Tűzszekerek – Chariots of Fire – váltóverseny: sportszerűségből bukás

A Chariots of Fire, magyarul Tűzszekerek, futóverseny az azonos című filmről kapta a nevét. A film két brit futót mutat be, akik Cambridge-ben az 1924-es olimpiai játékokra készülnek. Ha mást nem is, a film zenéjét a Vangelis-től mindenki ismeri.

A történet egyik legfontosabb része, hogy a Cambridge Egyetem részét képező Trinity főiskola udvarán szaladnak körbe egy 341 méteres útvonalon, miközben az óra elüti a déli 12-t — 43 másodperc alatt. Ezt csak nagyon keveseknek sikerül teljesíteni.

Ez ihlette meg a futóverseny szervezőit, akik egy hatfős váltóversennyel álltak elő, mely a Cambridge központjában levő, az Egyetemhez tartozó főiskolákat érinti. Hossza 1,7 mérföld, azaz 2,7 kilométer.

Ezen vettünk részt a munkatársaimmal és szépen helytálltunk. Számomra ez a verseny örökre emlékezetes marad, mivel szaladás közben fellökött az egyik futó és keményen felnyaltam az aszfaltot.

Felkészülés

A felkészülés leginkább arról szólt, hogy összerakjunk egy csapatot, ami nem is olyan egyszerű irodai munkások esetében. Több hónapnyi változtatások és visszalépések után végül összegyűlt a hat ember.

Mint fizikai felkészülés örömmel hallottam, hogy a csapattársaim többet szaladnak, mint azelőtt — motiválta őket a verseny. Ezen tovább segített a folyamatos piszkálódás, szívatás és szarkazmus a csapattagok között. Többször is próbáltam meggyőzni őket, hogy nem egymás ellen küzdünk, hanem a többi csapat ellen.

Jómagam már az egy héttel a Tűzszekerek utáni maratonra pihentem, és ez a verseny pont belefért mint egy utolsó gyors futás.

Azonkívül ki ne akarna a világ egyik legismertebb városában, az egyik legismertebb egyetem mellett olimpiai bajnok futók nyomdokain szaladni?

A verseny reggele

A futást megelőző héten rengeteget dolgoztam, többször is éjfél után értem haza. Minden programomat kénytelen voltam visszamondani, de még így is komoly alváshiánnyal küszködtem. Ezek ellenére még a verseny előtti napon részt vettem egy lazább túrán a szomszéd megyében, ahol közel 20 kilométert gyalogoltunk.

Nem meglepő módon fáradtan ébredtem, alig tudtam kikászálódni az ágyból. Mondhatni, hogy csak a csapat miatt voltam hajlandó egyáltalán részt venni — egy jó nagy alvás sokkal jobban esett volna.

Mivel tömegközlekedés nincs vasárnap reggel és annyit nem ér ez a futás, hogy taxira költsek, így kocogva tettem meg az utat a rajtig. Ez a 8 km jó kis bemelegítő volt a korai napsütésben, segített kilazítani a fáradt tagjaimat.

Csapatunk hamar összegyűlt, meglepő módon senki sem késett — nem úgy, mint sok más váltóversenyemen, amikor ment a telefonálgatás percekkel a rajt előtt, hogy ki merre van.

Piotr, a csapatvezetőnk, hamarabb érkezett és minden adminisztratív dolgot elintézett. Így mire odaértem már várt a rajtszámom és a váltóbot.

A rajt-cél terület

A közel négyszáz csapat, a szervezők és a nézők, avagy durván számolva háromezer ember, a Queens’ Green parkban verődött össze. Óriási volt a hangzavar, de az egész jobban emlékeztetett az őrjöngésre, mint a szurkolásra.

Az útvonaltérkép szerint kétszáz-háromszáz métert futunk egyenesen előre, majd egy bal kanyar után szintén egyenes rész következik egy szélesebb úton, végül egy újabb kanyar után ötszáz métert szaladva érkezünk el a főtérre, ami kb. a táv felét jelzi. Ez így egyszerű és könnyű — a valóság ettől jócskán eltért.

