Hyde Park 10K: valóra vált álom

Valamikor régen, évekkel ezelőtt hallottam róla, hogy Londonban nagyon népszerű sportág a futás. Emiatt rengeteg futóversenyt rendeznek, legtöbbször a város óriási parkjaiban.

A legnépszerűbb táv a 10 kilométer, melyből minden hétvégére jut egy-kettő, de sokszor négy-öt is.

A Hyde Park London legismertebb parkja, a belváros egyik dísze. A közel 150 hektáros területen több mint 4000 fa és egy tó található. Sokan járnak ide kocogni, edzeni. Néhány havonta futóversenyt is rendeznek itt. Amióta csak hallottam róla, én is akartam egyet itt szaladni.

Egyik ilyen futóversenyen vehettem részt a tegnap. Szilveszter éjszakáján iratkoztam be rá, amolyan újévi fogadalomként, hogy ne halogassam tovább a dolgot.

Habár az alig pár hete volt, akkor még fogalmam se volt róla, hogy ezzel a versennyel fogok búcsúzni Londontól.

Felkészülés

Bő két hónapja lakom Londonban és ez messzemenőleg a legzavarosabb időszak volt az életemben. A sok rohanás, munka, költözés, utazás, városnézés, szocializálódás és munkakeresés mellett a futás háttérbe szorult — akárcsak ezen blog írása.

November-december során csak hétvégéken fért bele a szaladás. Ekkor szaladtam a Kingston 10K versenyen is.

Karácsony előtt pár nappal megváltoztak a dolgok. Mivel munka nélkül maradtam, azt hittem sokkal több időm lesz a sportra, de tévedtem. A munkakeresés nehezebb feladat, mint dolgozni.

Ennek ellenére amikor csak tudtam besűrítettem egy kis kocogást reggelente, de nagyon nem ment akkoriban. Hamar fáradtam, fél óra után teljesen ki voltam merülve.

Ez így ment szilveszter napjáig, utána minden megváltozott. Pontot tettem az alapozó, pihenő időszak végére, összeszedtem magam, kitűztem egy célt magam elé, mely motivált nap mint nap, és elkezdtem készülni a Hyde Park 10K-ra.

Három hétig edzettem keményen, inkább rövidebb, de tempósabb futásokkal, résztávokkal. A kocogós napokon kihagytam a futást, inkább elmentem túrázni, órákig kószáltam valamelyik erdőben. Ezek ellenére is megvolt a heti 50-55 kilométer.

A verseny előtti utolsó néhány napon már nem szaladtam, pihentettem a lábaimat.

Időközben elegem lett a nagyvárosi életből, így munkát kisvárosokban kerestem, ami összejött. Londontól a magam módján búcsúzhattam el, egy futóversennyel.

Verseny előtt

A verseny reggelén korán ébredtem, hihetetlenül fitten és éberen. Régóta nem éreztem magam ennyire jól hajnalok-hajnalán. Vártam a futást, készen álltam rá.

Nagyon hideg volt reggel, hűvös szellő fújdogált és mindent hóharmat borított. Hiába a sok rétegnyi ruha rajtam, mégis fáztam. Másfél órányi metrózás és gyaloglás után találtam meg a versenyközpontot.

Jó volt újra a Hyde Parkban lenni, két hónap után egy ismerős hellyé vált számomra sok kedves emlékkel. Körbenézve eszembe jutott egy olasz család akik megkértek, hogy fotózzam le őket, egy lány akivel itt sétáltam, a karácsonyi vásár, a magyar kürtőskalács árusok és egy hattyú amelyik egy kutyát kergetett.

Megérte korán érkezni, néhány perccel a tömeg előtt. Nem kellett sorban álljak a rajtszám átvételekor, sem a wc-nél. A több száz futót 20-40 szervező szolgálta ki, mondhatni el voltunk kényeztetve.

Cipőre erősíthető, egyszer használatos időmérő chip-et kaptunk. És egy rajtszámot. Semmi reklám vagy egyéb papírhulladék a kezdőcsomagban.

A rajtszám felszerelése a pólómra kész művészet volt a félig elmerevedett ujjaimmal. Az öltözködést is halogattam amíg lehetett, amúgy is vacogtam rendesen, már határozottan fájt az állkapcsom addig kocogtam a fogaim.

Tudtam, hogy futás közben nagyon ki fogok melegedni, így a rövidnadrág és rövid ujjú kombináció tökéletes volt öltözéknek, egy leheletvékony atlétával kombinálva.

A csomagleadás simán ment, itt is megelőztem a tömeget pár perccel és indulhattam bemelegíteni. Ekkor jöttem rá, hogy a lábfejem elég érzéketlenné vált a hidegtől, határozottan rosszul esett a talajfogás minden lépésnél.

Kevés kocogás és néhány rövidke sprint után már mehettem is a rajtzónához.

Verseny

A rajtra várva határozottan tetszett, hogy nem zsúfolódtak annyira össze a futók, mint más versenyeken szokás. Jóval udvariasabbak az angolok, tudják jól, hogy hiába törtetnek ilyenkor, úgysem érnek el vele semmit — a verseny a rajtvonal után kezdődik.

