Tusnád Félmaraton: “Őrültként jöttél le a hegyről!”

A címben olvasható mondattal köszöntött a célban az a futó, akivel a 10. helyért versengtünk az idei Tusnád Félmaraton utolsó kilométerén. Természetesen ezt dicséretnek szánta.

Két év telt el azóta, hogy legutóbb részt vettem ezen a versenyen. Akkor nagyon tetszett úgy a táj, mint a szervezés, és az, hogy szülőföldemen szaladhatok.

Az idei még jobbra sikerült, a szervezés nagyot lépett előre két év alatt. A futók száma is megduplázódott azóta.

A táv maradt 23 kilométer, 1000+ méter szintemelkedéssel — Tusnádfürdőtől a Szent Anna-tóig. A Kékes Csúcsfutásnál körülbelül kétszer nehezebb versenyről van szó.

Céljaim között szerepelt, hogy felülmúljam tavalyelőtti önmagamat, pulzus alapján lőjem be a sebességemet — tempó helyett —, és a lehető legtöbb futóval megismerkedjem.

Tanulva előző versenyem hibájából, most nem a verseny előtti éjszaka, hanem egy nappal korábban utaztam oda. Így lehetőségem nyílt találkozni néhány kolozsvári ismerősömmel, ami azért fontos, mert egy ilyen kellemes nap nagyon jó mentális alapot ad a verseny előtt.

Az is jó érzés, amikor az ember a saját ágyából kelhet fel reggel a verseny előtt. Ritkán volt ebben részem.

A versenyre legegyszerűbb a weboldalukon keresztül feliratkozni, de a rajt előtti reggelen is meg lehet ezt tenni. Az iratkozás pofonegyszerű és egy fokkal még könnyebb lenne, ha lehetne bankkártyával fizetni, de a banki átutalás is csak pár kattintás, ha tudja az ember hogyan kell.

Az iratkozási díj a többi versenyhez képest alacsony. Aki fél évvel a rajt előtt iratkozik, az szinte ingyen teheti meg ezt.

Informatikus szemmel megnézve a weboldalon könnyen találni pár apróbb hibát, de ez gondolom másnak fel sem tűnt. Ami igazán nagy segítség lenne az egy térkép vagy grafikon az útvonalról szintadatokkal együtt.

A rajtszám- és csomagátvétel olajozottan ment, nagyon kedvesek voltak a szervezők. Megkíméltek a rengeteg papíralapú reklámtól, ami amúgy is a kukában végezte volna és a csomag is csak hasznos dolgokat tartalmazott: kényelmes pamut rövid ujjú, citromos sör, müzliszelet és energiazselé.

Ezeket a célban vízzel és banánnal egészítették ki.

A tavalyelőtti cipőre erősíthető időmérő chipet a rajtszámra erősített egyszer használatos chip váltotta, ami kényesebb egy kicsit, de legalább nem kellett letéti díjjal vacakolni.

A rajtnál minden szépen zajlott, hangosbemondón közölték a szervezők — két nyelven, magyarul és románul — a tennivalókat. A futók csomagjait elszállították a tópartra, akárcsak a váltócsapatok embereit a megfelelő váltópontokhoz — hiszen háromfős váltóban is lehetett teljesíteni a távot.

Olyan is akadt aki túrázni akart, nem szaladni. Erre is volt lehetőség és a kihívás is nagyobb volt, hiszen az erdő hemzseg a medvéktől Tusnádfürdő körül.

Egy autóbusz pedig a szurkolókat, hozzátartozókat szállította ki a Szent Anna-tóhoz. Szüleim, akik utolsó pillanatban döntöttek úgy, hogy eljönnek, ennek nagyon megörültek. Kár, hogy ez a lehetőség nem volt előre feltüntetve sehol sem.

Mivel a rajt csak 10 órakor volt, bőven volt időm bemelegíteni, ráhangolódni a versenyre. A közel kétszáz futó mind másképp viselkedett indulás előtt, volt aki beszélgetéssel ütötte agyon az időt, mások pedig kilométereket kocogtak bemelegítés gyanánt.

A rajtvonalat — mely 300 méterrel hátrább volt, mint két éve — átlépve könnyű részen visz az útvonal. tükörsima aszfaltozott főúton. A rendőrség munkájának köszönhetően a forgalom le volt állítva arra a kevesebb mint félórára, amíg elhaladtunk ezen a részen.

Tusnád Félmaraton: rajt
Tusnád Félmaraton: rajt

Az első három kilométeren nagymértékben lejtett az út, könnyű volt szaladni, csak arra kellett vigyázzak, hogy ne fussam el a verseny elejét. Hamar felvettem a saját tempómat és szép sorban előzgettem a futókat, amíg megtaláltam a helyemet.