Tovább böngészve a térképet láttam, hogy az útvonal második fele az egyetemek melletti szűk kis utcákban és parkokon keresztül vezet, többször átszelve a Cam folyót. Hát ez a rész sem követte az előre közölt útvonalat.

A szervezők pár perccel a rajt előtt kis ismertetőt tartottak, amiből csak annyit fogtam fel, hogy a Trinity főiskolát nem fogja érinteni az útvonal, mivel kénytelen voltak azt kihagyni valamilyen rendezvény miatt.

Puff neki, pont a legfontosabb főiskolát hagyjuk ki — ami az egész futás kiindulópontja volt —, ahol olyan nagy nevek tanultak vagy tanítottak mint Isaac Newton vagy Stephen Hawking.

Mivel a lelkesedésem már amúgy is padlón volt, így ennél jobban már nem tudtam fanyalogni.

A közös bemelegítés során inkább azzal voltam elfoglalva, hogy jó pozícióból rajtoljak és próbáltam megérteni a váltózónák logikáját.

Összeszedtem az erőmet és a versenyre koncentráltam. Tervem az volt, hogy a lehetőségekből kihozom a maximumot.

A rajt

Első emberként a váltócsapatunkból ott lehettem a rajtnál, ahol négyszáz futó várta, hogy kitombolhassa magát.

Füves részen indultunk, mely egy kicsit nedves volt. Már nem lep meg, ami ezeken a rövid távú versenyeken folyik, azaz az indítást követően szinte mindenki fejvesztve kezd el szaladni. Közben a váltótagok szinte őrjöngve szurkoltak, olyan volt a hangzavar, mint egy rockkoncerten.

Alig száz méter után már kanyarodott is az út, előbb balra, aztán jobbra. Közben ment a helyezkedés, a vállal taszigálódás, a bokán rugdosás. Mindenki meg akarta nyerni ezt a versenyt, lehetőleg az első kétszáz méter után.

A füves részt elhagyva, oszlopok között elcikázva kiértünk az úttestre. Körülöttem mindenfelé emberek rohantak, eszeveszetten kapkodták a levegőt. Értem én, hogy rövid verseny, de már egy perc után kifulladni…

A verseny

Az iram lassult, így maradt számomra az előzés. Mire találtam egy kis sávot, ahol előre tudtam volna vágni, gyorsan betértünk egy kis utcába, ami egyáltalán nem volt rajta az útvonaltérképen. Itt még autók is parkoltak az út szélén, épp, hogy elfértünk.

Hopp, kanyar jobbra, fel a járdára, oszlopok között el, be egy aluljáróba — a tűző napról a sötétbe. Pár másodperc után már ki is bukkantunk a másik oldalon, újra oszlopok, járdaszegély, majd végre úttest.

Ez a rész volt az egyetlen igazán jól futható része az egész versenynek. Az alig kétszáz métert ki kellett használni, 3:10 perc/km padlógázzal suhantam előre a Great St Mary templomig, tucatszám elhagyva a rajtot elsiető egyéneket.

Innen egy kis utcába tértünk le, ahol a főnököm le is fotózott.

Chariots of Fire: féltáv
Chariots of Fire: féltáv

Valamelyik híres főiskola mellett jártam, de kinek volt ideje nézelődni?

A képen nagyon jól látszik, hogy egy olyan apróság is, mint a váltóbot mennyire befolyásolja a testtartást. Öntudatlanul is óvatosabban kalimpáltam a jobb kezemmel, jobban magamhoz szorítottam, nem akartam képen vágni magam a bottal.

Hamarosan jött egy híd, ami előtt szintén oszlopok voltak. Későn vettem észre a sok futó között az akadályt, így a lábam hozzáért, de megúsztam komolyabb gond nélkül.

Kár, hogy kihagytuk a Trinity-t, az a rész lett volna a legszebb, egy fákkal övezett úton szaladtunk volna.

Az esés

Kis, parki utakon haladtunk tovább, kanyar-kanyart követett. Egy egyenesebb részen újra be tudtam gyorsítani, maradoztak is le mögöttem páran.

