Székely Maraton: kisváros kis versenye

A csíkszeredai városnapok egyik programja a Székely Maraton, mely egy hete került megrendezésre. Egyéni versenyzők és négyfős váltócsapatok vehettek rajta részt.

Az útvonal Csíkszereda és Tusnád között vezet, oda-vissza, áthaladva Szentkirályon, Szentimrén, Szentsimonon, Csatószegen és Verebesen.

Mivel szülővárosomban van, ezért mindenképp le akartam szaladni egyszer az életben. Két évvel ezelőtt felsültem vele — akkor még Székely Szupermaraton volt —, viszont az volt az egyik legtanulságosabb verseny az életemben. Az idén újra megpróbáltam, jóval több tapasztalattal a hátam mögött.

Sajnálatos módon a tavaly óta a táv megrövidült, ezzel pedig a verseny elveszítette egyediségét a futóversenyek között, most már csak egy lett a világszerte megrendezett több ezer maraton közül. Viszont nem igazán tudja felvenni velük a harcot, a szervezés hagy kívánni valót maga után.

Az utóbbi napokban mind viaskodtam magamban és győzködtem magam, hogy örüljek annak, hogy legalább ez van, és tekintsek el a hibáitól. A hét folyamán viszont a Székelyföld Kerékpáros Körversenyt néztem végig, és láttam, hogy lehet ezt jól is csinálni, még itt is. A két verseny között ég és föld a különbség.

Mivel a szervezők se vették úgy igazából komolyan az egészet, hát én se tettem, csak amolyan felkészülési versenyként tekintettem rá, ahol kipróbálhatok egy új stratégiát és frissítési módszert, gyűjthetem a kilométereket, és bezsebelhetem a befutóérmet — ha adtak volna.

Hogy éppenséggel ne legyen regény hosszúságú ez a bejegyzés, néhány részét külön szedtem. Így megtudhatod, hogy milyen egy maraton előtti ideális reggeli, és hogy mennyire jól sikerült a frissítés a maratonon izotóniás italok és gélek nélkül.

Arról is olvashatsz, hogy a 3:30 órás tervezett időmet hogyan lőttem be a Maratoni tervezett idő meghatározása félmaratoni idő alapján című cikkben, illetve a Fordított stratégiával egy könnyed maratonért cikkben arról, mennyire kifizetődő volt egy új stratégia alkalmazása.

Előzmények

A versenyre a felkészülésem nem volt specifikus, hogyan is lehetett volna az, ha egyáltalán nem lehetett tudni, lesz verseny? Nem volt versenykiírás, egy futóverseny-gyűjtőoldalon se jelent meg róla semmi, és nem válaszoltak a szervezők az e-mailemre.

Nagy vonalakban az éves versenytervemet a téli hónapok során szoktam összerakni. Az első biztos hírt a Székely Maratonról három héttel a rajt előtt tették közzé egy helyi újságban, a versenykiírást két héttel előtte. Ez az időszak édeskevés a magamfajta amatőröknek, hogy felkészüljünk egy maratonra.

A többi maratont egy évre előre lehet tudni, dátummal, versenykiírással és útvonallal együtt.

Ez a maraton nem rendelkezik saját weboldallal. Online nem lehet nevezni. És a versenykiírásban közzétett e-mail cím nem működik.

Papíron nevezni a 21. században pedig kritikán aluli. Ez az egyetlen futóverseny, ahol nem tudtam az interneten keresztül benevezni. Több ember segítségét is ki kellett kérjem, és egy rakás időt rááldozzak erre, egy egyszerű elektronikus űrlap kitöltése helyett.

Jó pont, hogy a részvétel ingyenes, habár ez nem elég ahhoz, hogy megfogjon egy futót. Mi, futók, imádjuk a sportunkat, kisebb vagyonokat költünk felszerelésre, cipőre, sportórára, kajára, stb. Egy 50 lejes nevezési díjtól kevesen fognak visszariadni egy minőségi versenyért cserébe.

Ezenkívül szállást is biztosítanak a szervezők a verseny előtti éjszaka, azt is ingyen. Ez dicséretes, ilyennel nem találkoztam eddig. Mivel a városban lakom, így nem kellett igénybe vennem és senkit nem hallottam erről véleményt nyilvánítani.

A verseny előtti hetet lazára vettem, napi egy órányi kocogással pihentem. Hogy az agyam se állandóan a futáson járjon, előbb Murakami-tól a Világvége és a keményre főtt csodaország regényének fantáziavilágába bújtam el, majd előkerült egy régi hobbim, a sakkozás, ami teljesen lekötött.