Emiatt miután elrajtoltunk lehetett kényelmesen futni, hiszen nem tapodtuk egymás lábát, nem volt könyökölés, taszigálódás. Jóformán száz méter után mindenki futhatta a saját tempóját, senkitől sem zavartatva.

Két darab öt kilométeres kör várt ránk. Aki elfáradt egy kör után nyugodtan kiszállhatott és akkor az eredménye átkerült az 5K-t futók közé — mivel ilyen verseny is volt, de jóval kevesebb résztvevővel.

A két körös verseny előnye, hogy a második — és nehezebb — felét már ismert útvonalon tehettük meg.

Habár autós forgalom nem volt, a gyalogosokat, turistákat nem lehet kitiltani a parkból, így figyelni kellett rájuk. Szerencsére nem voltak sokan így egy téli vasárnap kora reggel.

Az útvonal enyhén hullámzó volt, hol felfelé, hol lefelé szaladtunk. Ez nagyon megterhelő volt. A légszomjat leszámítva az első kört gond nélkül letudtam, nagyjából 20:30 perc alatt.

Féltávnál volt az egyetlen frissítőpont, ahol egy palack vizet adtak, míg később a célban poharasat. Ezt pont fordítva kellett volna csinálni, nem volt mit kezdjek fél liter vízzel ebben az esetben, épp csak kortyoltam belőle és rohantam tovább.

A következő emelkedőn újra rám tört a légszomj, sehogy sem tudtam rendesen lélegezni. Talán a hideg levegő, talán a túl gyors tempó miatt. Ekkor csatlakozott mellém egy másik futó, akivel együtt szaladtunk, segítettük egymást kilométereken keresztül.

Lépésről lépésre értük utol az előttünk levőket. Csak a nagyjából minden irányból fújó szél nehezítette a dolgunkat.

A nyolcadik kilométer környékén egy hosszú, balos kanyar szolgált visszafordítóként. Belső felét sövény övezte, alig lehetett pár méterig előre látni az utat. Itt szaladva csak remélni tudtam, hogy nem találom magam szemben egy turistával.

Pár perccel később megérkeztünk az útvonal legbonyolultabb részéhez, egy útkereszteződéshez, ahol nyolc út találkozott. Többen álldogáltak itt, szurkoltak vagy csak bámészkodtak. Mindenfelé emberek kocogtak. Csőlátással, versenytempó mellett, főleg miután a fáradtságtól a figyelmem is csökkent, egy ilyen szituációt felmérni szinte lehetetlen.

El is indultam rossz irányba. Hamar rájöttem, hogy nincs jól ez így. Egy szervező is ordibált utánam, hogy rossz felé megyek — jobb lett volna azt közölni merre is menjek. A kereszteződésbe visszakocogva csatlakoztam egy futóhoz, aki utolért és őt követve kijutottam ebből az útvesztőből.

Ezzel a kis kalanddal elúszott egy fél perc és vagy két helyezés.

Az utolsó száz méter enyhe emelkedőn volt. Mentem, ahogy bírtam, amikor hirtelen nagyon fura érzés fogott el. Olyan volt mintha a fejem ki akarna jönni az orromon. A vér rezes szagát nem tudom, hogy csak hozzáképzeltem vagy valóban éreztem.

Egy pillanat alatt tudtam, hogy ez nem az a fájdalom ami elmúlik egy idő után. Azonnal lassítottam, kár lett volna a cél előtt húsz méterrel elájulni. Bekocogtam a célba.

Hyde Park 10K: befutó
Hyde Park 10K: befutó

A fejfájás gyorsan elmúlt, és nyugodtam zabálhattam a szervezők által adott narancsot, banánt és sütiket.

Levezetésként városnézés

Megvártam amíg mindenki beért a célba, közben átöltöztem és lenyugodtam. Közben elbeszélgettem pár futóval és egy csontkováccsal.

Befutóérmet nem kaptunk, csak egy pamutból készült rövid ujjút.

Az időm 40:46 perc lett, ezzel a 27. helyen zártam az 501 célba érkező futó közül. Ez közel áll az egyéni legjobb időmhöz ezen a távon, jól kezdődik az év, de még van hová fejlődnöm. A körülményeket figyelembe véve határozottan elégedett vagyok.

Az órám által mért nyers adatok itt találhatóak. Mivel edzéstempóhoz van az óra bekalibrálva, így az itt látható tempókhoz 10-15 másodpercet hozzá kell adni.

Időközben a nap előbújt, elmúlt a fránya hideg, így meggondoltam magam és nem mentem azonnal haza, hanem elindultam várost nézni. Nyugisan körbejártam a Hyde Parkot és a Kensington Parkot, közben figyeltem a sok turistát és a sok látnivalót. Innen átbaktattam a Green Parkba, majd a Buckingham-palota megtekintésével a St. James park vízivilágát csodáltam meg.

Végül a Trafalgar téren zártam az utamat, ekkorra elfáradtam. Meglepett, hogy mennyire kiismertem a városnak ezen részét az elmúlt hónapok alatt. Jó volt nézelődni egyet, ki tudja mikor fogom újra látni Londont.

2 thoughts on “Hyde Park 10K: valóra vált álom”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.