Elszúrt főzés tanulságai, avagy amikor a vacsora a szemetesben landol

Vacsorafőzés közben épp egy kedves futó-ismerősömmel beszélgettünk az elszúrt futóversenyekről, amikor sikerült a vacsorát is elrontani. Annyira, hogy az egész a szemétben landolt.

A versenyekkel kapcsolatban kielemeztük, hogy milyen haszonnal jár egy elrontott futás és mit tanulhat belőle az ember. Most egy hasonló elemzést írok le a főzéssel kapcsolatban.

Ez a vacsora már a vásárlás pillanatában el lett szúrva. Ezután a hozzávalók öt hónapig vártak a sorsukra, mielőtt fazékba kerültek. Majd onnan a mosogatókagylóba, meg úgy mindenfelé szanaszét a konyhába — a plafont is beleértve —, míg végül a kukában fejezték be pályafutásukat.

Hogy történt mindez és mit tanultam belőle?

Egy értelmetlen terv

Levest szerettem volna főzni, még valamikor április magasságában. Épp akkor olvasgattam egy receptes könyvet, ami eszembe juttatta a sárgaborsót, mint egyik nagyon egészségesnek tartott növényt.

Ezt a tényt addig is tudtam, sőt régebb főztem sárgaborsót, de hamar rá kellett jönnöm, hogy valami iszonyú hasfájást okoz nálam, így hamar kimaradt az étrendemből, karöltve az összes borsófélével. Hiába jó valami a nagy többség számára, ha számomra nem az, hát nem erőltettem.

Ennek ellenére amikor megpillantottam az üzletben a szárított borsóféléket, lencsét és gabonaféléket tartalmazó keveréket, mely direkt levesekhez való, azonnal lecsaptam rá és boldogan hoztam haza. Szépen meg kell főzni, aztán pár zöldséget hozzáadni és fűszerezés után kész is a leves.

A gubanc ott volt, hogy amint hazaértem, eszembe jutott a hasfájás, ami vár rám és így a keverék felkerült a polcra. Ott kuksolt közel fél évig. Ez egy jó döntés volt.

Első tanulságként leszűrhető, hogy hiába egészséges valami, nem mindenki emésztése tud megbirkózni vele és olyankor több a kár a haszonnál — legyen az érzékenység vagy allergia.

Az értelmetlen terv megvalósítása

Sajnáltam kidobni a már megvásárolt keveréket, így elhatároztam, hogy megfőzöm azt. Hogy minimalizáljam a hasfájást, a fagyasztóban akartam tárolni a megfőtt növényeket, és csak kis adagokban akartam enni belőle.

Ez egy nagy butaság volt részemről — kicsit fáj, vagy nagyon, egyik sem jó. Szerencsére sikerült a főzést elszúrni, így megkíméltem magam a fájdalmaktól.

Mivel szárított növényekről van szó, azokat főzés előtt be kell áztatni. Kerek egy napig áztak.

Ezek után leöntöttem róluk az áztatáshoz használt vizet, lemostam őket és közben sikeresen kifordult a fazék a kezemből. A tartalmának a nagy része a mosogatókagylóba pottyant. Közben a fedő fordult egyet, és mint egy katapult, egy jó csészényi sárga- és zöldborsót, lencsét és gabonamagvakat repített a levegőbe — amik végül beterítették a konyhát.

Ebből a tanulság az, hogy a fazekat erősen kell tartani. Ha mondjuk forró víz lett volna benne, akkor simán összeégethettem volna magam. Így megúsztam azzal, hogy fél óráig takarítottam a konyhát, de biztos vagyok benne, hogy még jövő hónapban is fogunk találni néhány elbújt borsószemet itt-ott.

A főzés

Végül csak sikerült eljutni a főzésig, habár már a kaja harmada vagy a konyhát díszítette, vagy a lefolyón keresztül távozott házunkból.

Gondolhatod, hogy ez sem ment simán. Hiába figyeltem oda, pont azt a fél percet választotta a kaja, hogy kifusson, amikor nem voltam a konyhában. Nagyszerű, immár a kályhát is takaríthattam.

A kifutással vigyázni kell, mert egy gázkályhán könnyen kiolthatja a lángot és ha sok ideig nem veszed ezt észre, csúnyán végződhet a dolog.

A keverékek átka

Valahogy ma nem tudatosult bennem, hogy bármilyen ételkeverék főzése egy kihívás. A gond az, hogy minden összetevőnek más a főzési ideje.

Az általam választott keverék gabonamagvai már tíz perc után meg voltak főve, a lencse is negyedóra után készen állt, viszont a sárgaborsó makacs jószág, egy-másfél óra is kellhet neki. Ezzel így az a gond, hogy mire megfő a borsó, addig a többi egy nagy masszává fő szét, elveszítve állagát, ízét és vitaminjait.

Ahhoz a részhez viszont nem értem el, hogy megfőjön a borsó, mivel a masszává főtt rész szépen leszállt a fazék aljába és odaégett. Így a konyha már nem csak mocskos, de füstszagú is volt. A fazék alján pedig egy csúnya fekete folt éktelenkedett, rám várva, hogy valahogy megszabaduljak tőle.

Ekkor lett elegem az egészből, és miután újfent sikeresen beleöntöttem a fazék tartalmát a mosogatókagylóba — csak a vizet akartam leszűrni róla mielőtt kidobom —, ment a maradék a szemétbe.

A lényeg, hogyha olyan ételt készítesz, aminek összetevő nagyon eltérő főzési idővel rendelkeznek, akkor azokat vagy külön-külön főzd meg, vagy csak fokozatosan, egyesével rakd a fazékba, kezdve a leghosszabb időt igénylőtől a legrövidebb időt igénylőig.

Kalandos vacsorafőzés volt ez, amibe rengeteg energiát öltem, de az eredmény az egy nagy adag kidobott kaja és egy óriási takarítás lett. Jó ez így is, sokat tanultam belőle — és legalább nem szívattam meg magam a borsófélékkel.