Fen Gallop 10K: terepfutás esőben, sárban

A Fen Gallop 10K egy futóverseny, melyet az angliai Cambridge mellett egy Willingham nevű faluban rendeztek meg. Útvonala szinte végig a mezőn és fás részeken vezetett végig — ami jóval nehezebbnek ígérkezett, mint képzeltem, köszönhetően az esőnek.

Első alkalommal rendezték meg ezt a versenyt, így kicsit tartottam attól, hogy túl sok lesz a szervezői baki. Habár nem ment minden óramű pontossággal, nagyon jó munkát végeztek a rendezők és egy igazán profi versenyt raktak össze.

Januárban versenyeztem utoljára 10 km-es távon, így kérdéses volt, hogy mennyire fog menni. Erre még rátett egy lapáttal, hogy a verseny előtti napon teljesen kifárasztottam magam egy túrázás során és életemben először izomlázas lábakon álltam rajthoz.

Felkészülés

A telet és a tavaszt nagyjából alapozással töltöttem. Májustól kezdtem el gyorsakat is futni — többnyire a parkrun-on —, aztán júniustól váltottam komoly edzésmódra. Ez magában foglal heti egy tempós futást, egy résztáv edzést és egy hosszú futást.

A fejlődésem szinte azonnal meglátszott, már a harmadik héten egyéni legjobb időt szaladtam 5 km-en. Mivel irtó gyorsan közeledik az augusztusi Isle of Man félmaraton és a szeptemberi Loch Ness maraton, ideje volt hosszabb távokon is kipróbáljam magam.

A Fen Gallop 10K-t mint tempós futást fogtam fel, így a versenyt megelőző napokban is letudtam a résztáv edzésemet és a hosszú futásomat. A rápihenést nemhogy kihagytam, de teljesen kiütöttem magam a futás előtti napon.

Történt ugyanis, hogy elindultam túrázni. Gondoltam elsétálok Cambridge-től Ely-ig, ami egy 25 kilométer távot jelent a folyó mentén. Az erős napsütés és a nehéz terep miatt szinte egész nap baktattam, és habár élvezetes volt, nagyon kifáradtam és kiszáradtam.

Izomláz és fáradtság

A verseny előtti este próbáltam az SMR hengerrel kicsit helyrehozni a lábaimat, illetve minden más trükköt bevetettem, ami csak eszembe jutott — hideg zuhany, magasra emelt lábak, stb.

Annál fáradtabb voltam, hogy aludni tudjak, így volt időm a regenerálódással bíbelődni. Gondolom nem sokan töltik azzal a szombat estéjüket, hogy éjfél magasságában az udvaron összeszorított fogakkal nyújtják a vádlijukat.

Végül néhány óra nyugodt alvás után frissen ébredtem reggel. A boldogságom addig tartott, amíg le kellett jutni az emeletről a lépcsőkön, hiszen addigra teljesen beállt az izomláz és a merevség a lábaimba.

A házunktól 8-9 kilométerre levő rajtig gyalog akartam eljutni — más lehetőségem nem is igazán volt. Bőségesen időt hagyva magamnak kocogást és sétálást váltogatva haladtam, de közel egy órába telt, amíg valami normális futómozgást sikerült összehoznom.

Közben hétágra sütött a Nap, reggel hétkor már perzselte a bőröm.

Mielőtt odaértem volna a versenyre, beugrottam egy sarki boltba és egy jó nagy adag málnával leptem meg magam.

A rajt előtt

Sosem jártam még ebben a faluban így a rajt előtt bámészkodva ismerkedtem a környékkel, közben a málnát csemegézve. A szervezők kicsit meg voltak csúszva a programmal, a futók már elkezdtek szállingózni, de még sok dolog nem állt készen.

Közben átvettem a rajtszámomat és a bokára erősíthető időmérő chip-et, és egy széken pihenve komótosan felszereltem ezeket magamra. Mire végeztem, az időjárás is megváltozott, beborult és kellemes szellő fújdogált.

Egyre jobban éreztem magam és hamarosan a bemelegítésnek is nekifogtam. Ez alatt elkezdett cseperegni, néha egy kicsit erősebben esni. Ennek nem csak én, de a többi futó is örült, jól esett a közel egy hétig tartó kánikula után.

Sok nyújtással és masszírozással sikerült használható állapotba hoznom a lábaimat, miközben néztem ahogy egy kolumbiai nő táncolással próbálja bemelegíteni a vállalkozóbb kedvűeket. Egy magyar sráccal is találkoztam, de a csevegést inkább a verseny utánra hagytuk.

