Pulzusmérés csuklóról sportolás közben

Hasznosnak találom a pulzus alapú edzéseket, több hónapig is kísérleteztem vele és kifejezetten jó eredményekre jutottam. Ellenben a mellkasra erősített pulzusövet soha nem tudtam megszokni és bizony hamar lemondtam a használatáról.

A pulzusöv használata számomra túl macerás. Akármit elkövettem vele, a legtöbbször vagy túl laza volt és csúszkált, vagy túl szoros volt és korlátozott a légzésben, mozgásban. Mindkét esetben kényelmetlen volt és elterelte a figyelmem a futásról és a környezetemről.

Arról nem is beszélve, hogy az érintkezőket nedvesen kell tartani, ami bizony nem mindig olyan egyszerű.

Gondolom nem vagyok egyedül, aki nem szereti a pulzusövet, ez abból is látható, hogy a piacot egyre jobban ellepik a csuklóra erősíthető pulzusmérők.

Ezek teljesen más technológia segítségével mérik a pulzust és habár mondhatni még gyerekcipőben járnak, van már néhány használható, kifejezetten sportolóknak szánt termék.

Technológia

A pulzusövek a szív elektromos jeleit mérik, hasonlóan az orvosok által használt elektrokardiográfhoz — csak kisebb méretben és egy hajszálnyival pontatlanabbul. Fontos, hogy az öv minél közelebb legyen a szívhez és elengedhetetlen a jó tapadás a bőrhöz.

A csuklóra erősíthető mérők megvilágítják a bőrt és a bőr színének változásából — amit a vér áramlása okoz — számítják ki a pulzust. Itt is fontos, hogy közel legyen az eszköz bőrhöz, de jóformán bárhol működhet, nem kell közel legyen a szívhez — így már kerékpáros sisakok is léteznek beépített pulzusmérővel.

Mivel fény alapján dolgozik, ezért nagyon fontos, hogy a külvilág fényeit a lehető legjobban kiszűrje, különben a mérés pontatlan lesz.

Hétköznapi használatra szánt mérők

Hétköznapi tevékenységek alatt az alvás, sétálás, zuhanyozás, üldögélés, stb. értendő. Ezen tevékenységek esetén a pulzus alacsony marad.

Ebben a kategóriában leginkább a manapság oly népszerű fitnesz karperecek találhatóak, melyek mérik a pulzust — nem mindegyik —, van bennük lépés- és kalóriaszámláló és pár hasonló alapfunkció.

Sportolásra nem igazán alkalmasak, vagy csak korlátozott mértékben egy okostelefonnal társítva. Ilyen esetben viszont megkérdőjelezhető a pontosságuk.

Sportolásra szánt mérők

Ezek azon pulzusmérők, melyek a sportolás során fellépő komolyabb körülményekkel küzdenek meg. A megemelkedett pulzusszám mellett az izzadás és a bőrre lerakodó vékony sóréteg is befolyásolja a fény útját, az erőteljesebb rázkódásról nem is beszélve.

Az ide tartozó eszközök vagy a pulzusövet hívatottak kiváltani, vagy teljes értékű sportórák, beépített GPS-el, edzésfunkciókkal, nagy kijelzővel, stb. Csak sportoláshoz ajánlott használni ezeket, ellentétben a fitnesz karperecekkel, amik éjjel-nappal az ember karjára vannak erősítve.

Csuklóra erősíthető pulzusmérők sportoláshoz

Van néhány gyártó, aki csak a csuklón mérhető pulzusra fókuszál, de nem épített köréje egy sportórát. Ezen eszközök úgy működnek, mint a pulzusövek, azaz csak a pulzust mérik és párosítani kell őket sportórával, ami feldolgozza az adatokat.

Vásárlás előtt mindenképp nézz utána, hogy a sportóráddal tud-e kommunikálni, azaz ANT+ vagy Bluetooth Smart technológiát használ adattovábbításra.

Beépített akkumulátoruk jóval kevesebb ideig bírják, mint a pulzusövek elemei. A 7-10 órás üzemidő számít átlagosnak.

Ezen kategóriában a Mio és a Scosche termékei a legelterjedtebbek és legmegbízhatóbbak. A két legaktuálisabb termékük a Mio Link és a Scosche RHYTHM+.

