Kolozsvár Maraton: váltóban az igazi

Április 21-én került megrendezésre a harmadik kolozsvári maraton. Az idei szervezés volt az eddigi legjobb és lassan-lassan a verseny kezdi kinőni gyermekbetegségeit.

Az útvonal a Cluj Arena nevű stadionból indult és egy 10,5 kilométeres kört tett meg a városban — a maratonisták négyszer, a félmaratonisták kétszer, a váltótagok egyszer-egyszer kellett végigfussanak rajta. Nagyrészt minden úton oda-vissza vezetett, így valójában a város utcáinak egy 5-6 kilométernyi részét érintette, ezáltal kevés látnivaló akadt útközben.

A futók a nagy park — Sétatér — mellett elhaladva jutottak be a belvárosba, elszaladtak a Fő tér mellett, ahol a Mátyás-szobrot és a Szent Mihály templomot láthatták, majd újra a nagy parkot érintve jutottak el a magyar opera és színház épületéhez. Innen az útvonal a Szamos partján vezetett tovább, majd visszatért a stadionba.

A kellemes, napsütéses időjárás kedvezett a futóknak és nézőket is kicsalogatott a versenyre. A nézők nagy része a stadionban tömörült, de akadtak néhányan, akik a belvárosban szurkoltak. Sajnos a kicsit félreesőbb Szamos parti részen nem voltak szurkolók, de még bámészkodó járókelők sem.

A maratonon körülbelül kétszáz versenyző vett részt, míg a félmaratonon jóval többen, körülbelül ötszázan. Ezenkívül több, mint nyolcvan váltócsapat is részt vett a maratonon.

A váltócsapatok négy emberből álltak, és mindenki egyszer kellett a 10,5 kilométeres kört megtegye, majd a stadionba visszaérve adta tovább az időmérő chipet a következő csapattársának.

Én is váltócsapatban indultam, csapatunk neve evoRunners 2 volt. Harmadik emberként kerültem sorra, így az elején sok időm maradt szurkolni, ráhangolódni a versenyre és beszélgetni a többi versenyzővel.

A hosszú tél miatt a felkészülésem csapnivaló volt, nagyon keveset szaladtam, inkább a négy fal között tornásztam. Ennek ellenére egész jól sikerült a verseny, 45:36 perc alatt teljesítettem a távot.

Sajnos a technikám nem volt a legjobb, az első néhány kilométeren csapkodtam a sarkam a földhöz, amit meg is éreztem a verseny utáni napokban. Mégiscsak kicsit rövid nekem ez a 10,5 kilométeres táv, jóval több tapasztalatom van félmaratonokról és maratonokról.

Egyik legnagyobb élményem az volt, amikor a maratont megnyerő Bernard Kipkorir Taram és egyik üldözője megelőzött. Nagyobb sebességgel futották le a maratoni távot, mint én a 10,5 kilométeremet.

Van még hova fejlődnöm.

Sajnos valami probléma volt az időmérő chipünkkel, így a hivatalos eredménylistába nem került be a csapatunk. Saját mérésünk szerint 3:25 óra alatt teljesítettük a távot, amivel az ötödik helyet csíptük volna meg a férficsapatok között.

Szóltunk a szervezőknek és az időmérő csapatnak, hogy problémánk volt, de választ és hivatalos időeredményt azóta sem kaptunk.

Véleményem szerint a szervezés jó volt, habár akadtak kisebb gubancok, úgy a kezdőcsomag átvételekor, mint verseny közben, de a verseny után is a frissítőpontnál és az emlékérem osztásnál.

A legjobban az hiányzott, hogy verseny közben az önkéntesek nem szurkoltak, épp csak minimális erőfeszítéssel tették a dolgukat, így ilyen téren össze sem hasonlítható a Kolozsvár Maraton a Nyugati Maratonnal vagy a budapesti versenyekkel.

A verseny utáni masszásért piros pont jár a szervezőknek és a masszőröknek! Már csak egy felfrissítő zuhanyzás hiányzott, talán jövőre az is meglesz.

Az számomra mindig is rejtély volt, hogy a kezdőcsomagok miért tartalmaznak egy rakás édességet és sört, annak ellenére, hogy sokan az egészségük fenntartása, javítása miatt szaladnak, illetve miért csak rövid ujjú felsőt adnak mindenhol ajándékba, pedig a futófelszerelés jóval több ruházatból áll.

Ez alól Kolozsvár sem volt kivétel.

Örülök, hogy részt vehetettem ezen a versenyen. Saját teljesítményemmel elégedett vagyok, csapatban futni élmény volt és a szervezés is jóra sikerült.

Külön köszönet a szüleimnek, akik eljöttek szurkolni és barátaimnak, akik lélekben mellettem álltak!

2 thoughts on “Kolozsvár Maraton: váltóban az igazi”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.