Mivel a maraton a városnapok utolsó napján van, így az ember kicsit félgőzzel tud csak részt venni a rendezvényeken, mindig ott motoszkál a fejében, hogy pihentetni kell a lábakat. Biztos vagyok benne, hogy kevés maratonfutó ugrált a koncerteken.

Már az is elég fárasztó volt, hogy a három órás színházi előadáson álldogálnom kellett. Kifejezetten zavart, hogy a verseny előtti este éjjel 1-ig üvöltött a zene a főtéren, addig esélyem se volt aludni. Bob Dylan számaival próbáltam elfojtani a zajt, kicsit lenyugodni, pihenni.

Igazán megérdemelne egy külön hétvégét a maraton, szombaton egy expo-val, tésztapartival és előadásokkal. Vasárnap pedig lenne a verseny.

Rajt

Hazudnék, ha azt mondanám frissen és energiával tele ébredtem a maraton előtti reggelen. Kellett egy hideg zuhany, hogy kicsit felpörögjek, majd a ’90-es évek disco-s zenéi adták meg az alaphangot a reggelizéshez.

Kényelmesen készülődtem, hiszen negyedórányi sétára lakom a rajttól, kisebb művészet lett volna lekésni a versenyt. Mivel mindent összekészítettem előző este, percek alatt készen álltam. Közben Metallica dübörgött a hangfalakból, valószínűleg a szomszédok bánatára így vasárnap reggel.

A napvédő krém kihagyhatatlan egy ilyen verseny esetében. A foszlányfelhők szerencsére valamelyest megkíméltek a tűző nap sugaraitól az első órákban.

Úgy egy órával a rajt előtt érkeztem meg a helyszínre. Kaptam egy rajtszámot és kész. Vagyis miután visszamentem és elcseréltettem egy másikra, mert az első a szuszt is kiszorította belőlem. A második olyan bő volt, még Schwarzenegger mellkasán is lötyögött volna.

Már amennyire rajtszámnak lehet nevezni ezt az ízét, inkább még egy réteg, vastag és jól szigetelő pólóként lehet rátekinteni. Kényelmetlen. Mozog. Melegen tart. Egyéb se hiányzik augusztusban. Aki egyéniben és egy csapat első váltótagjaként is indult, az kettőt kapott belőle, ennyi réteg ruhával már télen is neki lehet indulni futni.

Körülbelül négy litert izzadtam ki verseny alatt — távoli versenyekre nem szoktam szobamérleget hurcolni, de itthon könnyű volt lemérni —, ebből legalább egy litert a rajtszám fel is ivott. Remélhetőleg alaposan kimossák és fertőtlenítik mielőtt egy másik versenyen valaki felveszi magára.

Más versenyeken már azon megy a fejlesztés, hogy a vízálló papír alapú rajtszámokat még vékonyabb, a technikai pólókra jellemző anyagból készítsék a kisebb súly és a jobb légáteresztés érdekében.

A chip-et nem kellett felerősítsem a cipőmre, mivel nem volt. Ósdi, stopperes időmérés volt, ami sok-sok szervezőnek adott munkát a verseny folyamán, hiszen mindenhol írni, majd összegezni kellett az időket. Fejenként egy chip és három mérőszőnyeg kellett volna — rajt/cél, 10,5/31,5 km, féltáv.

Zene nem volt a rajtnál. Útközben sem. Hangosbemondó sem, aki biztatná a futókat, ismertetne az időjárásról, a versenyszabályokról. Sem közös bemelegítés. Egyszóval semmi extra, amivel a nagyobb versenyek próbálják feldobni a hangulatot.

WC az viszont volt, így legalább nem a Várteret piszkították be a futók. Ruhatárnak, öltözőnek nyoma se volt.

A rajt előtt a kísérőim is megérkeztek, átvették a kaját és vizet tartalmazó csomagomat. Habár bíztam a szervezők által nyújtott frissítésben, utólag kijelenthetem, hogy nem volt az elegendő, jól jött a külső segítség. Segítségeim nélkül megszenvedtem volna az utolsó öt kilométert.

Mivel csak 31 egyéni futó és 19 csapat nevezett, a rajtnál 2-3 sorban elfértünk. Jó elnézegetni ezeket a tiritarka, mintás rövidnadrágokat. Már ezekből is sejthető, hogy nem voltam egyedül, aki nem ad bele apait-anyait.

