Littleport 10K: futóverseny hideggel, széllel és esővel tarkítva

Littleport egy nagy falu Ely mellett, nem túl messze Cambridgetől. Itt rendeztek egy 10 kilométer hosszú futóversenyt, amire csak kíváncsiságból mentem el.

Épp szabad volt a vasárnapom, hát túrtam a a netet az azt megelőző napokon, hogy találjak egy túrát vagy futást ahová elmennék. Így találtam rá a Littleport 10K-ra, alig három-négy nappal a rajt előtt. Fogalmam sem volt róla, hogy mi vár rám, a foghíjas weboldalukon nem sok információhoz jutottam.

Sajnos az egy héttel korábbi St Ives 10K után az időjárás a feje tetejére állt — vagy inkább visszaállt a tipikus brit idő — és kánikula helyett hideg és eső fogadott. Egyedül a szél az, ami állandó errefelé.

Ennek ellenére ügyes kis versenyt dobtak össze a szervezők, melynek útvonala alaposan bejárta a falut és a mellette levő mező egy darabját — nagyrészt aszfaltút, tereppel és fűvel keverve.

Előkészületek

Nem tudtam, és nem is akartam versenyként tekinteni erre a futásra, csak szépen beillesztettem az edzéseim közé — ennek ellenére sikerült kihajtanom magam, de nem estem át a ló túloldalára.

A legtöbb energiát abba kellett öljem, hogy kitaláljam hogyan is jutok el a rajtvonalig. A hétvégi tömegközlekedés egyszerűen csapnivaló és így egy faluból elutazni egy 30 kilométerre levő másik faluig nem is olyan egyszerű autó nélkül.

Kora reggel indultam és tempósan baktattam másfél órát a Cambridge-i vasútállomásig. A hideg júliusi reggel nem igazán esett jól, több rétek ruha mellett jól jött, hogy a hátizsák is melegíti a hátamat. A fejemen pedig sapka volt! A csendet viszont nagyon élveztem, szinte kihalt volt minden.

Az alig 20 perces vonatozás után megérkeztem Littleport-ba. Sosem jártam itt, így előkerült a telefon és a GPS utasításait követve róttam a falu utcáit. Rajtam kívül csak két másik futó jött vonattal, ők tudták az utat, de olyan tempót diktáltak, hogy inkább lemaradtam tőlük.

Mire eljutottam a versenyközponthoz, már két órányi talpaláson voltam túl az amúgy sem túl pihent lábaimon, hiszen előző nap kitomboltam magam a parkrun-on — 20:35 percet szaladtam 5 km-en, sárban, vízben.

Iratkozás, fun run és rajt

A versenyközpont itt is egy bel- és szabadtéri sportlétesítménynél volt. Ami elsőre feltűnt, hogy maga a létesítmény mennyivel kisebb és rozogább az előző heti St Ives-ihez képest — mégiscsak az egyik falu, a másik város.

Az önkéntesek nagy része nem igazán volt képben, hogy mi merre is van, hiába is kérdezgettem őket. Ennek ellenére könnyen megtaláltam a félhomályos épületben a szervezőket, és a beiratkozást percek alatt letudtam.

Egy rajtszámot kaptam, chip-et nem. Az időmérés kézileg történt. A csomagokat csak úgy otthagytuk a teremben, nem volt külön felügyelet, de legalább az ajtót bezárták amíg szaladtunk.

Mivel nem volt online nevezési lehetőség — csak postai és helyszíni — így nem tudtam kb. hány futóra számítsák. Az előző évek eredményei alapján 150-200 résztvevőre tippeltem.

Az átöltözés után kimentem bemelegíteni, közben figyelni a gyerekek számára megrendezett és már javában zajló 1,5 kilométeres fun run-t. Két-három perc vacogás után iszkoltam vissza az épületbe.

Végül csak pár perccel a rajt előtt vonultunk ki az épület melletti füves részre, ahol a rajt volt.

Miután beálltunk a rajtvonal mögé egy szócső segítségével közölte a főszervező velünk a fontos infókat. Kevesebb, mint öt méterre állhattam tőle, és egy mukkot sem hallottam.

