1:25 órás egyéni legjobb idő a Vivicittá Félmaratonon

A múlt hétvégén újra a Budapest Vivicittá futóversenyen vettem részt. Két év után tértem vissza ide, mert annyira megtetszett akkor, hogy muszáj volt még egyszer teljesítsem.

Ősz óta nem szaladtam versenyen, csak alapoztam és készülgettem a májusi maratonomra. Így érthető, hogy teljesen ki voltam éhezve egy jó versenyre, amin beleadhatok apait-anyait.

És ez sikerült is. Minden tökéletesen összeállt a verseny napjára és leszaladtam életem leggyorsabb félmaratoni távját!

A verseny sok mindent tartogatott számomra, örültem, hogy részt vehetek rajta. Ott voltak a csapattársaim az evopro SC-től, a Margit-szigeten fergeteges hangulat uralkodott egész nap, tökéletes volt az időjárás és profi volt a rendezés.

Ez volt az első versenyem ahol sportórát és pulzusmérő övet viseltem, melyek nagy segítségemre voltak verseny közben és az utólagos elemzés során is.

És a verseny után az orvosi sátorral is megismerkedtem.

Szokás szerint a verseny előtti napon, azaz szombaton érkeztem meg Budapestre. Mivel a futócsapat oszlopos tagja, Géza, elintézte az adminisztratív munkát, így csak a rajtszámot kellett elkérjem tőle, nem kellett papírmunkával vacakoljak.

A nap többi részét a barátaimmal — Zsuzsi és Bálint — tölthettem, akik újra befogadtak otthonukba.

Hogy egész nap ne a versenyen járjon az agyam, le kellett kössem magam. Előbb néhány algoritmikus infós feladatot oldottunk meg, majd finomakat kajáltunk — krémspárgalevest és pesztós tésztát —, végül társasjátékozással ütöttük agyon az időt.

Ezek a dolgok teljesen elterelték a gondolataimat a versenyről és így teljesen nyugodtan vártam a másnapot. Éjjel úgy aludtam, mint a bunda, mégpedig a verseny reklámpólójában, amin méteres nagyságban éktelenkedik rikító rózsaszínben a főszponzor neve — remélhetőleg lassan leszoknak a pólóosztogatásról a versenyeken, óriási pazarlásnak találom ezt a dolgot.

Reggel frissen ébredtem, és már otthon beöltöztem a versenyre és erre vettem fel még egy réteg hosszú ruhát. Ezzel rengeteg időt spóroltam meg a verseny színhelyén, hiszen nem kell keresgéljem az öltözőt, nem kell öltözéssel vacakoljak és biztosan nem felejtek otthon semmit, illetve láthatom időben, ha valami nem stimmel a felszerelésemmel.

Az új, rajtszámra erősített időmérő chip nagyon kényesnek nézett ki, csak óvatosan mertem vele felszállni a tömegközlekedésre. Szerencsére még azelőtt elindultam, hogy tömeg legyen, különben nem biztos kibírja a tolakodást, lökdösődést a villamoson.

Az elsők között értem ki a Margit-szigetre, ahol gyönyörű idő fogadott. Hűvös volt, de már sütött a nap és a fűről párolgott fel a reggeli harmat. Kényelmesen készülhettem a versenyre, lapozgattam a versennyel kapcsolatos folyóiratot, miközben egy csokit majszoltam el és vizet kortyolgattam mellé. Ez volt a teljes reggelim.

A csomagleadás után váltottam pár szót néhány csapattársammal, majd nekifogtam bemelegíteni. A szigeten annyira sok ember nyüzsgött, hogy szaladgálást nem vállaltam be, csak helyben ugráltam és dinamikus nyújtógyakorlatokat végeztem.

A rajtolást hamar letudtuk, 10-15 másodperccel a rajtpisztoly eldördülése után már át is léptem a rajtvonalat és azonnal neki is vágtam a távnak 4:00-ás tempóban. A tömeg nagyon húzott magával, határozottan fékeznem kellett magam, hogy ennél jobban ne gyorsuljak be az elején.

Percek alatt a Margit-hídon találtuk magunkat.

Vivicittá félmaraton: Margit híd
Vivicittá félmaraton: Margit híd

Innen a budai rakpartra vitt az utunk.

Vivicittá félmaraton: budai rakpart
Vivicittá félmaraton: budai rakpart

Néhány kilométer megtétele után a társaság kezdett szétszakadozni 5-10 fős bolyokra, majd szépen sorban szakadoztak le az emberkék, akik nem bírták a tempót.