A verseny első negyede

Elindulás után azonnal az utolsók közé estem vissza, de hát a saját tervemet követtem, így nem hatott meg a dolog. 100 méterre a rajttól egy könnyebb akadálypályán száguldottunk végig az útburkolat javításai miatt. Senkinek nem jutott eszébe, amikor feltúrták az utat, hogy itt verseny lesz?

Pár perc után egy négyfős boly tagjaként folytattam a versenyt. Semmilyen említésre méltó dolog nem történt Szentkirályig, itt viszont kettészakadt a kis csapatunk, egy hölgy versenyzővel maradtam csak. Az első frissítőpontnál kényelmesen megálltam, ettem-ittam, majd mentem tovább.

A hölgyön látszott, hogy gyors neki ez a tempó, már itt akadozott a mozgása és nehézkes volt a légzése. Volt bennem egy késztetés, hogy szóljak rá, lassítson egy kicsit, de ezzel lehet olajat öntöttem volna a tűzre és még jobban kicsinálja magát. Végül 4 óra fölötti idővel ért célba, vagyis jócskán lelassult a verseny végére.

A falu között egy bicikliző nőt előztünk meg, egyszerre, ketten két oldalról. A nő csúnyán elkezdett káromkodni, szidta a biciklijét amiért helyben hagytuk. Akár azt is mondhatta volna: “Hajrá, futók!”.

Valahol a hetedik kilométer után szakadt le rólam a futótársam. Innentől kezdve a futás elvesztette a verseny jellegét, tovább nem volt boly, egy “nyúl”, ami segít a haladásban. Futhattam egyedül 35 kilométert.

Székely Maraton: valahol útközben
Székely Maraton: valahol útközben

Az első váltópontnál újabb adag vizet kaptam, ami jól jött, főleg mivel kezdett melegedni az idő, hát alaposan belocsoltam a sapkámat és pólómat is vele. A felhők még egyelőre kitakarták a napot, de a hőmérséklet fokozatosan emelkedett. Örültem, hogy nagy adag, fél liternyi vizet kaptunk mindenhol, nem csak egy pohárkányit.

Sajnos a vízivások után mindig kicsit tétlenül szaladtam a kezemben a palackkal, de aztán csak megváltam tőle. Igyekeztem látható helyen hagyni az út szélén, hátha valaki összeszedi. Nem igazán volt a tudtunkra hozva, hogy mégis mi legyen a palackokkal. Tippelésem szerint ötszáz darab lett elhasználva a verseny során.

A verseny második negyede

Szentimrén épp miséről jöttek az emberek, jó nagy tömeg. Szurkolás semmi. Ha rájuk néztem, elfordították a fejüket. De az is lehet valamelyik másik falu volt, kicsit összefolynak a dolgok így utólag. Az biztos, hogy a féltáv elérése előtt volt.

Szentsimonban előbb egy kaszálógéppel állták utamat, majd egy autó dudált le az útról. Aki megszokta a forgalommentes futóversenyeket, nagyon tudja utálni az ilyen sofőröket. Itt álmodozni se merek arról, hogy teljes mértékben lezárják az utakat. Talán majd ha több ezren fognak részt venni.

A futás egyik alapszabálya, hogy az út bal oldalán, a forgalommal szemben kell szaladni, így látjuk az autókat. Ezt a verseny alatt felrúgtuk, a versenyszabályzat is tartalmazta, hogy a jobb oldalon kell haladni, vagy kizárnak. Közben pedig reménykedsz, hogy hátulról nem üt el semmi.

Végül elérkeztem az újabb frissítőponthoz, nagyjából a tizenhatodik kilométernél. Az itt levő házaspár nagyon kedves volt, úgy kínálták a frissítőket, mintha háromfogásos vasárnapi ebéd lenne. Azt viszont nem értettem, miért beszélnek hozzám románul, még akkor is, ha magyarul válaszolok nekik. Annyira nem fontos, fő, hogy megértettük egymást.

Kaja terén választék volt bőségesen, friss gyümölcsök és krumplicukor. Jobban esett mint bármilyen izotóniás ital vagy gél, amiket máshol annyira erőltetnek.

Ezentúl kicsit megszaporodtak a szurkolók, úgy ötszáz méterenként meg volt állva egy-egy autó, vártak egy-egy futóra és közben lelkesen biztatták a többieket is.