Egyiküknek nem tetszett, amikor elhaladtam mellette, elkezdett káromkodni, utánam nyúlt és kézzel meglökött. Pont egy híd volt előttem, ami enyhe emelkedőt jelentett. A lökés hatására nem tudtam megtartani az egyensúlyomat ezen a talajon.

Előbb a bal térdem koppant az aszfalton, majd átdőltem a jobb oldalamra: csípő, bordák, könyök, csukló és végül a kezeim. Tele voltam ütésekkel és horzsolásokkal.

Óhh, te zöld rövid ujjús!

Azonnal felkeltem, éreztem, hogy nem törött el semmim és nagyon örültem hogy a fejemet nem vertem bele semmibe. Még mielőtt igazán el kezdett volna fájni az esés, futottam tovább. Az adrenalin és a többi hormon a véremben tette a dolgát, szépen elrejtették a fájdalmat.

Ha nem lettem volna egy csapat része, akkor itt feladom a versenyt, de a váltóbotot tovább kellett adnom, különben elrontom a többiek futását. Nekem ez csak egy szaladás az évi több százból, míg nekik lehet többet jelent.

Közel a cél

Az, hogy innen szinte 3:30-al nyomtam végig, engem lepett meg a legjobban. A futásból nem maradt meg semmi az emlékeim között, csak az hogy csepeg a vér az ujjaimból.

Az utolsó rész nagyon kusza volt, éles kanyarok és visszafordítók után visszaértünk a Queens’ Green nagy zöld gyepjére, ahol a csapattársamat kellett megtaláljam 400 váltótag között.

Ami a váltózónánál várt rám, attól leesett az állam meglepetésemben. A csapatok százas csoportokba voltak beosztva egy kerítés mögé, mely nagyjából három méter széles lehetett. A csapattársam a kerítés túloldaláról nyújtotta a kezét, és miután sikerült valahogy megállnom, átadtam a váltóbotot.

Itt örültem igazán, hogy első ember voltam, El se tudom képzelni milyen dulakodás folyhatott egy ilyen kis ketrecben száz ember között, hogy ki kerüljön közelebb a kerítéshez.

Elsősegély

Mivel komoly sérüléseket szereztem, így azonnal elindultam egy dokit keresni. Az irdatlan nagy tömegben alig tudtam haladni és keveseket hatott meg a vérző kezem vagy a sajgó porcikáim.

Taszigálódás, kerülgetés és a futók útjának többszöri keresztezése után eljutottam egy szervezőhöz. Ő elmagyarázta, hol van a mentő. Ott nem volt doki, de egy másik önkéntes elmondta, hogy hol találom. Újabb adag gyúródás után meglett a doki, akinek csak a felügyelés volt a szerepe és szépen elmagyarázta, hogy az elsősegélysátor pont a tömeg túloldalán van.

Nem kis erőfeszítés után végre meglett a sátor és egy nagyon kedves, fiatal doki szépen kitisztította a sebeimet. Legalább negyedórát vett igénybe, amíg minden sebbel végzett és tele raggatott sebtapaszokkal. Köszönet a segítségéért!

Zárás képpen

Mire visszaértem a csapattársaimhoz már az utolsó futónk is célba ért. Lemaradtam mindenről, ami a futásom után történt. Egy csapatképre azért összeálltunk, ez látható a cím fölött.

Saját méréseink szerint az idők:

  • Elod: 9:40 perc
  • Dan H: 10:50 perc
  • Darrel: 11:00 perc
  • Iain: 11:45 perc
  • Nick: 11:09 perc
  • Piotr: 9:44 perc

Hivatalos időnk 1:04:11 óra, amivel a 64. helyet szereztük meg 367 célba érkezett csapat közül.

A Trinity kihagyása miatt a táv 200-300 méterrel rövidebb volt az előre meghirdetettnél — mindez a GPS-es mérés és a korábbi években történt mérések összehasonlításából látszik.

A sportórám által mért adatok itt találhatóak.

Köszönet a Bango-nak a csapatszervezésért, illetve amiért átvállalta a horribilisen magas nevezési díj kifizetését, ezenkívül a főnökünknek a szurkolásért és a fotókért!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.