Vivicittá félmaraton: budai rakpart
Vivicittá félmaraton: budai rakpart

A tájban nem igazán volt időm gyönyörködni, inkább érezte az ember, hogy a Duna mellett szalad, mintsem látta. Az első frissítőpont valahol a Budai vár alatt volt, ahol a víz mellé pár szem szőlőcukrot is magamhoz vettem, de csak pszichológiai okokból, az a néhány kalória nem sokat számított a verseny kimenetelét illetően.

A többi frissítőponton — melyek 4-5 kilométerenként helyezkedtek el — csak egy-egy pohár vizet ittam.

Kicsit meglepődtem amikor a Rákóczi hídnál találtam magam, úgy rémlett, hogy a Petőfi hídnál van a visszafordító. No, de sebaj, szaladtam tovább, most a másik rakparti úton, a Margit-sziget irányába.

Kevéssel a Szabadság híd előtt értem utol az utolsó nagyobb bolyt, amelyik épp ott hullt darabjaira az egyik frissítőpontnál. Itt értem utol az egyik női versenyzőt is, akiről a szurkolók jóvoltából hamarosan kiderült, hogy a harmadik helyen áll.

A Szabadság hídon voltunk a táv felénél, és jöttünk át a pesti oldalra. Itt egy kicsit rendbe szedtem magam, az erős szélben szárítgattam a hajam, megigazítottam a ruhámat és a pulzusövet, korrigáltam a testtartásomat és a légzésemet. Mindezt természetesen szaladás közben.

A pesti rakpart nem hozott sok újdonságot, itt már csak szaladni kellett és okosan beosztani az erőmet a végéig. A képen látható mellettem a kedves hölgy, aki tudta tartani ezt az erős tempót, és megtartotta harmadik helyét a verseny végéig.

Vivicittá félmaraton: pesti rakpart
Vivicittá félmaraton: pesti rakpart

Egymást segítve szaladtunk néhány kilométeren keresztül, hol ő diktálta az erősebb tempót, hol én.

Így érkeztünk meg a Parlamenthez, ahol az út letért a rakpartról és kis utcákon vezetett keresztül. Ezt a részét nem értettem az útvonalnak két évvel ezelőtt sem, és most sem. Szűk kis utcák, rengeteg kanyarral, parkoló autókkal, oszlopokkal, elkerített részekkel és gödrökkel díszítve.

No és egy fekvőrendőr is került, pont az egyik kanyar előtt. Épp egy futó vágódott be mellém, előttem a fotós kattogtatott és ez épp elég volt, hogy ne figyeljek és elbotoljak. A tempóm itt is 4 perc körüli volt — 15-16 km/h.

Métereket csúsztam az aszfalton, négykézláb, a szerencsém csak az volt, hogy szinte tükörsima volt az úttest, így megúsztam apróbb horzsolásokkal és a tenyeremen megmaradt a bőr. A körülöttem levő többi sportoló egyszerre jajdult fel. Azt nem tudom megmondani, hogy a fotós az esés vagy a felkászálódás pillanatát kapta el.

Vivicittá félmaraton: esés
Vivicittá félmaraton: esés

Habár sajogtak a térdeim, a könyökeim és a tenyereim, szaladtam tovább az addigi tempóban. Az adrenalin hamarosan megtette hatását, a fájdalom hamar elmúlt.

A 17 kilométer környékén értünk újra vissza a rakpartra, majd a 18.-nál volt az utolsó visszafordító az Árpád híd közelében.

Innen kezdődött a hajrá!

A verseny közben elmaradt a holtpont, fokozatosan fáradtam el és így egyre nehezebb volt minden kilométert megtenni ugyanazzal a sebességgel. Éreztem, ahogy fokozatosan elsavasodom, hogy nem jut elég oxigén a lábaimba, de kitartottam. A fennebb említett nő 10-20 méterrel mögöttem jött, de ő sem lankadt.

A Margit híd emelkedője nagyon megkínzott és rengeteg rossz emlék jutott itt eszembe az őszi maratonomról, hiszen itt kezdődtek akkor a problémák.

Hamarosan visszaértem a Margit-szigetre, teljesen fáradtan.

Vivicittá félmaraton: célegyenes
Vivicittá félmaraton: célegyenes

Rengeteget segített, hogy itt már tele volt az út két oldala szurkolókkal, tapsoltak és buzdítottak, én pedig mentem tovább a cél felé.