Megörültem, amikor Attila kerékpározott el mellettem. Biztató szavai jól estek. Sérülés miatt nem tudott részt venni a versenyen, de kijött szurkolni. Nem hinném, hogy sokkal könnyebb dolga volt biciklivel kijutni a tóhoz — és vissza.

Sepsibükszádnál letértünk a főútról és megkezdődött a valódi emelkedő. Itt volt az első frissítőpont, ami jól jött, a tűző nap sugaraitól ömlött rólam a veríték.

A faluban néhány öregasszony szurkolt nekünk, de kisebb akadályok is akadtak. Volt aki figyelmetlenül tolta keresztül a talicskáját az úttesten, vagy épp a szénahordó villájával sétált szembe a futókkal az út közepén.

A falut hamar magunk mögött hagytuk. Az útvonal innentől erősen emelkedett és rengeteg kanyar volt benne. Próbáltam a lehető legegyenesebb útvonalat kialakítani a kanyarok között, minden centivel spórolni ahol csak lehetett. Arra is figyelnem kellett, hogy nehogy kiforduljon a bokám valamelyik gödörnél, nagyon rossz állapotban volt az aszfalt.

Az első váltópontnál nagyon lelkesen szurkoltak nekünk a futók, akik várták a társukat, hogy átvegyék tőlük a futás feladatát. Kevéssel ez után értünk be az erdőbe és végre nem értek el minket olyan erősen a nap sugarai.

Tusnád Félmaraton: útközben
Tusnád Félmaraton: útközben

A sebességemet a pulzusomhoz igazítottam. Arra alapoztam, hogy az áprilisi Vivicittá Félmaratonon 188-as átlagpulzus jött ki, így itt is erre törekedtem. Ezzel tudtam a leginkább kiküszöbölni az út meredekségét és az időjárást, azaz a befektetett energiám szinte végig konstans volt. A sebességem pedig ingadozott a külső körülményektől függően.

A verseny nagy részén 180-190 közötti pulzusom volt, természetesen ez egyre feljebb kúszott, ahogy fáradtam és közeledett a cél. A célegyeneseben 200 fölé ugrott.

Az útvonal mentén több helyen is gyerekekből álló fúvószenekarok voltak. Jól esett a szurkolásuk.

Féltávhoz közeledve egy négyfős kis csapat verődött össze belőlünk, szavak nélkül biztattuk egymást, aki elől volt próbált elszakadni, aki hátul az próbálta tartani a tempót.

Egy újabb frissítőpont után az egyik futó — a nevét nem tudom, de fehér póló és sapka volt rajta — maximum sebességbe kapcsolt. Próbáltam tartani vele a lépést, de az látszott, hogy jóval erősebb, mint én. A másik két futó lassan-lassan lemaradt.

Fokozatosan én is leszakadtam erről a gyors futóról, de mindig láttam magam előtt és ez motivált. Ez a tempó gyorsabb volt, mint több előttem levő futóé, így szinte minden kilométeren megelőztem valakit.

Közben rájöttem arra, hogy javítanom kell az előzési technikámon. Viszonylag könnyedén utol tudtam érni legtöbbjüket, de miután elhaladtam mellettük, rám tapadtak, jöttek az én tempómban több száz méteren keresztül.

Egy részen macskaköves út volt, ez nagyon meglepett a sok aszfaltút után és a prágai maratont juttatta eszembe.

A harmadik frissítőponthoz valahol a tizenötödik kilométer után már viszonylag fáradtan érkeztem. Itt a vizet és az izotónikus italt is magamba töltöttem, majd nekivágtam a verseny legnehezebb részének.

Egy brutális 5-6 kilométer hosszú emelkedő, majd egy 2-3 kilométeres, szintén nagyon meredek lejtő várt rám.

Két-háromszáz méter választott el úgy az előttem levő, mint a mögöttem jövő futóktól. Egyedül kellett megküzdjek a heggyel. Nagyon jó volt, hogy a fák beárnyékolták az utat, védtek a nagy melegtől. Ennek ellenére is határozott izommunkára volt szükségem, hogy haladjak előre.

A pulzusom visszaesett, az izmaim alig bírták a terhelést. A combom sajgott, a vádlim lüktetett. Kicsit fura, szökellő mozdulatokkal haladtam és amikor nagyon lelassultam erőltetve sprinteltem pár métert.

A cipőfűzőm kicsit meglazult, pont ott, ahol a távolságmérő chip rá volt erősítve, így a chip elkezdett mozogni és valamelyest pontatlanul mérte a távolságot, volt egy 10-20% körüli tévedése, ami nagyon összekavart. Amint rájöttem az óra hibájára nem figyeltem tovább a számokat.

A friss levegő jól esett, a fenyőillat nagyon erőteljes volt. Párszor belerondítottak ebbe a mellettem elhaladó autók, ilyenkor a füst és benzingőz fojtogatott.

A tizenkilencedik kilométernél volt az utolsó frissítőpont, ami után kicsit lazább lett az emelkedő. Közelebb kerültem néhány előttem levő futóhoz, akiket mindenképp meg akartam előzni a cél előtt.

