Valóban futásra születtünk?

Ezen a kérdésen gondolkodtatott el az, hogy jóformán három hónap sem telt el az évből, de már szaladtam 1000 kilométert.

Habár a cím ötletét Christopher McDougall: Futni születtünk könyve ihlette, ez a bejegyzés nem a könyvről szól.

Leszámítva az elmúlt 3-4 évet, ha bárkit megkérdeztél volna, akkor sok mindent mondott volna rólam, csak azt nem, hogy sportos vagyok.

A természet is tett róla, hogy ne a fizikumom legyen az erősségem és mégis összehoztam ezt a kilométeradagot. A tavaly kilenc hónap kellett hozza, a tavalyelőtt tizenegy.

Mindezt pedig úgy, hogy minőségi edzésekből sem volt hiány. A heti hat futásomból háromszor komolyan odatettem magam: résztávozás, tempós futás és hosszú futás. Céljaim között szerepel az idén két-három maraton teljesítése és számtalan rövidebb verseny is.

Ízelítőnek itt van ez az öt ok, amiért nem a fizikumom az erősségem.

1. Gyerekkori asztma

Aki asztmás, az tudja mekkora kihívás így sportolni.

Kisgyerekként asztmás voltam. Nem igazán emlékszem rá, hiszen szerencsémre négy-öt éves korom körül nagyjából eltűnt. Megszabadultam a spraytől is, amit erős köhögőrohamok esetén kellett használjak.

Elmúlt, de nem teljesen. Tinédzserként, főleg ha náthás voltam, többször tört rám hirtelen köhögőroham, mely jóformán teljesen kezelhetetlen volt és percekig tartott.

Évek óta viszont nem tapasztaltam semmilyen hasonlót. Igaz, hogy amióta ügyelek arra, hogy mit eszem és sportolok is, nem igazán voltam náthás sem, így nem sok esélyt kapott a köhögés.

2. Szívzörej

Vagyis valami apró, plusz hangokat adott ki a szívem és enyhén rendetlen volt a dobogása. Ez kisiskolás koromban volt, aztán lassan elmúlt.

A magas kockázata miatt akik szívproblémákkal küszködnek, azoknál a sportolás nem igazán ajánlott túl intenzív szinten.

Úgy néz ki, hogy ezt is kinőttem. Sosem éreztem semmi problémát a szívemmel, rendszeresen ver és akkor sem fájt, ha teljesen kihajtottam magam — ami egy versenyen gyakran előfordul.

Időközben szépen megerősödött és a nyugalmi pulzusom 40 körül van.

3. Látásproblémák

Számtalan problémája van a szememnek, de az a kettő, ami valóban bekavar: a rövidlátás és az éjjeli látás hiánya.

Három éves korom óta hordok szemüveget és nagyjából egész nap az orromon van. Nélküle nem tudnék értelmes életet élni, nem tudnám a munkámat elvégezni, olvasni. Még az utcán szembejövő embereket sem ismerném fel.

Sportolás során is mindig hordom a szemüveget. Habár néha idegesítő — csúszkál az orromon, bepárásodik, vizes vagy sáros lesz — a legtöbbször észre sem veszem, annyira hozzászoktam.

És a szemüveg csak nappal segít, éjjel fabatkát sem ér. Ezért sportolok  kizárólag nappal — amit nem is olyan egyszerű összeegyeztetni a napok többi teendőjével. Ha megcsúszott a program és rám sötétedett, akkor a sportolás úszott arra a napra.

Ezért is igyekszem korán reggel, amint a nap felkel, letudni a futást.

A látásom miatt nem jártam a tornaórák nagy részére iskolásként. Képzelheted milyen kondiban lehettem, ha még azt a heti két óra mozgást is a cserepadon üldögélve unatkoztam végig.

4. Vézna, alacsony és gyenge

Nagyjából ilyen voltam 25 éves koromig. Azóta egy hangyányit izmosabb és erősebb lettem, de mivel vékonynak születtem, ezért több havi munka szükséges számomra, hogy egy kilót hízzak. Aztán két nap alatt el is tűnik rólam.

Sokszor én is elcsodálkozom, hogy ilyen kevés izomzat mellett hogyan tudok ennyit sportolni. Talán csak a média mosta át az agyam.

Gyerekként mindig a tornasor végén álltam — hogy aztán a bemelegítés után leüljek és nézzem a plafont —, de ha netalán suli után egyet fociztunk, akkor engem választottak be utolsónak a csapatba.

5. Ételérzékenység

A tejtermékek nálam nem játszanak. A részleteket hagyjuk.

A gabonafélék nagy része sem. A rizs és a zab szóba jöhet, de a többit inkább elkerülöm.

Ha pedig pár napig ki akarsz vonni a forgalomból, akkor etess meg velem egy marék földimogyorót.

Futás közben is a hasam vacakol a legtöbbet, így szinte minden nap éhgyomorral szaladok. Esetleg eszek valami keveset, egy marék mazsolát vagy egy almát.

Nem véletlen, hogy az étrendem teljesen eltolódott a zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek és sovány húsok irányába. Ezektől érzem jól magam.

És mégis!

Olyannak születtem, aki az eszével kell megéljen.

Az elmúlt néhány évet leszámítva szinte semmit nem mozogtam, csak bújtam a könyveket és a számítógépet. Körmöltem a matekházit. És eszembe se jutott az, hogy valamikor a húszas éveim közepén elkezdek maratonokat futni.

És ezt hogyan csinálom?

Fogalmam sincs. A címbeli kérdésre keresem a választ, talán valóban az a titok nyitja, hogy erre születtünk. Őseink annyit szaladgáltak, hogy az bennünk is megvan, megörököltük tőlük.

Az biztos, hogy nagyon hatékonyak vagyunk benne, ezt a saját bőrömön tapasztalom. Órák hosszat tudok szaladni és csak pár korty vízre van szükségem ezalatt.

Igyekszem kihozni a maximumot abból amim van.

Az, hogy 85 nap alatt, kemény edzés mellett összejött az ezer kilométer nem lehet véletlen. És ahogy a fenti néhány pontból is láthatod, a fizikumomat tekintve nem én vagyok az evolúció csúcsa.

6 thoughts on “Valóban futásra születtünk?”

  1. Én, mint nagymamád, példát vehetek a szorgalmadról, a kitartásodról, és mindenről, ami veled kapcsolatban van. Örülök, hogy ilyen unokám van. Kívánok további kitartást !!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.