St Ives 10K: tomboló szél, kánikula, dimbes-dombos útvonal és egy reptér

Az angliai Cambridgeshire megyében levő St Ives kisvárosban megrendezett 10 kilométeres futóversenyen vettem részt. Mivel sosem jártam ebben a városkában, így nem tudtam mi vár rám.

A verseny leírását böngészve kiderült, hogy ez egy utcai verseny — habár pontosabb kifejezés az, hogy szinte végig aszfalton szaladtunk, de nem mindenhol utcákon.

Az időjárás is trükkös volt aznap, reggel zuhogott az eső, de mire elindultunk, már perzselt a nap és a szél is felkerekedett.

A szervezés kifogástalan volt, nagyon látszott, hogy már több mint két évtizede minden évben megrendezik ezt a versenyt.

A nagyon jó körülmények mellett a felkészülésem is jól sikerült, így minden adott volt egy gyors versenyzéshez és egy esetleges egyéni legjobb idő futásához.

Felkészülés

A Fen Gallop 10K verseny beszámolójában, mely két héttel volt korábban a St Ives 10K-nél,  részletesen írtam a felkészülésemről.

Ellenben az a két hét a fent említett versenyek között nagyon mozgalmas volt. Előbb egy egész napos túrázás során elsétáltam Cambridge-ből Ely-be, ezt követte a Fen Gallop 10K, pár napra rá jött a Girton 5K, majd szombat reggel a parkrun és a rákövetkező napon egy újabb túra, ezennel Waterbeach és Lode környékén.

A verseny előtti maradék néhány napot kényszerpihenővel töltöttem, fáradt és izomlázas voltam tetőtől-talpig. A futást sem erőltettem, kocogós tempónál nem igazán haladtam gyorsabban, de így is sikerült 50 km-t összekalapálni ezen a lazítós héten.

A verseny reggele

Korán keltem és miközben néhány banánt tömtem magamba, fanyalogva és fázva néztem a zuhogó esőt. Tisztára olyan volt, mint egy késő őszi reggel.

Aztán a lakótársam is felkelt és autóval elvitt St Ives-be. Fogalmunk sem volt hol lehet a versenyközpont, de az út mentén szépen kitáblázták a szervezők az irányt, így könnyen odataláltunk.

A versenyközpont egy szabadtéri sportkomplexumnál volt. Volt itt minden, ami a sportolók számára szükséges: öltözők, zuhanyzók és mindenféle sportpályák.

Korán volt, épp csak elkezdtek szállingózni a futók. Temérdek időm volt átöltözni és hangolódni a versenyre. Közben elállt az eső és kisütött a nap. Mindezt olyan erővel tette, hogy másfél óra alatt teljesen felszárította az utakat és a rajtnál már csak a megszokottnál magasabb páratartalom emlékeztetett az esőre.

Előbb a 3 kilométer hosszú fun run futói rajtoltak el, többnyire gyerekek. Mi, a hosszabb távra készülők, fél szemmel néztük őket, de látszott, hogy mindenkinek a saját versenyén jár az esze.

Néhány darab szárított datolyát gyúrtam magamba, mielőtt nekifogtam volna a rajt előtti tennivalóknak: wc, öltözék ellenőrzése és megigazítása, csomagleadás, bemelegítés és a rajtzónába való beállás.

A több évnyi tapasztalat segített abban, hogy mindent 2-3 perccel korábban kell csinálni, mint a tömeg, és akkor rengeteg sorbaállástól kímélem meg magam.

A rajt

Időben beálltam a rajtzónába, hogy biztos kapjak helyet az első sorokban. Gyorsan akartam szaladni, ahol csak lehet egyenletes tempóban, így semmi kedvem nem volt sem beragadni a tömegbe, sem kilométereken keresztül kerülgetni a többieket.

Mindenféle pörgős zene szólt a 90-es évek nagy discoslágereiből. Közben mindenki a maga módján hangolódott, az egyiknek be nem állt a szája, a másik az eget nézte, volt aki vizet locsolt a hajára, vagy nyújtott, ugrált, a sportóráját birizgálta, stb.

Két perccel a rajt előtt mi se talált volna jobban, mint a Tűzszekerek filmzenéje, avagy a Vangelis Chariots of Fire dala.

Megkezdődött a visszaszámlálás: tíz, kilenc…

És akkor elindultunk!

A verseny féltávig

Az útvonal oda-vissza jellegű volt, azaz 5 km egyik irányba, majd ugyanazon utakon vissza a rajt-cél területre.

