Cambridge Parkrun 5K: világméretű, heti rendezésű futás egyik helyszíne

A parkrun 2004 őszén indult egy angliai kisvárosban, Teddingtonban. Azóta óriásira nőtte ki magát és jelenleg tíz ország számtalan parkjában rendezik meg minden szombat reggel.

Íme pár statisztikai adat az angliai rendezvényről — parkrun UK. Az elmúlt bő tíz év alatt összesen 44.000 rendezvény volt több száz helyen. Közel 700.000 futó vett részt legalább egyszer és számuk hetente 10.000-el nő. Az összes lefutott verseny pedig 7 millió körül jár.

Mivel a táv pontosan van kimérve és mérik az időt is, így nem csak azok számára közkedvelt, akik egy hétvégi közösségi futásra vágynak, hanem versenyszerűen is lehet szaladni. Nincsen díjazás vagy befutóérem, de van jókedv és egy nagyszerű közösség. Az egész a rengeteg önkéntesnek köszönhető.

Mindez ingyen!

Muszáj volt kipróbálnom — a cambridgei rendezvényt választottam, mely messze felülmúlta minden elvárásomat.

Felkészülés

Már évekkel ezelőtt eljutott hozzám a parkrun híre. Akkor nagyon hihetetlennek tűnt az egész. Erdélyben napról-napra egyre kevesebben sportolnak, így felfoghatatlan volt számomra, hogy igény lenne egy ilyesmire. Akkor még az volt a megszokott számomra, hogy minden városban van két-három futóverseny évente és kész.

Aztán miután Angliába költöztem jöttem rá, hogy mi is az, ha az emberek rendszeresen sportolnak. Nincs olyan nap, hogy ne találkoznék néhány másik futóval, bicajos pedig annyi van az utakon, hogy már-már zavaró a jelenlétük. Mindez egy kisvárosban és a körülötte levő falvakban.

Rengeteg a futóverseny errefelé — amikre ajánlott hetekkel-hónapokkal a rajt előtt beiratkozni a nagy kereslet miatt —, de ezek mellett jól megfér ez a közösségi futás és versenyzés közötti űrt betöltő parkrun.

Mikor már itt laktam se tudtam elhinni, hogy létezik a parkrun. Mindenképp a valódi versenyeket kerestem, így jutottam el a Kingston 10K-ra, a Hyde Park 10K-ra, a Cambridge Cambourne 10K-ra, míg végül, közel félév után, elnéztem a parkrun-ra is.

Kár volt ennyit várni vele!

Egy átlagos hét szombatján voltam ott, semmilyen különösebb előkészület nélkül — épp csak beiratkoztam rá. Mivel futva ingázok, így a napi két futás eléggé kifárasztanak. Mindig pihenek legalább egy napot bármilyen verseny előtt, de most ezt is kihagytam.

Reggel

Tipikus angliai tavaszi reggelre ébredtem, köd, szél és borús ég. Ez nem tartott vissza, elindultam a versenyre, ami a szomszéd faluban került megrendezésre. Habár Cambridge nevét viseli, valójában egy mellette levő faluban, Miltonban rendezik meg.

Soha nem jártam arrafelé és mivel még csak a telefonom sem akartam magammal hurcolni — fogalmam se volt, hogy van-e ruhatár vagy sem —, így előbb bemagoltam az oda vezető utcák neveit, majd szaladva elindultam.

A körülbelül hat kilométeres reggeli kocogás kitűnő bemelegítés volt a rajt előtt. Egy hajszálnyival hosszabb, mint amennyi kellett volna, de jó volt.

A szervezők mosolyogva, tárt karokkal fogadtak mindenkit. Hamar útbaigazítottak, hogy mi, hol, merre, mikor és miért van.

Az, hogy bohócnak öltözve, babakocsival vagy épp kutyával szaladsz, csak rajtad áll!

A több, mint négyszáz futó beállt a célidők szerint felosztott rajtzónákba és már el is indultunk!

A futás

Ritka jó helyen szaladtunk. A miltoni park nagyon jól futható, sík terep, sok fa és földutak jellemzik. Persze ezt nem tudtam előre, így minden lépés újdonság volt számomra. Volt bennem egy kis bizonytalanság, amolyan jóféle stressz, hiszen nem tudtam mi vár rám.

Azt csak reméltem, hogy sehol nem lesz egy kiálló oszlop, egy nagy gödör vagy valami fának a gyökere az út közepén.

Nem akartam maximumot nyújtani, így valahol a középmezőnnyel indultam el. Hamar rájöttem, hogy a szűk utakon a nagy tömegben kényelmetlen a futás és döntenem kellett, hogy előre sietek vagy inkább lemaradok.

Amint letudtuk az első ötszáz métert és kicsit nyíltabb területre értünk, begyorsítottam. Igyekeztem lehagyni a lehető legtöbb futót itt és felzárkózni az elől levő gyorsabbakhoz. Elől mindig jobban széthull a társaság, ezáltal könnyebben lehet futni.

időközben kisütött a nap is, a fák pedig kifogták a szelet, úgyhogy nagyszerű időjárási körülmények vették át az uralmat.