Sportórák beépített csuklóra erősített pulzusmérővel

Több termék is megtalálható a piacon, melyek tovább fejlesztették a GPS-es sportórákat és egy fény alapú pulzusmérőt is beleépítettek.

Az igazán nagy nevek — Polar, Garmin, Timex és Suunto — egyelőre nem rukkoltak elő ilyesmivel, viszont szerintem nem kell sokáig várjunk rá. Tetszik vagy sem, nekik is meg kell lépniük ezt, hogy kiszolgálják a vásárlók igényeit.

Így egyelőre a piacot a kisebb gyártók termékei lepték el, köztük található a TomTom, az Adidas, az Epson, a Fitbit és a Soleus. Íme néhány termékük, sajnos a felhozatal egyelőre szegényes.

A TomTom Runner Cardio és Multi-Sport Cardio tekinthető jelenleg a legjobb termékeknek. A pulzusmérést a Mio-tól licenszelik, azaz ugyanaz a mérő van beleépítve az órába, mint a Mio termékeibe. Jól működő GPS-el, több komolyabb edzésfunkcióval és megfizethető árával jó választás lehet egy “minden egyben” sportórát kereső számára.

Az Adidas Smart Run ígéretesnek hangzott, és hiába a pontos pulzusmérés, a gyenge GPS érzékelő, a silány akkuidő és az érintőképernyő problémái miatt nem egy igazán jó vétel. Főleg ha a horribilisen magas árát is nézzük. Lassan már öregecskének is számít egy ilyen gyorsan fejlődő piacon.

A Fitbit Surge egy fitnesz karpereceket gyártó terméke,  első sportórájuk. Mint az várható volt, nagyon jól teljesít a hétköznapokban, de sportolás során nem az igazi. A pulzusmérése ilyenkor pontatlanná válik. Ez is a megfizethető kategória.

Az Epson Runsense SF-810 csak pár hete került piacra, egyelőre kevés információt lehet róla tudni, viszont az ígéretesnek hangzik. Reklámarcuk a tavalyi Boston Maratont megnyerő Meb Keflezighi, aki maga is ezt használja.

Az óra minden alkatrésze házon belül készül, beleértve a pulzusmérést is, ami 20 órás működéssel kecsegtet. Az, hogy mennyire éri meg a kissé magas árát, heteken belül kiderül.

A Soleus GPS Pulse szintén megfizethető, azontúl nem sokat tudni róla.

21 hozzászólás a(z) “Pulzusmérés csuklóról sportolás közben” bejegyzéshez

  1. Szia!

    Remek, köszi az infó összeszedést.
    Én még azért listához adnám a Microsoft Band-et is, állítólag működik. Most épp az USA-ban vagyok, még 1-2 hónapja elgondolkoztam, hogy rendelek is ide egyet valamiből, de végül úgy voltam vele, hogy várok. Nem olcsóak és kényelem se mindegy funkcionalitás mellett, szóval vakon venni. Review-kra várok, és majd nyáron meglátom hogy hozatok-e valamit.
    De mindenképp csuklós pulzusmérőben látom a jövőt.

    1. A Microsoft Band nálam nem igazán üti meg a sportóra mércét azzal a mütyüri kijelzővel, amit valami lehetetlen szögből kell leolvasni.

      Ha van egy jó órád, akkor akár az is elég, ha csak csuklós pulzusmérőt veszel hozzá.

      A TomTom eddig a legjobb ár-érték arányú ilyen kütyü. Kivárom mit mondanak az Epsonról. De egy Polar M400 + Mio/Scosche kombó is ugyanezt tudja, és árban is hasonló.

  2. Végül Mio FUSE lett. Kicsit drága, de én már túladtam rég a csodaórán évekkel ezelőtt (jó nem volt annyira komoly, mint mondjuk AMBIT2/3), de bicajhoz tök értelmetlen karóra, meg túrasíhez is szerintem. Telefon mellé most úgy gondolom ez nekem a továbblépés.
    Országúti bringára, futásra és túrasíre fogom használni. Az utóbbi hideg miatt nem lesz pontos már előre tudom.

