nagyon alacsony szára volt zavaró a sárban, vigyázni kellett vele. De hát nem is erre volt tervezve, én kicsikartam belőle a maximumot.

Tisztíthatóság

Ha már ennyit jártam benne sárban, vízben, sokszor meg kellett takarítani. Vízzel viszonylag könnyedén le lehetett mosni róla a kosz 90%-át, viszont mivel nem teljesen sima a vászon, így az apró gödrökben megállt egy-egy porszem, ami kicsit világosabbá tette a sötétkék színét a cipőnek.

Alapos mosással, áztatással ezt ki tudtam küszöbölni, de annyira nem zavart, hogy ezzel sokszor vacakoljak.

A végén már mosógépben is kikötött, mivel kézzel sehogy sem tudtam a kellemetlen szagokat kiszedni belőle. Ez nem okozott rajta látható károsodást.

Kényelem

Ez az egyik legkényelmesebb cipő, ami valaha a lábamon járt. Amikor vásároltam, az eladó egy számmal nagyobbat javasolt, így míg a tavaly 42-es méretű Vivobarefoot cipőket hordtam, az idén 43-asra váltottam.

Az első pár napban nagynak tűnt, de hamar hozzászoktam, még jobban ki tudtak nyújtózkodni a lábujjaim benne. A cipő szélesebb az átlag cipőknél, amolyan tipikus minimalista lábbeli méretű.

A széles lábfejem gond nélkül elfér benne és hónapok alatt sem dörzsölt szét sehol. A téli vastag zoknis lábfejem is így gond nélkül belefért, csak egy kicsit lazábbra kellett venni a cipőfűzőt.

Az elején sem kellett betörni, annál jóval hajlékonyabb. Már az első öt percben boldogan sétálgattam bennük — fenti kép.

A talprész is nagyon hajlékony, a cipőt akár fel is lehet csavarni. Ebből adódik egy kis kellemetlenség, nem tudom hogyan, de a talp egy kicsit súrolja a talpamat a külső és a belső lábpárnám között. Ezt a súrlódást nem lehet észrevenni, de egy idő után egy körömnyi méretű helyen elkezdett megkeményedni a bőr a talpamon.

Az elején zavaró volt, néha sebtapasszal le kellett ragasszam azt a részt. Aztán a talpam hozzáedződött a cipőhöz.

Szagproblémák

Addig, amíg úgy használtam, ahogy egy cipőt szokás használni, vagyis csak kint a szabadban, nem volt probléma a szagával.

Viszont miután munkahelyet — és várost — váltottam, gyalog kezdtem bejárni dolgozni. Ez egy jó órás tempós séta volt minden reggel, ami alatt kissé megizzadt a lábam.

A vastag zoknitól és a hőszigetelt cipőtől a túlfűtött irodában tovább izzadt a lábfejem, és nagyjából két hét után vettem észre, hogy biza a cipő kezdett büdös lenni.

Előbb kézi mosással próbálkoztam, de nem sokat segített, így jött a mosógép, ami jobb eredményeket hozott, de nem volt az igazi.

Erre mondják, hogy a problémákat jobb megelőzni, mert megszabadulni tőlük jóval nehezebb. Ha szépen átcseréltem volna a lábbelimet az irodában egy papucsra vagy valami könnyen szellőző cipőre, akkor ez nem fordult volna elő.

Ragasztási problémák

Ez a cipők nagy részénél jelentkezik, ez sem volt kivétel: a talp és a felsőrész kezdett elválni egymástól a lábpárna környékén. Vagyis ott, ahol minden lépésnél meghajlik.

Sosem számoltam, hogy gyaloglás közben hányat lépek, de így belegondolva a négy hónap során valahogy egy- és kétmillió közötti lépést tehettem meg bennük. Vagyis ennyiszer hajlott meg a cipő a lábpárnám környékén.

Így nem mondanám komoly gondnak, hogy kezdett széthullni. Ha az ember időben észreveszi, akkor valamilyen erősebb ragasztóval percek alatt orvosolható a probléma.

Vivobarefoot Ra II Canvas Winterproof
Vivobarefoot Ra II Canvas Winterproof

Ez különösebben nem zavart, viszont az igen, hogy emiatt elvesztette vízállóságát, hiszen a szétvált helyeken beszivárgott a víz.

Ezenkívül más gond nem volt a cipőkkel, épp csak a talp bizonyos részen lekopott egy fél milliméter a használattól — ez teljesen érthető és az átlagnál jobban bírta a strapát.

A Vivobarefoot nagylelkűsége

Inkább tanácskérésért fordultam a gyártóhoz, semmint panasszal. Tudni akartam, hogy mit javasolnak a cipő tisztításához, hogy megszabaduljak a kellemetlen szagoktól.

Csak úgy mellesleg, felháborodásom indoklásául csaptam oda levelem végéhez, hogy kezdett szétesni a cipő és elvesztette a vízállóságát.

Hamar jött válasz, amiben értesítettek, hogy féléves garanciát vállalnak a cipőkre. Úgy tudtam, hogy csak 30 napig váltják vissza a problémás lábbeliket, a számlán is ezt írta.

Ők hívták fel a figyelmem arra, hogy még bőven kicseréltethetem vagy visszakérhetem az árát, ha nem tetszik! Megkértek arra is, hogy küldjek pár fotót a cipőről, ahol látszik a szétvált talp és felsőrész közötti lyuk — más gyártó legjobb esetben is arra kér meg, hogy küldd vissza a cipőt és majd kielemzik.

Hát nem maradtam tétlen, billentyűzetet ragadtam és kértem vissza a cipő árát. Egy hétig nem történt semmi, eltűntek mint a kámfor. Amikor újra rákérdeztem, hogy mi a helyzet, azonnal jött a válasz, hogy az árát csak akkor adják vissza a termékeknek, ha már nincs raktáron az adott lábbeli.

Amint megadtam a címemet, postára is adták a vadiúj cipőt. Másnap reggel meg is érkezett — vagyis elsőosztályú postán küldték el.

Megvenném újra?

Ez nagyon attól függ, hogy a világ melyik részén lakik az ember. A nyári verziók biztos nagyon kényelmesek és jól szellőznek, ellenben ez a téli kiadás egy kicsit sehogy sem talál a képbe.

A gyártó által javasolt tavaszi-őszi használatra tökéletes, amíg nem melegszik fel túlságosan az idő. Így lehet, hogy míg reggel kényelmes, napközben már túl meleg lesz. Ennek ellenére ilyen időszakban nagyon kényelmes tud lenni, főleg szelesebb, esősebb napokon.

Ami a telet illeti, nagyon nem mindegy, hogy épp egy hegytetőn térdig érő hóról beszélünk, vagy csak valami melegebb vidék hűvösebb időszakáról. Mínusz fokokban hamar belefagy az ember lába, hiába a hőszigetelt talp és bélés, a cipő annál jóval vékonyabb, hogy bent tartsa a meleget.

Télre mindenképp ennél komolyabb, hosszú szárú cipőt ajánlok viselni.

Ami engem illet, sokat nem kell gondolkodjak azon, hogy vegyek-e másikat belőle, hiszen itt lapul a dobozában egy vadiúj példány a gyártó jóvoltából!