A rajt utáni 3:05-ös tempó még úgy is rettenetesen gyors volt, hogy közben enyhén lejtett az út. Az első métereket két fekvőrendőr tette bonyolultabbá — elesni viszont tilos, lehet hogy több százan tapodnak bele a földbe.

Kétszáz méter után egy balkanyarral fordultunk rá a főútra és itt akadálytalanul lehetett szaladni. A tempó továbbra is eszeveszettül gyors volt, fokozatos lassulással. Sok volt a helyezkedés, mindenki kereste a szélárnyékot és a hasonló tempójú futókat. Lassan-lassan kezdtek kialakulni a b.

Az első kilométert 3:40-es tempóban tettem meg, ami egy 36 perces célidőt jelentett volna, ha továbbra is ilyen sebességgel futok. Ez teljesen kívül esik a képességeimen, így továbbra is a 40 perces befutóidőre utaztam.

Egy újabb balkanyar letérített minket a főútról és egy mezőn végighaladó aszfaltúton folytattuk. Az útburkolat borítása egy fokkal rosszabb volt, és mivel nem voltak házak az út mentén, így a szél is szabadon fújhatott. Bónuszként egy dimbes-dombos részen haladtunk végig, hol felfelé kaptatttunk, hol lefelé rohantunk.

A verseny oda-vissza jellege miatt a lejtőknek nem igazán tudtam örülni, hiszen minél jobban lejtett az út, annál keményebb kaptató várt rám visszafelé.

Habár általában az emelkedőket jól bírom és a lejtőkön szenvedek, ezen a napon pont fordítva volt. Így ebből kellett kihozni a maximumot, alkalmazkodni a pillanatnyi dolgokhoz.

Két kilométer után sajnos megrekedtem két boly között, a mögöttem lévő túl lassan haladt, nem vártam be őket, az előttem levőt pedig sehogy sem tudtam utolérni. Így telibe kapott a szél, minden áron le akarta fújni a sapkámat a fejemről és vele együtt a fejemet is a nyakamról.

Dombra fel, széllel szemben olyan volt, mintha egy 100 kilós babakocsit taszítanék magam előtt.

Egy kapun haladtunk át, itt léptünk be a RAF Wyton területére. Akkor fogalmam sem volt mit takar ez, csak az tűnt fel, hogy az aszfalt minősége még rosszabb lett, sok helyen a fű is áttört rajta. Ezen az úton szaladtunk egy kilométeren keresztül, egy hosszú, sunyi emelkedőn, fogcsikorgatva.

A dombra felérve három kilométernél újabb váltás. Tükörsima aszfalt amin alig haladtunk pár métert, egy kifutópálya végében találtuk magunkat. Tátottam a szájam rendesen és ekkor esett le a RAF rövidítése: Royal Air Force, azaz Királyi Légierő. Repülőknek nyoma sem volt.

St Ives 10K: kifutópálya felülről
St Ives 10K: kifutópálya felülről

Itt a reptér széles és lapos útjain szaladtunk tovább. A szél gonoszul fújt továbbra is, az előttem levő bolyt is szétfújta. Az útvonalat könnyű volt követni, hiába a sok letérő és elágazás, mivel minden száz méteren állt egy szervező.

A negyedik kilométer csak 4:20 perc alatt lett meg, nagyon megfogott a szembeszél, majd az ötödikre sikerült visszagyorsulni. Itt már szállingóztak szembe az út túloldalán az előttem levők.

Az egyetlen említésre méltó rész a visszafordító volt féltávnál, egy kis háromszög, éles kanyarokkal.

Féltáv: 19:51 perc — volt rá esély, hogy beférjek 40 perc alá.

A verseny féltáv után

A hatodik és hetedik kilométer a reptér útjain vitt visszafelé. Habár az út túloldalán jött a futók java szembe, nem sokat foglalkoztam velük, mert lassulni kezdtek az előttem levők. Uccu neki, üldözőbe vettem őket!

Reméltem, hogy a visszafelé utamon a szél jobban fog segíteni, elvégre nem fújhat mindig szemből. Hát… inkább oldalról fújt, hihetetlen erővel. A rajtszámomba teljesen belekapaszkodott, mintha egy vitorla lenne és megpróbálta lecsavarni rólam a pólót. Kénytelen voltam azt belegyömöszölni a nadrágomba, míg a sapkámat hátrafelé fordítani.

Közben utolértem egy lányt, akinek a karjára rakott telefonjáról üvöltött a zene — ő van a befutóképen, harmadik nőként ért célba . És lassan-lassan egy-két másik futót is.