Aztán eldördült a rajtpisztoly és nekiiramodtunk.

A verseny féltávig

A szervezők által biztosított, kézileg rajzolt útvonaltérképből nem értettem semmit, így tudatlanul, tervek nélkül vágtam neki a távnak. Nem tudtam mennyi az aszfalt és a a terep aránya, mennyire lapos az útvonal és hány kanyar teszi nehezebbé a futásunkat.

Littleport 10K: útvonal a sportórám GPS-e alapján
Littleport 10K: útvonal a sportórám GPS-e alapján

A füves részen már száz méter után egy bal kanyarral kezdődött minden. Aztán újabb száz méter és még egy bal kanyar. Ez még kétszer ismételődött meg és 400-500 méter megtétele után visszaértünk a rajtvonalhoz.

A szervezők büszkék voltak rá, hogy méterre pontosan, hivatalosan kimért távon futhatunk. Az ilyen furcsaságok, mint ez a rajt utáni kör, igazolja ezt — általában furcsa helyeken elhelyezett visszafordítók, zsákutcákon keresztülvivő útvonalak a jellemzőek.

Nem siettem el a rajtot, csak mentem a középmezőnnyel. Átvágva egy parkolón egy újabb füves rész következett, ahol a kanyar miatt az összes futót látni lehetett. Az elsők már több száz méter előnyt szereztek, de hátrafelé is hosszasan kígyózott a sor.

Letudva az első kilométert és kiérve az útra, én is gyorsabb tempóra váltottam. Egy duplakanyarral kezdtük ezt a részt, majd többnyire egyenesen haladtunk, ki a járdán, ki mellette. Ez a rész nem volt valami hosszú, másfél kilométer után lefordultunk az aszfaltútról és egy földút szerűségen rohantunk tovább.

Itt már padlógázzal haladtam, 4 percen belüli tempóval. Halomszámra előztem a csoportokba verődött futókat.

Két kilométer után egy visszafordítónál bekanyarodva a vasútállomáshoz érkeztünk meg — persze ezt akkor nem tudtam, lekötött a futás, nem a tájat bámultam.

Elkezdett cseperegni.

A következő két kilométeren semmi újdonság nem történt, az út szélén rohanva próbáltam levadászni a lassabbakat. Teljesen elkapott a versenyláz, de lehet inkább a hideg miatt akartam minél hamarabb letudni ezt a futást.

A falut bejárva és az összes kanyart bevéve, ami csak létezett, a negyedik kilométer megtétele után kiértünk a mezőre. Egy apró kaviccsal megszórt földúton szaladtunk, a tempó egy leheletnyit csökkent. Itt már a hozzám hasonló sebességű futók vettek körül és keményen ment a csatározás közöttünk.

A frissítőponton lassítás nélkül száguldottunk keresztül. Elég volt a fejünkre hulló eső, amit az erős szél sokszor az arcunkba vágott.

Kevéssel féltáv előtt elkezdett emelkedni az út — ezt jó lett volna tudni előre.

A féltávot jelző 5 km feliratú táblához 20:45 perc alatt jutottam el — gyors, de mégis kényelmes. A verseny második fele viszont teljesen más tál tészta volt.

A verseny féltáv után

Az emelkedő egyre meredekebb lett, a tempónk egyre lassabb. 700 méter kaptatás után értük el a tetejét, ekkorra már 5:00 tempóra lassultam. Viszont fentről már csak egy irányba lehet futni — lefelé!

Ráfordulva a főútra, többnyire a járdán, teljes sebességgel indultam neki a lejtőnek. Szerencsére elállt az eső és nem áztatta el túlságosan az utat. Újra 4:00 körüli tempóval haladtam, viszont ezen a napon is nagyon jól ment a lejtmenet és be is értem két futót. Maximális sebességgel suhantam el mellettük.