Az utolsó száz méteren kiengedtem, ünnepeltem és a lendület vitt be a célba. Meglett egy újabb egyéni legjobb idő!

Vivicittá félmaraton: befutó
Vivicittá félmaraton: befutó

A pontos időeredményem 1:25:34 óra volt, amivel az 56. helyen zártam a több mint 3300 férfi között. A közel 2000 nő közül csak ketten tudtak megelőzni — ilyen tempónál már nagyon érződik a biológiai különbség.

A célban kicsit fintorogva vettem kezembe a befutócsomagot, melyben csak cukros teát és málnaízű sört találtam. Víz sehol, így kénytelen voltam ezeket meginni.

Az orvosi sátorban pillanatok alatt kitisztították a horzsolásaimat és máris mehettem zuhanyozni a jéghideg víz alá. Ez inkább macskamosdás volt, épp csak annyira vakartam le magamról a sót és az izzadtságszagot, hogy ne dobjanak ki a buszból hazafelé jövet.

Kellemesen elcsevegtünk a csapattársaimmal a futásról, volt akivel, hiszen 33-an képviseltük aznap az evopro SC-t a különböző versenyeken, mivel nem csak félmaraton, de 10 és 7 kilométeres távok is voltak. Örültem a sok gratulációnak, majd a csapatkép után indultam is haza.

No, és akkor egy kis ízelítő abból, hogy milyen adatokat szolgáltatott a sportóra. A számok embere vagyok, ezek számomra nagyon hasznosak.

  • átlag pulzus: 188
  • mért távolság: 21,67 km
  • kalória: 1690 kcal
  • átlag lépésszám: 102 percenként
  • átlag VO2: 68 ml/kg/min
  • regenerálódási idő: 41 óra

Ha figyelembe vesszük, hogy a maximális pulzusom 193, akkor látszik, hogy a szívem nagyjából 97%-on dolgozott végig, néha elérve a maximumot — például amikor a Bátor Táborosok szurkoltak és közel 3:30 perces tempóra gyorsultam.

A pulzusgörbéről látszik, hogy a bemelegítésem nem volt elegendő, nagyon felugrott a pulzusom az elején, túlpörgött a szívem, kellett néhány perc amíg felvette a megfelelő ritmust.

Vivicittá félmaraton: pulzusgörbe
Vivicittá félmaraton: pulzusgörbe

A mért távolságot sokallom, kicsit alulmért az óra, 21,3-21,4 kilométerre számítottam — a hivatalos 21,1 kilométert szinte lehetetlenség megfutni. Az óra a napokban újra lesz kalibrálva, hogy a következő versenyen még pontosabb értékeket mutasson.

A kalóriaérték teljesen rendben van, ez még bőven belül van azon a határon, amit az izmok és a máj el tud tárolni, így nyugodtan átugorhattam a verseny közbeni táplálkozást.

A lépésszámom meglepett, nagyon sokat dolgoztam azon, hogy az ajánlott, legalább 90 lépés percenként határt elérjem, itt bőven átléptem azt. Így a minimalista futócipőben is kényelmesen lehet futni, hiszen épp csak pillanatokig érinti a lábam a földet. Nem is vertem szét a lábamat az úton, nem fájtak az ízületeim a verseny után.

A VO2 értéket nagyon soknak tartom, minden más számítás 54-55 ml/kg/min értéket ad. Nem tudom a Suunto-nál hogyan számolják ezt.

A regenerálódási idő rendben volt, egy pihenőnap után már ment a kocogás, habár az izomláz az néhány napig kitartott és közel egy hétig fáradékonyabb voltam a verseny után.

A tempóm a verseny során állandó volt, csak nagyon keveset ingadozott. Sikerült tökéletesen beosztanom az energiáimat.

Vivicittá félmaraton: tempó görbe
Vivicittá félmaraton: tempó görbe

Ezzel a versennyel bizonyítottam be magamnak, hogy a rengeteg szaladás a tél során nem volt értelmetlen. Azonkívül, hogy fittebb és egészségesebb lettem tőle, 5 perccel sikerült megjavítanom a félmaratoni időmet, amit még az ősszel szaladtam, szintén Budapesten.

Azonkívül ez a verseny kitűnő lehetőség volt, hogy felmérjem aktuális állapotomat, amivel teljes mértékben elégedett vagyok.

Magabiztosan megyek három hét múlva a maratonra.