Ilyenkor egyszerűen elkap egy érzés, az verseny utolsó részén megpróbálom “levadászni” az előttem haladókat.

A meredek, szerpentines lejtőn nagyon jó tempóban haladtam lefele, fokozatosan gyorsultam 4:00 perc/km-ről. A lejtő alsó részén már szinte 3 percen belüli tempóval mentem.

Ami azt illeti esélyem se lett volna lassabban szaladni, ezekben a vékony Vivobarefoot cipőkben nem tudom a sarkammal fékezni magam. Ennek ellenére ura voltam minden lépésemnek és hagytam vigyen lefele a gravitáció.

A többiek se lazsáltak. Volt egy srác előttem, aki nagyon ment lefele. A közöttünk levő 100 méternyi távolságot a lejtő aljáig tudtam nagy nehezen ledolgozni és kevéssel a cél előtt húztam el mellette.

Arra már nem volt időm, hogy leszakítsam magamról, mivel itt jött a verseny legnehezebb része. Ezt az utolsó száz métert nyugodtan ki lehetett volna hagyni az útvonalból, nagyon balesetveszélyes. A letérőt sem egyszerű észrevenni, legutóbb én is továbbfutottam rajta.

Egy szűk, árnyékos, gödrös, oszlopokkal határolt részre tértem be. A szüleim is itt szurkoltak, de inkább csak azért szorítottak nehogy összetörjem magam.

Mivel az útszakasz két oldalán levő szalagokon kívül semmit sem láttam — így megy ez, ha az ember rosszul lát —, nagyon lelassítottam és próbáltam helyett hagyni magam mellett a másik futónak, aki teljes gőzzel jött mögöttem.

Mire kiértünk a nyílt terepre, már késő volt gyorsítanom, úgy elment mellettem, mint egy rakéta. Egy másodperccel előttem ért be a célba. Ő volt az aki, a címben levő mondatot mondta, miután sikerült megállnunk, messze túlfutva az éremosztáson.

Tusnád Félmaraton: befutó - anyummal a háttérben
Tusnád Félmaraton: befutó – anyummal a háttérben

Nagyon jó érzés volt egy valódi küzdelemmel zárni a versenyt, kicsit belekóstolni a profik világába, akik nemcsak a távval, de egymással is megküzdenek.

Kölcsönösen gratuláltunk egymásnak a legtöbb futóval, mindenkinek fülig ért a szája. Többen felismertek akik olvassák ezt a blogot, nagyon örültem neki.

Az időm 1:47:39 óra lett — bő 10 perccel jobb a két évvel korábbihoz képest — amivel a 11. helyen végeztem a 115 célba érkezett férfi között. Korosztályomban a 8. helyet csíptem el. Ezenkívül 23 nő is sikeresen teljesítette a távot és volt tizen-egynéhány váltócsapat is.

A győztes bő negyedórával futott jobb időt, mint én. Van még hová fejlődnöm!

A befutóérem nagyszerűen néz ki, a fenyőfával és a medvével tökéletesen eltalálták a környék jellegzetességeit.

Tusnád Félmaraton: befutóérem
Tusnád Félmaraton: befutóérem

Pihenésképpen a kellemesen meleg vizű tóban áztattuk fáradt lábainkat és meséltük egymásnak az élményeinket. Több helybéli futóval is megismerkedtem és a fent látható csoportképen is mi vagyunk rajta.

Az eredményhirdetés egy kicsit hosszúra nyúlt, mivel nem csak az összesített, de a korcsoportos első három helyezettet is díjazták. A nagyon kevés váltócsapat miatt sokszor foghíjasan állt a dobogó.

Autóbuszokkal hamar visszahoztak minket Tusnádfürdőre, ahonnan mindenki elindult haza.

Köszönet a szervezőknek és a szurkolóknak a sok-sok fényképért — manapság már ritkaságnak számít, hogy ingyen továbbadják ezeket egy verseny után.

Technikai adatok a Suunto Quest óra mérései alapján:

  • átlag pulzus: 188 percenként
  • kalória: 1919 kcal
  • átlag lépésszám: 98 percenként
  • regenerációs idő: 52 óra
  • VO2 max: 66 ml/kg/min

Bővebben a mért értékekről, grafikonokkal, táblázatokkal a Movescount oldalon olvashatsz.

5 thoughts on “Tusnád Félmaraton: “Őrültként jöttél le a hegyről!””

  1. Nagy örömmel olvasom a beszámolóidat. Szívvel, lélekkel veled vagyok mindig. Örülök a sikereidnek. Egyszóval nagyon büszke nagymama vagyok!!! Ez így nagyszerű érzés, egy ilyen “szép korúnak”, mint én. Hát további kitartást és ilyen sikerélményt kívánok NEKED!!!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.