Pár napos kostoló és tapasztalatgyűjtés a hegyi futásról

Sítáborban voltam a Madarasi Hargitán, közel 1800 méter magasan. Habár terveztem, hogy sízni fogok, végül ez elmaradt és a futásnál maradtam.

Számomra, aki nagyrészt sík terepen szalad, ott is sokszor aszfalton, teljesen új élmény volt fent lenni a hegyen. Olyan volt, mint egy magaslati edzőtábor. Sokat tanultam belőle.

A táborban sok minden történt, nem csak sportolás, de most csak erre fókuszálok, különben egy kisebb regény kerekedne ebből a bejegyzésből.

Minden adott volt, hogy teljes mértékben lehessen a sportolásra összpontosítani — ez a legtöbb ember számára a sízést jelentette, de sokan túráztak is, csak én szaladtam.

Kellemes tél végi idő volt, keményre taposott hóval, gyönyörű napsütéssel, és könnyen követhető, kitaposott túraútvonalakkal.

Talán a legjobb az volt, hogy nem voltam egyáltalán időhöz kötve. Nagyon kényelmes volt így szaladni, mivel nem volt munka és még sok egyéb kötelezettség, ami máskor az ember életét bekorlátozza. Így könnyedén több órásra — legalább három, de inkább négy — nyúlhatott egy edzés, és közben nem idegeskedtem, hogy vajon honnan kések el?

Madarasi Hargita: Nagy-Mihály sípálya tetején
Madarasi Hargita: Nagy-Mihály sípálya tetején

A nagyrészt térerő mentes erdőben szinte teljesen elszakadtunk a külvilágtól. Akkor és annyit szaladtam amennyit akartam, akkor indultam el amikor jólesett és akkor hagytam abba, amikor úgy akartam. Ha pedig megtetszett valami akkor nyugodtam megállhattam tátani a szájam.

Mindig kész kaja várt amikor hazaértem. Futás után az egyik legfontosabb, hogy minél hamarább pótoljuk az elégett kalóriákat, különben a szervezet lassan elkezdi saját magát elhasználni, méghozzá az izmokkal kezdődően.

Itthon ez az egyik legnagyobb problémám, hogy mindig legyen amit egyek közvetlenül futás után. Ha csak szaladás után fogok neki ételt készíteni, akkor azzal már rég elkéstem. Itt ez a probléma teljesen megszűnt, ami nagymértékben felgyorsította a regenerálódásomat a szaladások után.

A tiszta, ritkásabb levegő serkentőleg hat az egész szervezetre, többek között a vörösvérsejtek számát is növeli. Annyira azért nem voltunk magasan, hogy több napos akklimatizációra lett volna szükségem, de első nap mégis éreztem, hogy fáradékonyabb vagyok és nagyobbakat kell szippantsak a levegőből.

Hanyagolhattam az erőnléti edzések nagy részét. A sok fel- és lefele futás sokkal több izmot megdolgoz, mint a sík terepen futás, így jóval kevesebb kiegészítő edzésre volt szükségem. A felsőtest erősítése azért ilyenkor is jól jön, még annak ellenére is, hogy egy-két meredek szakaszon négykézláb másztam fel.

Madarasi Hargita: Nagy-Mihály sípálya
Madarasi Hargita: Nagy-Mihály sípálya

Sokkal jobban viselte a gyomrom a futás közbeni kajálást. A változó útvonal és a pihenők miatt nem volt a szaladás annyira megterhelő, mint sík terepen egy keményebb edzés, így a hasam kevésbé rakoncátlankodott, és lazán le tudtam gyúrni egy nagy tányér levest egy-két órányi futás után, majd onnan folytattam tovább, ahol abbahagytam.

Egyik ilyen ebéd után szaladtam fel a hegycsúcsra, ami 1801 méter magasan fekszik.

Madarasi Hargita csúcsán
Madarasi Hargita csúcsán

Nem csak a futással töltött napok, de a pihenőnap is intenzívebb volt, mint máskor, mégis teljesen helyrehozott. Órákon keresztül túráztunk, újra fenn jártam a hegycsúcson, majd a Szökő vízesést is megnéztük.

Madarasi Hargita: Szökő-vízesés
Madarasi Hargita: Szökő-vízesés

Ízelítőt kaptam abból, hogy miért szeretik az emberek annyira a terepfutást és a hegyi futást. Mindezt a sílécekkel kitaposott túraútvonalaknak köszönhetem, mivel így én is kilométereken keresztül tudtam követni a helyes utat.

Más körülmények között nagyon hamar eltévedek, letérek az ösvényről, sajnos nem elég jó a látásom ahhoz, hogy követni tudjak egy ösvényt vagy turistajelzést. Éjszakába nyúló futás pedig szóba se jöhet.

A sípályákon való folytonos fel- és leszaladás egy fura keveréke volt a dombfutásnak és a résztáv edzésnek. Felfele a láb- és törzsizmokat, lefele a szívet és tüdőt dolgozta meg. Ilyen terepen nehéz laza napot beiktatni.

A sízők kicsit furán néztek rám — szerencsémre nem volt akkora tömeg, hogy zavarjuk egymást. Az időjárás elromlott utolsó napra, így az utak túl jegesek voltak értelmes sportoláshoz, a túraútvonalakon könnyű lett volna eltévedni a sűrű köd miatt, ezért választottam a pályákat.

Minden reggel erős izomlázzal kellett szembenézzek, ami nagyon meglepő volt, nem gondoltam volna, hogy ennyire elhanyagolom egyes izmaimat. Főleg a bokáimat dolgozta meg a hegyi futás, de a combizmaim is komoly terhelést kaptak. Az ízületeim is kicsit megsínylették a sok lefele szaladást, pár napig követelték a tábor után, hogy vegyem lazábbra a tempót.

Kicsit nehéz elhinni, hogy alig egy hét telt el a tábor óta, hiszen itt, az ország másik végében teljesen tavaszi időjárás van és már rövid ujjúban lehet szaladni. Errefelé pedig nemhogy hegy, de még csak egy domb sincs, erdőről nem is beszélve.

3 thoughts on “Pár napos kostoló és tapasztalatgyűjtés a hegyi futásról”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.