Hogyan fogott ki rajtam a Székely Szupermaraton?

Tavaly történt. Szaladtam a Székely Szupermaratonon és ahány hibát elkövethet egy ember maratonnal kapcsolatban, az nekem mind összejött.

A végén már jött, hogy ordítsak a fájdalomtól… amíg fel nem adtam.

A Székely Szupermaraton egy 46 kilométer hosszú maraton, mely Csíkszeredából indul és pár környező falut érintve éri el Tusnádot, majd egy másik útvonalon tér vissza a városba.

Amikor először hallottam a Székely Szupermaratonról — már tinédzserként —, akkor hidegen hagyott. Egy elképzelhetetlen hosszúságú versenynek tartottam.

Aztán az első maratonom után elkezdtem álmodozni róla, és végül rávettem magam, hogy lefussam — leginkább Attila biztatásának köszönhetően.

Sajnos nem tudtam mivel nézek szembe.

A maraton utáni pihenő hosszúra nyúlt, csupán március közepén kezdtem el rendszeresebben szaladni, így a felkészülésem foghíjasra sikerült

A táv hosszú volt, de teljesíthető. Ettől a részétől nem féltem és magabiztos voltam. Az viszont már előre érződött, hogy a szervezés nem a legjobb. És erre tett rá egy jó nagy lapáttal a kánikula.

A városnapok utolsó napján, vagyis augusztus 5-én, reggel kilenckor elrajtoltunk. A felkészülésem során 500 km-t gyűjtöttem, és már volt egy maraton a hátam mögött, úgyhogy biztos voltam benne, hogy teljesítem. Négy-négy és fél órás időre számítottam.

Székely Szupermaraton: rajt
Székely Szupermaraton: rajt

Az első 20 kilométeren tartottam a lépést Attilával és 5 perc környéki kilométereket futottunk. Egy másik futó is velünk volt, akit szintén Attilának hívnak. Őt végül csak az idén a szentgyörgyi félmaratonon ismertem meg.

Segítők nélkül voltam, így csak a szervezőkben bízhattam. Sokan kísérővel jöttek, akik hozták nekik a kaját, vizet és jeget. A kezemben vittem egy kulacsban a vizet, a frissítőpontoknál ettem a felszolgált almából és pityókacukorból, amik nem igazán segítettek. A kulacs cipelése egy idő után nyűg lett a nyakamon.

20 kilométer után már kezdett sok lenni Attila tempója, kicsit lemaradtam. Tusnádon, a 24. km-nél levő visszafordítónál találkoztunk utoljára verseny közben, innentől elhúzott.

Lassabbra fogtam a tempót. Itt telepedett rám a magány, előttem is csak az aszfalt, mögöttem is, oldalra a mező, fölöttem a kék ég, amin még csak bárányfelhők sem úszkáltak.

A tűző napsütés minden erőmet kivette, 30 kilométer után nehezemre esett a futás és furcsa fájdalmaim lettek. A csatószegi emelkedő volt az egyik legnehezebb rész.

A falvak kongtak az ürességtől, alig néhány emberrel találkoztam, de ők sem igazán érdeklődtek a futóverseny iránt.

A 36. kilométerig még eljutottam egész jó idő alatt, 3:05 óra — itt volt a harmadik váltópont. Innentől már csak kínkeserves séta jött. Amint elkezdtem szaladni kezdtem csillagokat látni. Teljesen túlmelegedtem. A 40. kilométerig, vagyis a szentkirályi útelágazásig gyalogoltam el.

Itt feladtam.

Úgy döntöttem, hogyha már nem tudom végigfutni, akkor sétálni nem fogok — ez egy elvi kérdés, amihez akkor nagyon kötöttem a kereket. Elegem volt a napsütésből. Ismeretlen volt számomra ez a fájdalom.

Autóval hoztak vissza a városba.

A célnál Nagyi és Sanyi várt rám, akik hazakísértek. Egy meleg fürdő percek alatt helyrehozott és az eredményhirdetésre is visszaértem, ahol felkerültem a csoportképre.

A képet több, mint másfél évvel a verseny után sikerült beszereznem, miután végigtúrtam az internetet.

Hivatalos eredménylistát nem közöltek, csak az első hat helyezettet.

Kicsit csalódott voltam utána, de mivel nem kockáztattam és az egészségem érdekében adtam fel, így elfogadom utólag a döntésemet, habár néha eszembe jut néhány más variáns hogyan csinálhattam volna.

Utólag persze könnyű okosnak lenni, de senkinek nem kívánom azt a rosszullétet amit éreztem. Egyszerűen csak sajgott mindenem tetőtől talpig. Leírhatatlan.

Rengeteget tanultam ebből a versenyből. Először is tudom, hogy nem voltam rá teljesen felkészülve, másrészt nem is bíztam magamban eléggé, hogy végig tudom csinálni.

A verseny első felén diktált tempó gyorsnak bizonyult, követtem a futótársaimat és tartottam velük a lépést. Sajnos inkább a saját sebességemmel kellett volna szaladjak.

A kánikulára sem voltam felkészülve, hiszen addig minden edzésemet hajnalok-hajnalán, a hűvösben szaladtam. Azóta az edzéseimet igyekszem a versenykörülményekhez hasonlóbbá tenni, az időjárást is figyelembe véve.

A kulacsot magammal vinni újabb hiba volt, korlátozta a mozgásomat, hamar túlmelegedett benne a víz, így csak hurcoltam magammal potyára. A szervezők jobban végezték a dolgukat, mint azt előre elgondoltam, nem kellett volna a pletykákra hallgassak.

No, és így egy év távlatából nézve talán mégsem kellett volna feladni, inkább üldögélni az árnyékban valahol egy félórát-órát és aztán bezsebelni az emlékérmet. Akkor viszont úgy gondoltam, hogy egy futóversenyen végig szaladni kell, és jóformán a saját szabályaim miatt álltam ki a versenyből.

Az idén  sérülés miatt nem tudtam elindulni. Jövőre újra reménykedem, hiszen mindenképpen szeretnék visszatérni erre a versenyre.

9 thoughts on “Hogyan fogott ki rajtam a Székely Szupermaraton?”

  1. Mindennek ellenére én örültem, hogy legalább a beérkezésnél ott lehettem. Nagyi

    1. Én is örültem, hogy ott voltatok. Az edzéseken a futás és sokszor a magány, a kikapcsolódás a lényeg, de versenyeken jól jönnek a szurkolók, barátok, rokonok és persze a többi futó, akik remélhetőleg barátok lesznek.

  2. Az idei tervekbe vedd be azt is, hogy segítőid lesznek. Ha már itthon van ez a verseny, akkor nem szabad ezt az erőforrást mellőznöd vagy elszerénykedd. Előre felkészítesz és pontosan megmondod, hol álljunk, mit adjunk.
    (Akkor nem tudtunk ott lenni, de ha határozottan jelzed, hogy ezen a verseny is múlhat, lemondtunk volna minden mást. Most mérges vagyok erre.)
    Min. három-négy embert szervezz be a rokonságból!

    1. Ezen kár mérgelődj. Egyértelműen elbíztam magam és a rossz stratégia ütött ki. Zöldfülűként könnyű tévedni.

      Valójában egy jól megválasztott tempó mellett a zsebemben is elfér a kaja amire szükségem van és vizet azt már csak adnak, ha egy ásványvízgyártó cég a főszponzor 🙂

  3. Jó nehány ismerős arcot látni a képeken,ha már nem lehettünk ott,mert a Székeny Szupermaratonrol nem láttam meg egy képet sem.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.