Vivicittá Félmaraton: kitűnő hangulatú tavaszi verseny

Kevesebb, mint egy hónap van hátra az idei budapesti rendezésű Vivicittá Félmaratonig, melyen az idén is részt veszek.

Anno két évvel ezelőtt bővítették ki a Vivicittá távjait a félmaratoni távval. Habár tavaly kihagytam, de a tavalyelőttiről sok kellemes emlékem maradt és úgy érzem megéri visszatérni.

Számomra ez volt az első félmaraton, legalábbis ami a versenyeket illeti. Edzéseken többször is megfutottam ezt a távot és fél évvel a Vivicittá előtt a maratoni távot is teljesítettem.

Közvetlenül a maraton után négyesváltóban is szaladtam maratont, így a negyed és a teljes maratoni táv közül hiányzott a félmaraton, amit a Vivicittán pótoltam. Ez egy félmaraton sorozatot indított el nálam és négy hónap alatt zsinórban négy félmaratont teljesítettem.

Bátortalanul álltam hozzá a versenyhez és épp csak teljesíteni akartam a távot, de végül sikerült felülmúlnom magam és egy jó szereplést produkálnom.

Mint ismert, a rajtnál zónák szerint vannak elosztva a futók, így a gyorsak az élről, a lassúak a mezőny végéről indulnak. Én a legutolsó zónába álltam, ami 2:15 óránál lassabb időt jelent — fogalmam sem volt mennyi idő alatt tudom teljesíteni a távot.

Tovább rontott a helyzeten, hogy két hónappal a sítábor után még mindig fájt az egyik lábfejem. Egy fura zsibbadás lett úrrá rajta néha-néha — gondolom azért, mert napokon keresztül szorított a síbakancs.

A rajtnál fergeteges hangulat volt, mindenki izgatottan várta a versenyt. Szólt a zene, tapsoltak és mosolyogtak az emberek, a táncolva melegítettek.

Hogy mennyire hátul álltam azt bizonyítja az is, hogy hét perccel a rajtpisztoly elsütése után jutottam csak át a rajtvonalon. Ez az idő szempontjából nem volt gond, mivel mindenkinek külön mérték az idejét attól a pillanattól számítva, hogy átlépte a rajtvonalat.

A Margit-sziget kellős közepéről indultunk és lassan döcögtünk a Margit-híd felé.. Már itt éreztem, hogy mégsem kellett volna ennyire a mezőny végére állnom, de nem volt mit tenni, ekkora tömegben nem érdemes gyúródni.

Hamarosan kijutottunk a budai rakpartra, majd átszaladtunk az alagúton. Ez volt az egyik érv, amiért neveztem erre a versenyre, talán kisgyerekként jártam az alagútban utoljára és kíváncsi voltam hogy kerül egy alagút szinte a város közepébe.

Ezután visszatértünk a rakpartra, majd a Lánchídon átszaladtunk a pesti oldalra. Körülöttem még mindig sokan nyüzsögtek, így több időm maradt nézelődni.

Nem tudom miért, de a kerekesszékes versenyzők is a mezőnnyel rajtoltak, de ők jóval gyorsabban haladtak mint a futók, így elég sok galibát okozott amíg átvergődtek rajtunk az amúgy is szűk utcákon.

A pesti oldalon az útvonal a Parlament hátánál levő kis utcákban folytatódott, sok helyen alig két-három méter széles helyeken szaladtunk át, ami a nagy tömeget figyelembe véve nem is volt olyan egyszerű.

A 9. kilométer után az útvonal kétfelé ágazott, akik csak a 12 kilométeres távot — az eredeti Vivicittá — vállalták be azok a Margit-hídon visszatértek a Margit-szigetre. A félmaratonosok szaladtak tovább a pesti rakparton. A tömeg hirtelen megfeleződött és az út is kiszélesedett — egy teljesen más verseny vette kezdetét.

Nagyon érződött, hogy a szervezők a hangsúlyt a rövidebb távra fektették, hiszen ott volt elsütve minden érdekessége az útvonalnak: Margit-sziget, alagút és Lánchíd. Ezt a távot toldották meg egy újabb 10 kilométerrel a rakparton a félmaraton kedvéért.

Nagyobb sebességfokozatba kapcsoltam és elkezdtem előzgetni a futókat, méghozzá tucatszámra. A 13. kilométerig minden szépen ment, élveztem a Duna-partot, a kellemes tavaszi napsütést és a futást, de akkor jött egy visszafordító és rá kellett jönnöm, hogy az erős hátszél ami addig segített, most szemből fúj.

Öt kilométeren keresztül küzdöttem a széllel, viszont a tempóm így is jóval nagyobb volt, mint a körülöttem levőké és csak előztem és előztem. Ez teljesen lekötötte a figyelmemet, hiszen állandó jelleggel kellett kanyargózzak a többi versenyző között.

Ezután már csak visszatértünk a Margit-szigetre a Margit-hídon keresztül és nyílegyenesen szaladtunk a cél felé.

Vivicittá Félmaraton: befutókép
Vivicittá Félmaraton: befutókép

Végül 1:53:00 óra alatt értem célba. A kijelzőn látható 2:00:19-el összehasonlítva látható az a hét perc, amiről fentebb írtam. Ez a 828. helyre volt elegendő az 1692 célba érkezett férfi között. 729 nő is sikeresen teljesítette a félmaratoni távot.

Viszonyítási alapul: a győztes ideje 1:10:16 óra volt.

A verseny utáni napokban erőteljes izomlázam volt, a lábfej zsibbadásos problémám is erősödött és egy körmömnek is búcsút intettem. No, de ez rég volt, azóta ezek teljesen elmúltak, meggyógyultak.

A 2012-es Vivicittá egyik érdekessége, hogy április 1.-én, azaz a bolondok napján rendezték meg.

Befutóérem sajnos nem volt.

2 thoughts on “Vivicittá Félmaraton: kitűnő hangulatú tavaszi verseny”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.