Föld napi kerékpáros felvonulás Csíkszeredában

Immáron hetedik alkalommal rendezte meg a Zöld Székelyföld Egyesület a Föld napi kerékpáros felvonulást Csíkszereda kerékpárútjain.

Habár már egy évtizede nem lakom Csíkszeredában, mégis harmadszor sikerült részt vennem ezen a rendezvényen: 2011 után a tavaly és az idén is ott lehettem. Csak abban reménykedtem, hogy az időjárás nem viccel meg és nem ver el az eső, mint előző alkalmakkor.

Egy kellemes hangulatú, nyugis kerékpározásra gondolj, mely a városközpontból indulva bejárja Somlyó és Taploca utcáit.

A szervezők évről-évre ügyesebbek lesznek és így fokozatosabban jobbá válik a rendezvény.

A felvonulást a csíkszeredai kerékpárutak egyedisége teszi változatossá.

A Föld napját minden évben megünneplik Csíkszeredában. Emlékszem, hogy gyerekként is mindenféle rendezvényekre jártunk, többek között az aszfaltra rajzoltunk krétával mindenféle jó dolgot.

A kerékpározás ötlete nagyjából egy időben született a csíkszeredai kerékpárutak szaporodásával. A bicajozás is egyre népszerűbb lett, lassan egyre többen kezdték el a hétköznapokban is használni a bringájukat — igaz, hogy még messze áll Szereda az igazi kerékpáros városoktól.

Amikor néhány éve először vettem részt a felvonuláson, alig 50-en lehettünk. Igaz, hogy végig esett az eső, így sokan az időjárás miatt maradtak távol. Akkor a tempó is viszonylag gyors volt, az útvonal is kicsit rövidebb. Nem csak az eső, de egy defekt is bonyolította a helyzetemet, ennek ellenére végigcsináltam.

Akkor számomra egy ilyen kerekezés komoly sportolásnak számított, hiszen épp csak túl voltam első futóversenyemen, beszereztem egy jó bicajt, elkezdtem táncolni, és tervezgettem első maratonomat.

A tavalyi felvonulás jóval népszerűbb volt, úgy 250-en gyűlhettünk össze. A régi, tinédzserként használt, teljesen lestrapált bicajommal gurultam, ez volt a legnagyobb kihívás számomra, hiszen nem voltam benne biztos, hogy kibírja az utat. Szabi haverom is eljött, így társaságom is került, jól elbeszélgettünk a szemerkélő esőben.

Az idén nagyon jó időjárás fogadott, hétágra sütött a nap. Igaz, hogy nem volt nagy meleg, de a kellemes tavaszi idő több, mint 350 embert csalogatott ki a lakásból. Alig értem a helyszínre, máris két régi ismerősbe botlottam. Gyuszi haverom személyében a társaság is biztosítva volt, jó volt hallani milyen az élet arrafelé.

Nagyon tetszett, hogy a felvonulás a főtér helyett a központi parkból indult, sokkal jobban elfért a sok bringás és az első percekben sem volt fennakadás.

Lassan, nyugisan gurultunk, a legkisebb gyerektől a legidősebb nyugdíjasig mindenkinek megfelelő tempóban. Ez nem egy verseny, így nem volt hová sietni.

A sok bringás egy kígyózó sort alkotott, mely számításaim szerint olyan 300-500 méter hosszú lehetett. Az autósok szokás szerint türelmetlenek voltak amikor feltartottuk őket, a legtöbben csak gonoszul néztek ránk, de olyan is akadt, aki előszeretettel dudált vagy erőszakosan megpróbált átvágni a bringások tömegén.

A szervezők jó munkát végeztek az útkereszteződésekben, bringásként simán gurulhattam az útvonal mentén, nem tartott fel semmi. Kivételesen a bicikliúton sem parkolt egy autó sem.

A központi parkot elhagyva előbb a világ legegyedibb útkereszteződésén haladtunk át, majd a belvárosban gurultunk egy keveset, elhaladva a főtér mellett. Innen utunk a Márton Áron utcába vitt, ahol csak úgy csattogtak a vízelvezető árkok fedelei a sok kerékpár alatt.

Csíkszereda legismertebb iskolája, a Márton Áron Gimnázium elhagyása után Csíksomlyó kerékpárútja került sorra. Ez volt a városban a legelső kerékpárutak egyike — rendes kerékpárút, nem csak egy fehér csíkkal jelölt rész a járdán —, viszont az óriási betonoszlopokat még mindig nem sikerült eltüntetni a közepéről. Így nagyjából minden 30-50 méterben ki kellett kerülni egy ilyet.

A csíksomlyói templom után egy félreeső utcán — mely nemcsak kerékpárutat, de még csak járdát sem tartalmaz — gurultunk le Csíktaplocára.

Itt újabb különleges kerékpárút fogadta a bringásokat, hiszen nagyon hullámosra sikerült építeni — már-már hullámvasútnak is elmegy. Végig azon viccelődtünk, hogy aki ezt tervezte, az életében nem ült biciklin. No, de legalább van.

Innen már hamar visszaértünk a főtérre, ahol egy csoportképre gyűltünk össze — ez látható fentebb —, mielőtt szélnek eresztettek minket.

A kicsit több mint 8 kilométeres távot pontosan egy óra alatt tettük meg. Ha érdekelnek a pontos adatok, sebesség, vagy egy GPS alapú térkép, akkor ezt a Movescount oldalt nézd meg!

Örülök, hogy az idén is részt vehettem szülővárosom ezen rendezvényén. Köszönet a szervezőknek a munkájukért, bízom benne, hogy a következő években is lesz felvonulás és a bringások száma egyre csak szaporodni fog!