Mivel itt már magasabb tempóra kapcsoltam, fokozatosan értem utol és előztem meg a többi futót. Reakciójuk a szokásos volt, amit már nagyon kezdek unni. Mindenki a cipőmön csodálkozott, faggatózott. Szívesen megbeszélhetjük a dolgokat bármikor, csak nem egy verseny közepén.

Úgy érzem, nagyon túl van lihegve ez a cipő téma manapság. Nem azért futottam gyorsabban, mert egy centivel vékonyabb a cipőm talpa, mint az övék. A sok és rendszeres futás a kulcsa a dolognak. Már egy hónappal a maraton előtt átléptem az idei 2014. kilométeremet.

Ezen a részen a kezembe nyomtak még egy vizet, jól esett, de kicsit sikerült túláztatnom a pólómat és pulzusövemet — amik nemigen tudtak száradni a rajtszám alatt. A pulzusöv megmakacsolta magát, minduntalan kilazult. Futás közben levenni, mondjuk úgy 4:45 perces tempónál, szorosabbra állítani, majd visszarakni jó móka volt. Legalább ötször eljátszottam ezt, amíg eljutottam a táv feléig.

Verebesen biztos megbámult pár lakos, hogy mit is csinálhatok valójában.

Az út közepén levő, kilapított, döglött kutyát pedig jó nyugodtan el lehetett volna takarítani. A hányinger kerülgetett mindkét alkalommal, amikor elszaladtam mellette.

Ezentúl kezdtek szembejönni a futók, akik előttem voltak. Mivel nagyon szét volt szóródva a mezőny, kényelmesen ki tudtam számolni, hogy a 11. helyen állok a férfiak között.

Visszafordító

A visszafordító teljesen megváltozott a két évvel korábbihoz képest, most nem vitt be Tusnádra. Előtte volt egy letérő az aszfaltútról.

Itt sokan voltak, autók parkoltak mindenfelé, csomó vaskerítést pakoltak ki. Egy lány a biciklijét sikeresen keresztbe állította előttem az út közepén, alig tudtam kikerülni. De ez épp elég volt, hogy megzavarjon. A visszafordító titkára nem jöttem rá, teljesen összekavarodtam a vaskerítésekkel.

Eddig bárhol jártam, egy visszafordító úgy nézett ki, hogy volt egy oszlop az út közepén. Egyik felől jössz, másikon mész vissza. Ennyi.

No, itt volt frissítőpont is — amiről lemaradtam —, váltózóna is, időmérés is, visszafordítás is. Minden egy kupacban. Ezt az egészet a “sasszemeimmel” nem tudtam felmérni pár másodperc alatt, futás közben.

Körülbelül 1:50 órás idővel teljesítettem a féltávot.

A verseny harmadik negyede

Pár perccel később, egy újabb állítás után végre a pulzusöv megbékélt sorsával, a maraton további részében nem akart leesni, tette a dolgát észrevétlenül. Jó volt, hogy nem kellett ezzel tovább vacakoljak, hiszen minden energiámra szükség volt. Az út innentől kezdve enyhe emelkedő volt egészen a célig.

Teljesen elmerültem a futásban, alig vettem észre, amikor Verebesen mellett feltűntek a segítőim. Egyáltalán nem voltam éhes, szinte erőszakkal gyűrtem le egy általuk hozott banánt. Innentől kezdve könnyebb volt szaladni, három szurkoló sokat jelent egy ilyen csöppnyi versenyen. Pár kilométerenként bevártak, ennem, innom adtak, és több száz fotót készítettek rólam.

A sok kép nagy segítség, hogy lássam a technikámat, futóstílusomat.

Székely Maraton: kutya
Székely Maraton: kutya

Csatószegen alig másztam meg a verseny legmeredekebb dombját, egy kis kutya vett üldözőbe. Mindenáron belém akart harapni, úgy két percig kergetett, többször megállásra késztetett, hogy távol tartsam magamtól. Legalább feldobta a monotonitást, már vagy két órája szaladtam egyedül.

A huszonhatodik kilométer környékén visszaértem a szentsimoni frissítőponthoz, itt újra alaposan belakmároztam, majd mentem tovább. Valahol itt jött szembe három lovas, szépen beöltözve népviseletbe.

A verseny második felén idiótákból se volt hiány. Egy csávó mindenáron el akart adni nekem egy dinnyét. Két-három autóból is kiszóltak, hogy Gyergyóig, Marosfőig meg se álljak.

Közben megelőztem két futót, egy egyénit és egy váltótagot.