Viszont alig haladtam még egy keveset, a táv kétharmadánál sikerült meglepniük a szervezőknek. Át kellett keljünk az úttesten! Az úton autók jártak, még ha gyéren is. Az egyetlen önkéntes nem igazán tudott megbirkózni a forgalom és a futók irányításával, kénytelen voltam megállni egy pillanatra és elengedjek egy autót.

Ez elég is volt, hogy a két megelőzött futó visszakerüljön. Ilyesmit nem hagyok, gőzerővel rohantam utánuk. A lejtőn könnyű volt gyorsulni és métereken belül valahogy elgyúródtam mellettük a szűk járdán — 3:30 perc/km-rel, a határaimat feszegetve.

Ez az eszeveszett rohanás kevéssel a hét kilométert jelző tábla után ért véget, amikor végre leértem a lejtő aljába és letértünk a főútról. Végre felszusszantam, de hogy ne legyen nagy az örömöm, újra esni kezdett. Egy fehér ruhás futót szemeltem ki magam előtt és lépésről-lépésre közelítettem hozzá.

Újra jött a kanyargózás a faluban, hol az út szélén, hol a járdán szaladtunk. Közben figyelni kellett, hiszen autók is jártak — de talán a parkoló autók veszélyesebbek, egy, az ember orra előtt kinyitott ajtón simán összetöri magát a futó. Valahogy legyűrtem a fehér ruhásat is, mielőtt visszaértünk a füves részre fél kilométerrel a vége előtt.

Egy zöld pólós volt előttem, de nem volt hogy utolérjem. A célegyenesre ráfordulva nem igazán erőltettem a futást. És akkor feltűnt, hogy a fehér ruhás sprintelni kezdett mögöttem. Későn reagáltam a támadására, de azért én is odatettem magam amennyire sikerült.

A célvonalon — aminek semmi látható nyoma nem volt a füvön — egyszerre haladtunk keresztül. Ha visszaforgathatnám az időt, akkor ezt a sprintet a végéről kihagynám. Sok értelme nem volt, de utána két percig csillagokat láttam.

Levezetés, tusolás és eredményhirdetés

A szervezőktől kapott vizet szürcsölgetve egy futóval elegyedtem szóba. Mindketten különösnek találtuk ezt a versenyt, a sok járdával és kanyarral a falu között nehéz volt, és a dombra felkínlódni majd leszáguldozni sem volt egy leányálom. Mégis mindketten elégedettek voltunk és örültünk a részvételnek.

Az eső miatt kevesen maradtak kint szurkolni a beérkezőknek, mindenki sietett a forró zuhany alá.

Az eredményhirdetést az épület nagytermében tartották. Ezt az időszakot szinte mindig nyújtásra használom fel, így vegyítve a kellemeset a hasznossal.

Aztán akik autóval voltak, siettek is haza. A bringások és a vonatosok, köztük én is, vártuk hogy elálljon az eső. Ennek az volt az előnye, hogy időközben a szervezők kifüggesztették az eredményeket, így nem kellett várni egy napot, amíg a weboldalukra is felkerült.

Ahhoz képest, hogy egy kis falusi versenyről van szó, nagyon jó munkát végeztek a szervezéssel, és meglepően sok futó vett részt rajta. Talán a marketing részére kicsit rágyúrhatnának, én is csak véletlenül találtam rájuk, pedig hónapok óta keresgélem a futóversenyeket a környéken. Néhány fényképnek is tudnék örülni.

Eredmény

Időm 41:12 perc volt, amivel a 36. helyen végeztem a 155 célba érkező között. Részletesebb, a sportórám által mért technikai adatok ezen a Movescount weboldalon találhatóak.

Érdekesség, hogy sikerült negative-split-et szaladnom, azaz a táv második felét gyorsabban megtenni, mint az elsőt.

Ez volt a harmadik 10K versenyem négy hét alatt.

Falunézés

Most is, mint mindig amikor új helyen járok, nézelődéssel folytattam a napot. Az időjárás még rosszabbra fordult, és elég hamar sikerült bőrig áznom. Ennek ellenére megnéztem a falu központi részét, majd a Great Ouse folyópartjára is lesétáltam — akárcsak egy héttel korábban St Ives-ben.