A verseny féltávig

A rajtnál nagyon foghíjasan álltak a futók, meg is lepett. Máshol mindig megy a taposás, lökdösődés, de itt valamiért nem voltak annyira aktívak az emberek.

Egy nagyon sima, gondozott füvű kertből indultunk. Az esőben a bokáig érő fű teljesen átázott és csúszóssá vált — fenti kép.

Jó tempóban kaptam el a rajtot, viszont nagyon óvatosan szaladtam a füvön. Már az elején volt egy közel egy méter magas emelkedő — ennek lesz még szerepe a későbbiekben. Pár száz méter után elhagytuk a füves részt és rátértünk egy régi, nagyon elhasznált aszfaltútra.

Puff-puff-puff-puff-puff. Nagyon ütött az aszfalt az első néhány lépés során, amíg sikerült egy kicsit változtatnom a technikámon. Habár a fű puha volt, nagyon erőteljeseket kellett lépni, hogy haladjon az ember, és ez már nem működött az úton.

A kicsit gödrös, viszont nagyon jól futható aszfalt két kilométeren keresztül tartott. Ez alatt sikerült felvennem egy gyors, ámde kényelmes tempót. Ez a rész nagyon jó volt, szépen kialakult a sorrend, a gyorsak könnyen előre tudtak menni, a lassabbak lemaradoztak.

Így jutottunk el a táv negyedéhez, ahol egy éles bal kanyar után a mezőn folytattuk. Keskeny ösvényen szaladtunk, melyet térdig érő fű határolt mindkét oldalról. Az ösvény hepehupás volt, szokni kellett. Többen erősen belassultak, ahol tudtam, előztem.

A mezei ösvény után egy fás rész következett, szerencsére nyílegyenesen haladtunk előre, de azért kicsit bizonytalan voltam, nem láttam rendesen az utat és félő volt, hogy elbotlom egy gyökérben.

Ezután egy szekérút várt ránk, a verseny legnehezebb kilométerével. Az úton óriási, több méter hosszú és nagyon mély gödrök voltak, teljes összevisszaságban. Volt amelyik vízzel volt tele, mások pedig sárral, de teljesen szárazak is akadtak. És mindezt egy enyhe emelkedőn.

Itt már hárman együtt futottunk, egy piros pólós férfi haladt előttem, egy fehér pólós mögöttem. Ezen a nagyon technikás részen zavart, hogy csak az előttem levő futót látom, így az élre álltam. Fel-le, balra-jobbra, tócsákba és sárba belegázolva haladtam. Nagyon megdolgozta a combjaimat ez a rész.

Ez után jött egy füves szekérút, nagyon mély keréknyomokkal a két oldalán. A keréknyomokban nem lehetett futni, csak az út közepén levő keskeny sávon, ami a vizes fű miatt nagyon csúszott — persze egy terepfutó cipőben jóval könnyebb lett volna szaladni, de hát ki számított ennyire rossz útviszonyokra.

Ez a rész is megdolgozott, főleg a bokámat, hiszen nem lehetett látni mi van a fű alatt, na meg az állandó csúszkálás sem esett jól.

Az egyik kanyarban le is csúsztam az út közepén levő emelkedőről, tenyereimmel támaszkodtam meg a sárban. Egy pillanat múlva már haladtam is tovább, csak egy kicsit mocskosabban, sárosabban, amit sikeresen felkentem az arcomra a verseny hátralevő részében.

Ekkor elértük a verseny egyetlen bonyolultabb útkereszteződősét, ahol meglepetésemre néhány futó jött szembe. Ez nagyon megtévesztett, és szinte rossz irányba mentem el miattuk, de a fehér pólós mutatta az utat. Ezek a futók a rövidebb, 4 mérföld hosszú távot választották és itt keresztezték egymást az útjaink.

Ezután egy egészen jól futható, szépen letaposott földút fogadott, ahol a piros pólós férfi meglépett egy kicsit tőlünk, míg a fehér pólós kezdett leszakadozni.

Féltávtól a célig

A hatodik kilométer is ezen a földúton vitt végig, itt különösebben semmi nem történt. Jól esett a sima talaj, kicsit lazíthattam. Ennek ellenére megpróbáltam tartani a lépést a piros pólóssal, de ő egyre távolabb került, viszont egy kék-fehér atlétába öltözött futót szúrtam ki magam előtt 50 méterre és vettem üldözőbe.