A harmadik váltópontnál nagy volt a szurkolás, több ismerős arc is felbukkant, biztattak alaposan. A víz is jól jött, mivel a nap is előbújt a felhők közül. A tempót kicsit visszavettem.

A verseny utolsó negyede

Két perce se futottam, amikor újabb futóba botlottam. Sétálgatott és panaszkodott, hogy víz nélkül maradt. Hogyan csinálta ezt, közvetlenül a frissítőpont után, nehezen tudom megérteni.

Székely Maraton: háttérben Attila
Székely Maraton: háttérben Attila

Amikor Szentkirályon kevéssel a frissítőpont előtt Attilát is beértem, nagyon meglepődtem. Volt vagy két kilométer előnye velem szemben, de hát egy maraton bármikor kifoghat az emberen. A frissítőponton újabb víz és egy darab alma, hogy bírjam ki végig.

Visszaérve a főútra a harminchatodik kilométernél, veszélyes dologgá vált a futás. A forgalom nagyon megnövekedett, az autósokat nem nagyon hatotta meg egy szem futó az út szélén, százassal tepertek el mellettem, a frászt hozva rám.

A zsögödi borvíztől nem messze újra vizet kaptam a segítőimtől, ami nagyon kellett. Még így is porzott a szájam az utolsó métereken. Egy vízosztogató pontot lehetett volna tenni a város végéhez is, hiszen augusztusi kánikula volt, és épp a delelő nap perzselte a bőröm.

Amint beértem a városba, teljesen megkönnyebbültem. Nem volt tovább miért hajtsak, előttem-utánam kilométernyire nem volt senki, se futó, se szurkoló, se rendező. Innentől ismerős terepen haladtam, számtalanszor szaladtam már ezen az utcán a nyáron.

Az úttestre felfestett nagyméretű, jól látható kilométerjelző számok egyre kevesebbet mutattak.

Miután átküzdöttem magam a feltúrt útszakaszon, megérkeztem a célba. Az a néhány ember aki ott állt, tapsolt, de elég sivár volt az egész. Hiányoltam a Budapesten már annyira megszokott hangosbemondót és zenét, a szurkolók tömegét.

Cél

Kifáradtam. Kiszáradtam.

Székely Maraton: befutó
Székely Maraton: befutó

Végre egy verseny, ahol vizet adnak a célban! Abból is egy két litereset.

Nehéz a verseny, de talán a legjobb oldala pont a legnehezebb is egyúttal: az augusztusi meleg és a nagyon hullámzó útvonal. Sokkal jobban meggyötör, mint egy tavaszi vagy őszi sík terepen megrendezett maraton. A szurkolók és futótársak hiánya mentálisan is erős futókat igényel.

Az biztos, hogy nem első maratonistáknak való verseny.

Az elején csak üldögéltem a fűben, vedeltem a vizet és élveztem az árnyékot. Barátaim jól elszórakoztattak.

Aztán nagyon lekötötte a figyelmemet a pulzusom. Vagy öt percig nem mozdult, beállt 150-re. Már ott voltam, hogy kezdek aggódni, miért nem lassul, amikor rájöttem, hogy réges-régen levettem az övet a mellkasomról, csak az órán ragadt be a szám. Ez így sokat elmond arról, hogy mennyire vágott az eszem a verseny utáni percekben.

Bevártam az ismerőseimet a célban, váltottunk pár szót, majd hazadöcögtem és egy zuhanyzással frissítettem fel magam, és valami kajákat tuszkoltam magamba. Hogy ne álmosodjak el, My Chemical Romance szólt a háttérben — nem vagyok rocker, de most ez kellett. A városnapok koncertjei közül a Kamarazenekar előadása tetszett a legjobban.

Díjkiosztás

A díjkiosztás ügyesen meg volt szervezve. Arra figyelni kellett, hogy a Mikó-várból leköltözött a főtérre. Szerencsére hamar lezavarták az egészet, elég szenvedés volt a napon álldogálni.

A legtöbb versennyel ellentétben nem az első három, hanem az első hat versenyzőt díjazták. A pénzjutalmak értéke teljesen rendben volt egy amatőrök számára készült versenyhez képest.

Minden egyéni távot teljesítő futót felhívtak a színpadra — külön a nőket és a férfiakat. Jó volt kezet rázni a polgármester úrral — aki a legsportosabb politikus, akit valaha is láttam — és a többi futóval.