Újra elhaladva a kifutópálya végénél kezdődött a dimbes-dombos rész. Itt egy kicsit elkényelmesedtem, futottam valaki mögött és nem törődtem a tempóval. Szerencsére hátulról jött egy csávó, nem hagytam, hogy megelőzzön, hanem együtt húztunk bele. Még azt is megdumáltuk, hogy 40 percen belül kellene beérni.

A frissítőponton lassítás és frissítés nélkül suhantunk át.

Minden szép volt másfél kilométerrel a vége előttig. Itt jött egy keményebb emelkedő, ami nagyon megdolgozott. Az oldalam is szúrni kezdett és épp csak felértem a tetejére.

Ezután már fordultunk is vissza a főútra és a cél karnyújtásnyira került — egy kilométer volt hátra.

Sajnos nem engedtek ki újra az úttestre, a járdán kellett itt haladjunk — tényleg nem lehet megoldani vasárnap délelőtt, hogy egy városszéli útnak az egyik oldalát lezárják egy óra erejéig?. Húztam is a szájam rendesen, mert így nehezedett a verseny. Lelépők, fellépők, oszlopok, benyúló ágak és egyéb apróbb akadályok hátráltattak. Egy leheletnyit vissza is esett a tempóm.

De inkább a kedvem szállt el és így egy-két lelkesebb futó vissza is tudott előzni.

St Ives 10K: befutó
St Ives 10K: befutó

Aztán egy jobbra kanyar, egy lelépő, egy fekvőrendőr, még egy fekvőrendőr, még egy jobbra kanyar, egy balra kanyar — mindez bő száz méteren belül — és következett a célegyenes. Hallottam, hogy valaki utolért, csattog a lába az aszfalton mögöttem.

A célegyenes egy rövidke füves részen vezetett. Épp csak annyira hajtottam, hogy ne tudjanak megelőzni, ami könnyű volt a sok-sok szurkolónak köszönhetően. A bemondó a nevemet is mondta, ami valami Ilod Cázáá szerűség volt. Végül 3 és 7 tizedmásodperccel vertem a két mögöttem levőt.

A célban

Az első alak aki utamat állta a célba érés után egy bazinagy csípőfogót tartott a kezében. Kellett pár másodperc amíg leesett, hogy az időmérő chip-et akarja leoperálni a cipőmről.

Az érem, banán, víz és müzliszelet begyűjtése után kis pihenés következett a füvön. Nem hajtottam ki magam teljesen, valószínűleg a szélnek köszönhetően, így percek alatt helyrepattantam.

Viszont a vizet literszámra ittam, egy óra alatt lement két liter. Ilyen rövid idő alatt ennyire még sosem száradtam ki.

Mivel volt zuhanyzó, gyorsan odasiettem, még a tömeget megelőzve. Jó volt lemosni a szutykot magamról és tiszta ruhába öltözni.

Mire visszaértem, már a futók nagy része is beért a célba és az ideiglenes eredményeket is kifüggesztették. Ez valami hihetetlenül gyors volt!

Kitettem a törölközőmet és a cipőimet a napra, és az a pár perc alatt, amíg lefolyt a díjátadás, meg is száradtak. A nap csak úgy perzselt.

Városnézés

A verseny után nyakamba vettem az utakat és bóklásztam St Ives-ben. Előbb a reptér felé vettem az irányt, de oda már nem lehetett belépni, így a mezőn néztem az óriási búzatáblákat és kaszálókat.

Utána a városon vágtam keresztül. Célom az volt, hogy kijussak a folyópartra, ahol meglepetésemre a belvárost találtam. Épp egy szabadtéri blues koncertet hallgatott a tömeg. Két percig bírtam csak — hiába a szép zene, ez egy romantikus estéhez való, nem a délutáni nyári kánikulába, miközben az embernek adrenalin csorog az ereiben.

Tovább barangolva rátaláltam a város fő szimbólumára, egy hatszáz éves kőhídra, ahonnan jól látszottak a folyón közlekedő kis hajók és az úszkáló hattyúk.

Eredmény és adatok

Időm 40:28 perc lett — chip-es idő, a hivatalos versenyidőm 40:29,3 perc —, amivel összesítésben a 30. helyen végeztem 510 célba érkező között. Csak 4 másodperccel maradtam el egyéni legjobb 10 km-es időmtől.

A sportórám által mért adatok itt láthatóak. Érdekes látni, hogy mennyire ingadozott a tempóm és a vége felé csökkent a lendületem is.

Nagy köszönet a lakótársamnak, aki elvitt a versenyre, a futóknak a jó versenyzésért és a szervezőknek a kitűnő munkájukért!

2 thoughts on “St Ives 10K: tomboló szél, kánikula, dimbes-dombos útvonal és egy reptér”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.