Közben pár méterrel mögöttem jött a fehér pólós, aki egyértelműen nyúlnak használt engem. Lemaradni sem igazán akart, de tempót diktálni se.

Egy éles kanyar után újra a mezőn találtuk magunkat, ahol teljes összevisszaságban váltották egymást a keréknyomok, gödrök és a vizes fű. Ez így ment két kilométeren keresztül és itt éreztem magam a legelcsigázottabbnak. Vártam a végét.

A nyolcadik kilométer után újra egy régi, sok helyen homokkal belepett, de nagyon jól futható aszfaltút kezdődött. Ezen a részen megnyomtam, amennyire tudtam, szinte teljesen felzárkóztam az előttem levőhöz.

De hogy a vége ne legyen ilyen egyszerű, amikor az órám pont elcsippantotta az utolsó kilométer kezdetét, újra a fák közé vetettük magunkat. Az ösvény sima volt, de kicsit kanyargózott és egy picit lejtett. Így a tempónk sem változott, a nehezebb talaj ellenére úgy száguldoztunk, mint a tükörsima úton.

Ötszáz méterrel a vége előtt kiértünk a mezőre, innentől már nem volt ösvény, csak a füvön szaladtunk a kijelölt útvonal mentén. Ekkor húzott el egy néger csávó mellettünk, mint a rakéta, a semmiből jött és pillanatok alatt több tíz méter előnyre tett szert. A mögöttem haladó férfi az angol F betűs szót dünnyögte ezek láttán.

Ez a füves rész nagyon megkínzott, újra elkezdtem csúszkálni, közben kellett kanyargózni mindenfelé, apróbb akadályokat kikerülni.

Kétszáz méterrel a vége előtt visszaértünk a szépen gondozott füvű kertbe, ahonnan indultunk. Ez számomra olyan volt, mintha jégen haladnék. A fehér pólósat nem tudtam tovább tartani, simán megelőzött, miközben én többet mozogtam oldalirányba, mint előre.

És akkor jött a történet elején említett emelkedő, ami jelen esetben lejtő volt számomra. Amint odaértem egy pillanat alatt kirepültek a lábaim alólam és métereket csúsztam a hátamon a pihe-puha, ámde vizes füvön. Ezek után biztos nem maradt rajtam egy csipetnyi száraz vagy sármentes rész sem.

Fen Gallop 10K: befutó
Fen Gallop 10K: befutó

Felkeltem és bekocogtam a célba, boldogan, de fáradtan.

Lazítás a magyarok körében

Ritkán adódik meg, hogy magyarul beszélhetek valakihez amióta Angliában lakom — a macskát nem számolom, ő amúgy se szokott válaszolgatni.

Alig egy perccel utánam Peti, a magyar srác is megérkezett. Kellemesen elbeszélgettünk, amíg kicsit kifújtuk magunkat. Habár továbbra is szemerkélt az eső, hűsölni jó volt. Közben vártuk Peti ismerőseit, két magyar hölgyet, akik szintén szaladtak.

Ezután mindenki fogta magát és ment dolgára. Én levezetésként hazafelé is kocogtam, ami abszolút teljesen lemerített, de jó volt tovább feszegetni a határaimat. És annál jobban esett a pihenés!

Eredmény

Ez azon kevés versenyek közé tartozott, amikor nem az eredményért szaladtam. Egyszerűen csak egy jó kis hétvégi kikapcsolódás volt, ahol megismertem egy új falut és a mellette levő mezőt, illetve néhány futót és szervezőt.

Ennek ellenére mégis összejött egy jó helyezés, hiszen a 43:19 perces időmmel a 12. helyen végeztem a 240 futó között. Rápihenéssel, jól választott cipővel és kicsit specifikusabb felkészüléssel ez könnyedén lehetett volna jobb is, de ez így volt nagyszerű, ahogy alakult!

Itt nézheted meg az órám által mért adatokat, tempóval, térképpel és minden finomsággal. A célba érés után elfelejtettem megállítani a mérést, így az utolsó 5 percnyi adat nem a verseny része.

Nagy köszönet illeti a szervezőket, most már, hogy én is önkénteskedtem párszor futóversenyen, tudom mekkora munka áll mögötte. Egy élvezetes versenyt hoztak össze egy nagyon szép helyen!

2 thoughts on “Fen Gallop 10K: terepfutás esőben, sárban”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.