Székely Maraton: csoportkép
Székely Maraton: csoportkép

Az első sorban — mint úgy nagyjából minden rendezvényen manapság — annyi fotós tolongott, hogy már-már kitakarták a sportolókat.

Ellentétben az előző évekkel, végre az eredménylistát is közzétették, így mindenki megtudhatta mennyi idő alatt szaladta le a távot és hányadik helyen végzett. Örvendetes lépés!

Az időm 3:31:46 óra lett, amivel a 8. helyen értem célba a 26 férfi közül. A női mezőny is erős volt, az első három helyezett mind előttem végzett. Ha nagyon belehúzok, elcsíphettem volna a 6. helyet, de akkor az idei szezon már csak regenerálódásra ment volna el.

Nyers adatok, pulzus, tempó, lépésszám, VO2 és a többi a Movescount oldalán.

Befutóérmet — a tavalyelőtti versennyel ellentétben — nem adtak. Csak emléklapot. És egy fém kulacsot. Szeretem a kulacsokat, de futáshoz kell egy tartó is hozzuk, hogy rendesen lehessen fogni. A gyártó honlapján se tudtam rájönni, miből készült, remélem nem alumínium.

Hogyan tovább?

Örvendetes, hogy már tizenhárom alkalmat megért ez a verseny, ezzel az ország egyik legöregebb maratonja. Igaz, hogy ezalatt két nagy változáson is átesett. Sajnos a szervezésen nem tükröződik vissza a több, mint egy évtizednyi tapasztalat.

A futók száma pedig évről-évre csökken, ami csakis a szervezés hiányosságainak tudható be. Ez a sport most éli reneszánszát, sok verseny képes évről-évre megduplázni a részt vevők számát!

Ha ez a tendencia így folytatódik, akkor hamarosan el fog tűnni ez a verseny. Gomba módra szaporodnak a futóversenyek, most már minden városnak van utcai versenye, minden domboldalon rendeznek egy terepversenyt és minden hegyen van egy maraton vagy ultra.

Fel kell venni velük a lépést, hogy a nagy választékból is ezt válasszuk, mi futók. Indulásnak jó lenne megoldani a rajtszám problémáját és a chip-es időmérés bevezetését.

Aztán kaphatna a verseny egy saját weboldalt. Online nevezési lehetőséget. Működő e-mail címeket. Előző évekről eredményeket, cikkeket, képeket. Bármikor hozzáférhető versenyszabályzatot. Térképeket az útvonalról.

marketingre nagyon-nagyon rá kellene gyúrni, mert ez az idei a béka hátsó fele alatt volt. Még aki erőnek erejével kereste is alig tudott valami információmorzsákat összegyűjteni.

Szórólapokat kellene osztogatni más versenyeken, partnerversenyekkel társulni, és közösségi oldalakon nap, mint nap jelen lenni. Jó lenne már hónapokkal a rajt előtt reklámozni a futóknak ezt a lehetőséget, mert akárhogy is nézzük a maraton nem olyan egyszerű dolog. És itt nem a helyi újságra gondolok.

Nagyon jól ki lehetne hangsúlyozni a verseny és a szálláslehetőség ingyenességét.

A környékbeli falusiaknak is a tudtára adni, mi fog történni augusztus első vasárnapján, hátha akkor páran kidugják az orrukat a kapu elé és összeütögetik a tenyerüket, amikor arra haladnak a futók. Vagy legalább otthon hagyják az autójukat.

Ha pedig tényleg tömegeket akarunk megmozgatni, akkor kellene egy rövid táv is, mivel a váltók által futott 10,5 km sokaknak nagyon hosszú, nemhogy a maratoni táv. Mondjuk a Vártértől oda-vissza Zsögöd végéig, ez egy olyan 6 km.

No, és akkor beszélhetnénk egy színvonalas amatőr futóversenyről. Még mindig nem IAAF vagy AIMS által jóváhagyott maraton lenne, ahol olimpikonok, kenyaiak és etiópok próbálják megdönteni a világcsúcsot, de már sok amatőrnek felkeltené az érdeklődését.

Az sem ártana, ha a város komolyabban támogatná ezt a sportot is. Kezdetnek fel lehetne újítani a futópályát, mert a jelenlegi formájában, azaz gödrösen és fűvel benőve, pont úgy néz ki, mint bármelyik szekérút a város körüli mezőkön.

Köszönöm a szervezést, a futóknak a közös futást, a nézőknek a szurkolást és a frissítőpontokon a segítséget!

Külön köszönetet érdemelnek segítőim: Emő, Bogi és András!