Jó példával elől járni – egy tett óriási hatása

A héten lesz az ötödik éve, amikor megismertem azt az embert, aki jóformán a tudta nélkül megváltoztatta az életem, méghozzá a pozitív irányba. Akkor kezdődött el minden, így lettem a tipikus informatikusból maratonfutó.

És ha egy dolog beindul, akkor nincs megállás, a többi változás már jön magától.

De kellett a kezdőlökés. Egy informatikus triatlonistától, Jozsótól.

Épp Budapesten jártam, munkaügyben, egy kurzuson. A kurzust pedig ő tartotta, hogy okuljon a kis csapatunk.

És mellékesen lefutotta a budapesti maratont, mert pont akkor volt, amikor ott voltunk. Kicsit izomlázas volt utána, egy ebéd mellett beszélt róla, aztán elfelejtettük az egészet.

Igazából fel sem fogtam, miről beszélt. Akkor egy maraton teljesen kívül esett a látókörömön. Néha bicajozgattam, úszkáltam, fociztam; kantinos kaján és porlevesen éltem; és felettébb stresszesen teltek napjaim.

És mégis, minden átváltozott ettől a rövid beszélgetéstől.

A kezdetek

Alig telt el két hónap az a bizonyos ebéd után, azon kaptam magam, hogy — mivel addigra beköszöntött a tél —, sűrűn kezdtem látogatni a korcsolyapályát, heti többször is. Újévkor egy minőségi hegyikerékpárral leptem meg magam. Beiratkoztam táncórára. Elmentem életem első sítáborába és megtanultam a sízés alapjait.

Ahogy elkezdett kitavaszodni, előkerestem valamilyen sportcipőszerűséget, és elkezdtem felkészülni életem első futóversenyére, a 6 km hosszú, a kolozsvári maraton kiegészítéseként sorra kerülő kis futásra.

Utána valami bekattant nálam, egy szó tört a tudatom felszínére: maraton!

Bringával a hegyen vagy futva az aszfalton?

Természetesen a téli sportok kimaradtak, ahogy elolvadt a hó. Majd lassan lekopott a többi, csak egy-két alkalommal kipróbált testmozgás vagy sport is.

Hárman maradtak: a bicajozás, a tánc és a futás. Ebben a fontossági sorrendben.

Imádtam bicajozni, így egyértelműnek tűnt számomra, hogy egy hegyikerékpáros maratonon fogok végigmenni, méghozzá Kolozsvár mellett a Nyugati-Kárpátokban.

Teljesen beleástam magam a témába, fórumokon faggatóztam, tonnaszámra olvastam a bringás folyóiratokat és vásároltam a szükséges felszerelést. Betéve tudtam mindent a kerékpárok felépítéséről és a használatukról.

Legalább egy hónapig csak terveztem, közben nem mozogtam szinte semmit.

Aztán szerencsémre pár fórumtárs meggyőzött, hogy a maraton előtt próbáljam ki magam rövidebb távokon. Akkor jött a felismerés, hogy bizony ez nem fog menni, túl gyengén látok ahhoz, hogy az erdei utakon, ösvényeken eltévedés és balesetmentesen tudjak kerekezni.

Hideg zuhanyként ért a dolog. Nem volt választásom, kénytelen voltam lemondani erről — mint oly’ sok mindenről a látásom miatt.

Átállás a futásra

Fókuszt kellett váltanom, a futás került előtérbe, a bicajozás — és a tánc — lett a kiegészítő sportág. Nehezen ment, de szerencsére hamar meg tudtam hozni ezt a döntést.

És akkor volt kereken négy hónapom a Budapest Maratonig.

Fogalmam se volt, kitől kérhetnék segítséget ilyen téren. Azt sem tudtam, eszik vagy isszák a maratont. De akartam. Nagyon.

Ekkor jutott eszembe Jozsó. Pár nap munkánkba került a kis munkahelyi csapatunkkal, amíg előbányásztuk az e-mailcímét valahonnan, hiszen már több mint fél év eltelt a budapesti kiruccanásunk óta.

Jó segítőre találtam benne, ő volt a mentorom az első hónapokban. Több ironman-nel és maratonnal a háta mögött témában volt, így nagyon jó tanácsokat adott.

A futás része persze rám maradt, de azzal nem volt gond, annyira erős volt bennem a lelki hajtóerő. Életemben nem akartam semmit úgy elérni, sem addig, sem azóta, mint lefutni első maratonomat.

Ha egy folyamat beindul…

A hetek, hónapok teltek. Edzettem keményen, munka mellett és nyári szabadság alatt is. Ha pedig meguntam, tánccal és bringatúrákkal egészítettem ki a szaladást. Októberben lefutottam a maratont — egy évvel azután, hogy hallottam róla.

A futás megmaradt, nem csak egy maratonnyi kaland volt. A felkészülésem során életem része lett. Így utólag tudom, hogy nagy butaság volt egyből a maratoni távval kezdeni — legalábbis fizikai szempontból.

A következő évben már halomszámra jártam a versenyeket, kerestem a nekem való távot, terepet. Így döntöttem végül az aszfalt mellett és a félmaratoni és maratoni távoknál. Közben szaladtam egy olyan gyors maratont, amit azóta sem tudtam felülmúlni.

Időközben rájöttem, hogy az étrendem is sokat számít a sport szempontjából. De valahogy a sportitalok, gélek és társaik sosem keltették fel az érdeklődésemet.

Többször átgondolva a dolgot, az egészségemet helyeztem előtérbe a sportteljesítményem helyett. Ez az étrendemre nagy hatással volt. Sorra próbáltam mindenféle egészségesnek titulált étrendet, voltam vegetáriánus és vega is, mindkettőt sikerült elszúrnom. Lassan-lassan, legalább egy évnyi próbálkozás után kialakult az étrendem — azóta csak apróbb változásokat eszközöltem rajta.

A fizikai léten túlmutató, lelki, szellemi, spirituális világban is kerestem a helyem, a számomra megfelelő dolgokat. Sok, a témába vágó könyvet olvastam és emberekkel beszéltem ezekről. Megtanultam meditálni, qigong-ozni és jógázni.

Ezek nem fizikailag, mint a sport és a kaja, változtattak meg, hanem belül. Azóta másként szemlélem az életet.

Átalakult élet

Valamikor a tavaly tavasszal éreztem először úgy, hogy sínen van az új életem. Nem a változás szűnt meg, hiszen az állandó az ember életében, hanem a bizonytalanság. Tudtam, hogy mit akarok.

Megvolt a kedvenc sportom, amit nem csak szeretek, de maximumot is tudok nyújtani benne. Kialakult az étrendem, kitapasztaltam, hogy mi jó és mi káros számomra. És lelkileg is rendbe jöttem, letisztáztam a bennem levő kételyeket.

Ekkor indult ez a blog. Ekkor éreztem azt, hogy mindazt, amit tanultam a bő három év alatt, illetve amit azóta folyamatosan megtapasztalok, tovább kell adnom valahogy.

Hátha nekem is sikerül jó példával járnom elől, mint Jozsó tette öt éve, és egyetlen tettével — a maraton lefutásával — megváltoztatta az életemet.