    Annyi, hogy nekem úgy kényelmes, hogy a karom belső részén van az érzékelője. Jobban is látom. Szerinted így is fog menni jól? Csak mert a neten úgy látom általában kívülre rakják.

    Éles beavatás hamarosan.

    1. Remélem beválik! Én végül nem vettem semmilyet, mivel még mindig nem tudtam meggyőzni magam a pulzusmérés hasznosságáról.

      Szerintem a kar alsó részén, a csukló környékén mérnek a legpontosabban ezek a kütyük, ott a vérerek sokkal közelebb vannak a bőr felszínéhez. Mondom ezt teljesen vaktában, anélkül, hogy valaha is használtam volna ilyet.

      Majd beszámolsz, hogy hol működik jól s hol nem.

      Amúgy ha van kéznél, javaslom, hogy egy pulzusövvel együtt használd néhány alkalom erejéig, hogy biztosan valós értékeket kapj a Mio-tól.

      1. Közben a manual-ja is meglett a neten, mivel már hozzá papíron semmit se adnak. Bringásoknak ajánlják is, hogy belül legyen.

        Én se vagyok meggyőződve teljesen a pulzusmérés hasznosságáról. Bár futásnál úgy gondolom, nagyjából magamtól is optimális tartományban tudok maradni. De bringa, túrasí más, mindkettő olyan, hogy pillanatok alatt egekbe kerül a pulzusod (de lehet csak nálam).

  3. Gratulálok a cikkhez! Lenne pár kérdésem és örülnék ha Zola tapasztalatait is megtudhatnánk. Én a Fitbit Charge HR és a Mio Fuse között variálok. Mio Fuse mivel kommunikál az appok közül? Meddig bírja egy töltéssel, mert 10 órát írnak pulzusméréssel, de anélkül? Elég kevésnek tűnik. A Charge HR elvileg 5 napot bír, de azt meg ott nem írják, hogy ez pulzusmérős vagy sima használattal? Köszi, ha valaki tudna segíteni.

      1. Szia! Nem láttam még ezeket, de köszönöm! Az angoltudásom nem túl fényes, de pár dolgot megértek, valamint felvettem a kapcsolatot a Mio Globallal és a Fitbittel is. Valamint van pár videó itt, hátha érdekes: http://www.youtube.com/playlist?list=PLpO2vHlL6uoMl8tBp1JXjROxmhWnB0YBY
        Szerintem a MS band sem rossz, sőt (ismerősök közül használják és tesztelték is), de jelenleg nem tervezik a terjesztését, az app-ba pedig nem lehet belépni eszköz nélkül. A Fitbit app-ja pedig használható alapból is, és a telefonom mozgásadatait használva méri a tevékenységem, így is persze nem annyira részletes, mintha lenne óra is…
        A Fitbit viszont itthon kevésbé elérhető vagy inkább semennyire, a Mio pedig szinte bárhol és külsőre is tetszik (fontos ha már rajtunk van sokat), valamint edzés közben kevésbé tűnik zavarónak. A Fitbit előnye pedig a Windows Phone támogatás is. ami a Mionál még várat magára.

        1. Azt még nem tudom, hogy alvást tud-e mérni a Mio Fuse, mert a forgalmazó azt írja igen. De máshol azt, hogy még nem, de tervben van, és időrendben nem tudom hova tenni a két leírást.

  4. Mini review a FUSE használatáról:

    Iphone-al tökéletes. Szerintem a programja (Mio Global) rendben van. Mutat grafikonokat, és talán ígérnek több funkciót egyszer. Bluetooth-al kapcsolódik. Strava (bringa), MapMyRun (futás). Nem volt problémám vele. ANT+ cuccal nem próbáltam összekötni, de valószínűleg megy az is.

    Aksi, pulzus méréssel: 8 órát voltam kint vele a hegyekben. Sítúra (-5 és 3 fok között), Bluetooth kapcsolat nélkül kb. 1/3-ára csökkent le. (Hegyekben mivel pályán kívül mozgok, telefont nem merítek GPS, stb.-vel, mert az a túlélő készlethez tartozik ilyenkor.) Itt negatívum szerintem (bár lehet csak felesleges para), hogy cserélni nem lehet az aksiját, pár év és kuka(?)

