Címke: Csíkszereda

Székely Maraton: kisváros kis versenye

A csíkszeredai városnapok egyik programja a Székely Maraton, mely egy hete került megrendezésre. Egyéni versenyzők és négyfős váltócsapatok vehettek rajta részt.

Az útvonal Csíkszereda és Tusnád között vezet, oda-vissza, áthaladva Szentkirályon, Szentimrén, Szentsimonon, Csatószegen és Verebesen.

Mivel szülővárosomban van, ezért mindenképp le akartam szaladni egyszer az életben. Két évvel ezelőtt felsültem vele — akkor még Székely Szupermaraton volt —, viszont az volt az egyik legtanulságosabb verseny az életemben. Az idén újra megpróbáltam, jóval több tapasztalattal a hátam mögött.

Sajnálatos módon a tavaly óta a táv megrövidült, ezzel pedig a verseny elveszítette egyediségét a futóversenyek között, most már csak egy lett a világszerte megrendezett több ezer maraton közül. Viszont nem igazán tudja felvenni velük a harcot, a szervezés hagy kívánni valót maga után.

Az utóbbi napokban mind viaskodtam magamban és győzködtem magam, hogy örüljek annak, hogy legalább ez van, és tekintsek el a hibáitól. A hét folyamán viszont a Székelyföld Kerékpáros Körversenyt néztem végig, és láttam, hogy lehet ezt jól is csinálni, még itt is. A két verseny között ég és föld a különbség.

Mivel a szervezők se vették úgy igazából komolyan az egészet, hát én se tettem, csak amolyan felkészülési versenyként tekintettem rá, ahol kipróbálhatok egy új stratégiát és frissítési módszert, gyűjthetem a kilométereket, és bezsebelhetem a befutóérmet — ha adtak volna.

Székely Maraton: kisváros kis versenye bővebben…