Nagyon élveztem szaladni és a versenyszellem is hamar megszállt. Az utakon rengeteg kanyar volt, öt-tíz méterenként kacskaringóztunk. Olyan látvány tárult elém, mint amikor egy autóversenyen a pilóta szemszögéből filmezik az utat. Az előttem levő futó csak úgy cikázott a látóteremben — amikor jöttem ki egy balos kanyarból, már fordult a jobbosra, illetve fordítva.

Az egyenesebb részeken pedig belehúztam és próbáltam előzni.

Mivel a park elég kicsi, így az utolsó két kilométer már előtte bejárt utakon visz végig. Ez sokat könnyített a dolgomon, hiszen ismert úton mindig százszorta könnyebb haladni. Itt utolértük a mezőny végét, akik illedelmesen félrehúzódtak és hagytak száguldozni.

Szinte minden kanyarban, útelágazásnál volt egy szervező, aki mutatta az utat és szurkolt. Nagyon jól esett és számomra sokkal jobban látható egy sárgába öltözött ember, mint valami kis nyilacska felszegezve egy fára.

A táv számomra még túlságosan rövid — egy maratonon kb. 5 km amíg ráhangolódik az ember és igyekszik tartalékolni. Itt hamar elröppent a húsz perc és már vágtáztunk is a célvonal felé.

Ez volt a Vivobarefoot Stealth cipőm első bevetése versenyen és probléma nélkül tette a dolgát.

Verseny után

A futás után nagyon jól elbeszélgettem egy idősebb futóval. Bemutatta a legjobb futókat, többet között néhány nagyon gyors maratonistát is, beszélt a környék népszerűbb futóklubjairól és segített boldogulnom a parkrun különös időmérő rendszerével.

Ez az időmérés nem chip alapú, mint máshol. Minden futónak van egy egyedi vonalkódja, amit magával kell vigyen a versenyre. Ez mellé kap egy másik vonalkódot, ami a helyezését és az idejét kapcsolja össze a saját vonalkódjával.

Gondolom amikor átléptük a célvonalat valaki felírta az időket. Sajnos ezt nem volt alkalmam megfigyelni.

A két vonalkódot ezután együtt leolvassák a szervezők egy átlagos vonalkódolvasóval. A saját kód marad a futónál, a másikat vissza kell adni.

Az elért időről és a helyezésről SMS-ben és e-mailben tájékoztatnak. Természetesen a weboldalukon részletesen is megtekinthető minden.

A verseny után kicsit leültem pihenni a versenyközpontként szolgáló kávézó teraszán. Nemhogy vizet, de még csak pénzt sem vittem magammal, így szomjaztam egy kicsit. Igyekeztem összeszedni az erőmet, hiszen hazafelé is várt rám egy bő félórányi futás.

Közben csatlakozott hozzám egy anyuka és az egyetemista lánya, akik a lány szülinapját a parkrun lefutásával ünnepelték meg. Oda és vissza voltam a hallottaktól, ilyennel sem találkoztam még — a piálás és a zabálás inkább a megszokott. Kicsit rosszul esett, hogy semmit nem tudnak a magyarokról, de ennek ellenére kellemesen elbeszélgettünk.

Eredmény

És akkor íme a számok!

Az időm 20:43 perc volt, amit nagyjából 90%-os erőfeszítéssel értem el. Maradt bennem tartalék bőven, de ez így kezdetnek nagyon jól összejött. Ezzel a 48. helyet szereztem meg a 403 futó között. Bizony, gyorsak az angolok.

A GPS-es sportórám által mért adatok és a verseny térképe ezen az oldalon tekinthető meg.

Ezzel az eredménnyel elégedett vagyok, ahhoz képest, hogy az idén csak kevés gyorsító és tempós edzést végeztem, jól állok. Erre már lehet építeni és a többi versenyen maximumot nyújtani.

A futást 30-50 önkéntes szervező rendezte meg és nagyszerű munkát végeztek. Nagy köszönet nekik!

Ezzel gyűlt ki az idei 1000 kilométer futás. Négy hónap kellett hozzá, ami több, mint szerettem volna, de figyelembe véve, hogy mennyi minden történt az életemben ezalatt, jól állok.

Megyek még?

Az, hogy még részt fogok venni ezen a futáson, nem kérdéses. Már meg is tettem, alig egy hétre a fentebb leírtak után. Sajnos az a hetem csapnivaló volt, egy fogfájás próbálta tönkretenni az életem és antibiotikumon éltem, így már annak is örültem, hogy ott lehetek.

Egy laza kocogás mellett, 27:08-as idővel a középmezőnnyel értem célba. Teljesen más volt lassan futni, az utolsó fűszálat is alaposan meg tudtam nézni.

Ezentúl minden szombat reggel ott leszek, amikor megtehetem. És mindenképp szeretnék egyéni legjobb időt szaladni itt, a körülmények adottak, már csak rajtam múlik a többi!

6 hozzászólás a(z) “Cambridge Parkrun 5K: világméretű, heti rendezésű futás egyik helyszíne” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.