    Lemeríteni magát az eszközt nem sikerült teljesen még, mivel nekem polcon csücsül mikor nincs sport, ezért kb. nem is fog.
    Futásnál, bringánál összekapcsolom a telefonnal, de bringa is max 3-4 óra, az alatt nincs gond vele.

    Pulzusmérésben az aktivitást ugye külön méri önmagában az eszköz, és ezt külön is be lehet szinkronizálni később a Mio Global-ba (emellett persze Strava stb. mehet), ez szerintem nagy előnye az eszköznek.

    Egy-két negatívum:
    – pause mód, ezt többen is szóvá teszik, mikor pulzus mérésben vagy és véletlenül lepausálhatod. Van hold funkció, de valamiért abban nem működik, csak amikor azon kívül vagy
    – az Android programot szidják (de ez mondjuk engem nem érint)
    – a lépésszámláló messze nem pontos, bár nem is figyelem

    Tapasztalat, hogy közvetlenül ne csuklóhoz rakd, mert ott nehezebben találja meg a pulzust, és lehet emiatt közben se pontos akkor. 3 cm, írja, a csukló csonttól, és kb. reális is, szerintem.

    Vízálló, ennek örülök, nem kell rá vigyázni. Kényelem terén teljesen ok (rosszabbra számítottam), viszont Fitbittel vigyázz, mert én azt olvastam, hogy ez az egyik baja sok embernek, hogy az nem elég kényelmes.

    Szóval ha csak sportolásra akarod használni és iphone-al, én ajánlom, ha ennél több kell, mint pl. alvás, daily activity stb., én nem ezt venném.

    És Mio ígért fűt-fát hogy majd fejleszt, lásd az oldalukon a review, fél éve nem történt semmi, ebből a szempontból megbízhatatlanok.

    1. Szia! Köszönöm ezt az extra részletes leírást, sok a hasznos infó. Én Windows Phonet használok, amihez jelenleg nincs Mio Go app. De Endomondo vagy Adidas MiCoach-al megy. A gyári app mennyire fontos? Van amit csak abban lehet kezelni? Én közel sem vagyok ennyire profi felhasználó. Ettől jóval hétköznapibb célra használják, de ezek szerint bírja a kiképzést. Mondjuk én folyamatosan használnám és naponta sportra is, de max másfél órát (Krav-Maga és kiegészítő sportok). Alvásfunkcio mérést tud esetleg vagy rezgő mód ébresztést? Elvileg napi 1 óra edzéssel 5-7 napot bír. Másik alternatíva valóban a Fitbit Charge HR lett volna a WP támogatottság miatt, de itthon lehetetlen hozzájutni.

      1. Gyári app nélkül nem fogod tudni az offline (tehát mikor nincs összekötve a telóddal) lévő adatokat szinkronizálni.
        És igen, sajnos pl. azt, hogy milyen zónák legyenek, csak a gyári programban tudod beállítani. Nyilván a többi program is tud grafikont rajzolni, stb.(bár némely app-ban ez fizetős funkció).

        Nem, nem tud alvást, nem tud ébresztést. Fitbit tudás amit keresel (bár mondom, nagyon sokan mondják, hogy nem kényelmes hosszútávon).

        1. Szia!
          Köszönöm szépen mindkettőtöknek a rengeteg hasznos infót. Valóban ezek szerint nem a Mio lesz számomra a legjobb… A design és a kialakítása miatt tetszett meg a Mio Fuse és ezek miatt képes lettem volna magamra erőltetni a sok hiányosság ellenére is, de ésszerűen átgondolva a Fitbit lesz inkább.

        2. Üdv! Tegnap érkezett meg a Fitbit charge HR-em.. idáig nem volt kapható de most viszont amikor érkezett az üzletbe pont akciós kuponnal tudtam megvenni 20%kedvezménnyel 🙂 egyenlőre még ismerkedek vele de már így is nagyon tetszik! Szóval nem felejtettem el csak kb február óta nem volt beszerezhető!
          Remélem ezt így mindketten látjátok illetve mások is.
          üdv
          Bálint

  5. Rendben! Egyenlőre még a beszerzésén ügyködöm.. mindenhol csak “külső raktáron” van, de talán lendül valami hamarosan. Ha meglesz jelezni fogom és igyekszem beszámolni róla. de addig is maradok követő 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.